Mészáros Lőrincék betiltották az ellenzéki fórumot Felcsúton

  • Magyar Krisztián
  • 2014. szeptember 6.

Kis-Magyarország

Hiába ígérték meg Felcsút független polgármesterjelöltjének, hogy péntek este fórumot tarthat a helyi faluházban, a helyszínen kiderült: Horváth Juditot átverték. A korábbi ígéret ellenére mégsem mehetett be a faluházba fórumozni. Pedig korábban helyi rendelet biztosította ezt a jogot.

Beindult a kampány Felcsúton is: péntek kora este Horváth Judit tartott volna fórumot a településen. Reggel még úgy tűnt, minden rendben lesz, hiszen hétfőn még az – Orbán Viktor miniszterelnök által februárban átadott – új faluház egyik munkatársa arról biztosította a független polgármesterjelöltet, hogy pénteken öt órától használhatja az épület nagytermét, ahová akár száznál is többen beférnek. Ám péntek délután a helyszínre érkezve a faluház portása először a magyarnarancs.hu munkatársaival közölte, hogy nem mehetnek be az épületbe – hacsak nem „gyúrni jöttek” az ott található konditerembe –, mert ott nem lesz semmiféle fórum.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Aztán a néhány perc múlva betoppanó Horváth Juditnak a hölgy meg is mutatta, hogy miért nem: egy képviselő-testületi határozatot vett elő, amelyben az szerepelt, hogy Felcsúton az önkormányzati tulajdonú épületekben senki sem tarthat politikai, illetve pártrendezvényt, még akkor sem, ha úgymond „pártfüggetlen” eseményről van szó.

Hasonló eset?

Ha Ön vidéken él, és jogsértést vagy hatalmi visszaélést tapasztal, kérjük, írja meg nekünk a kismagyarorszag [at] narancs [dot] hu címre.

A felcsúti képviselő-testület döntése a dokumentum szerint az idén augusztus hetedikén rendezett rendkívüli ülésen született. Azonban a meghívókon és a döntéseket is közlő felcsúti honlap szerint akkor nem is szerepelt a napirendi pontok között olyan előterjesztés, hogy korlátoznák a politikai célú rendezvényeket az önkormányzat épületeiben. Azt, hogy akkor végül hoztak-e ebben a témában döntést, nem tudtuk meg, mert az imént említett honlapra még nem töltötték fel az ülés jegyzőkönyvét, se a határozatokat, de a rendeleteket sem. A határozat szövege – amelyet a portás mutatott – alatt dr. Sisa András jegyző és Mészáros Lőrinc polgármester neve szerepelt.

Az ugyanakkor biztos: idén februárban, azaz még a tavaszi választások előtt épp azért módosított egy jogszabályon a felcsúti testület, hogy a faluházban lehessen pártrendezvényt tartani. Igaz, ez csak kivételes esetekre lett érvényes. „Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat tulajdonában lévő épületek politikai jellegű pártrendezvények, kampányrendezvények megtartására történő bérbeadásához nem járul hozzá, azt nem engedélyezi. A Képviselő-testület döntése vonatkozik az összes parlamenti és parlamenten kívüli pártra időszaktól függetlenül” – olvasható az előterjesztésben. És így szól a folytatás: „Kivételt képez az 1. pontban meghatározott tilalom alól a helyhatósági választás kampány időszaka, valamint az ehhez kapcsolódó időközi választás kampány időszaka.” Azaz e módosítás alapján Horváth Juditnak joga lett volna fórumot tartani a faluházban, ezt azonban – új módosítás ide vagy oda – mégsem tehette meg.

Jobboldalon Horváth Judit

Jobb oldalon Horváth Judit

Fotó: Sióréti Gábor

Horváth Judit ekkor a helyszínről felhívta a faluház munkatársát, aki néhány nappal ezelőtt engedélyezte számára a fórum megrendezését. A férfi elmondta, hogy vele is csütörtökön közölték felettesei, hogy Mészáros Lőrinc riválisa nem tarthat semmilyen rendezvényt a faluházban.

Egyébként alig érkeztek néhányan a fórumra. Ráadásul ők is arról számoltak be, hogy a helyiek nem mernek nyíltan állást foglalni Mészáros Lőrinccel szemben. Horváth Judit – akit az LMP kivételével minden baloldali párt támogat – azt mondta, miközben a rendezvényét hirdető plakátjait osztogatta a napokban, szinte kivétel nélkül mindenki azt közölte vele, hogy nem fognak elmenni a faluházba, mert félnek a retorzióktól.

Az épület környékén Mészáros Lőrinc cégeinek autói feltűnően sokszor megálltak, egy Mészáros és Mészáros Kft. feliratú jármű sofőrje a faluház mellől végig azt figyelte, hogy kik érkeztek volna a fórumra.

(A Horváth Judittal készített korábbi interjúnkat itt olvashatja el.)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.