„Jöttek ügyesen, szép sorban. Aztán, amikor megálltak, az egyik nevelő egyszer csak beszólt nekik: Mit álltok úgy, mint a lóf.sz?! Erre az alakzat felbomlott, megszégyenülten, csalódottan elkezdtek szétszóródni” – idézi fel a számára szomorú esetet az Emmi Kalocsai Gyermekotthonának egyik volt tanítója. Nem ő az egyetlen, aki nyáron arról beszélt a magyarnarancs.hu-nak, hogy a kalocsai otthonban nevelt gyerekek-fiatalok nemhogy törődést és hasznos oktatást nem kapnak, de egyenesen „leírják őket”. Az otthon korábbi munkatársaival folytatott beszélgetésekből elszomorító és megrázó kép alakult ki arról, hogy mi történik Kalocsán.
Jóllehet, a gyermek- és ifjúsági otthonok mind súlyosabb belső problémái nem újak, sőt, olyannyira ismertek, hogy az egyetemeken a tananyag részeként oktatják a rendszerszintű anomáliákat. (Itt néha szóba kerül a kalocsai is.) Ám miközben az ilyen intézményeket kiemelten finanszírozza az állam, a szakmai felügyelet és ellenőrzés lényegében nem működik. A kalocsai eset bemutatásán keresztül országos problémákra igyekszünk rávilágítani.
Ráccsal zárt otthon
A Bács-Kiskun megyei Kalocsán azt beszélik, hogy – a börtön után – a város nevét viselő gyermekotthon a második legjobban fizető állami intézményi munkahely. Rendre van is munkaerő-felvétel az Emmi Kalocsai Gyermekotthonban, ahogy az is köztudomású, hogy viszonylag nagy itt a fluktuáció. Nyáron is (matek–fizika szakos) tanárt kerestek, akivel szemben a szakmai képzettségen túl a kiváló empátia és motiváció, illetve a jó konfliktuskezelés is elvárt feltétel. E kompetenciákra azért van szükség, mert az ilyen otthonokba az úgynevezett problémás, hátrányos családi-társadalmi helyzetű gyerekek, fiatalok kerülnek 12–18 éves koruk között.
| ||
„A kalocsai intézet az országban működő négy speciális otthon egyike, klasszikus értelemben vett zárt intézet, ahol rácsok, zárak, kerítés, személyzet ügyel arra, hogy senki ne szökhessen meg, majd minden gyerekre jut egy nevelő. Itt a fiatalok ugyan maguk osztják be a pénzüket, idejüket, de az intézet falait csak tanári felügyelettel hagyhatják el” – írta korábban a Zsaru magazin. (Az intézeten belül történt tavalyi bűncselekményről az Ütöttek, szöktek című keretesünkben olvashat.)
Megfordult Kalocsán olyan gyermek például – tudtuk meg intézményi forrásainktól –, akit azért „hoztak be, mert a szülei elzavarták otthonról, amiért sokat evett”. Egy forrásunk elmesélte, hogy odabent a következőkkel indokolta falánkságát: azért akar megerősödni, hogy megölhesse a szüleit, amiért bántották őt.
Nincs koncepció
A legtöbb ellátottat valamely szociális intézmény – például a gyermekjólétisek, a családvédelem, esetleg a gyámhivatal – irányítja ide, ha a környezete a fizikai, mentális vagy pszichés állapotára, fejlődésére már veszélyt jelent. Vannak köztük olyanok, akiknek a közvetlen környezetében
| Az intézmény A jelenlegi gyermekotthon épületét még a 19. században építették Kalocsán. Nevelési-oktatási célokra az 50-es évektől használják: az akkor még fiúnevelő-javító intézet ekkor kapta meg a Belvárosi Iskola korábbi kollégiumi épületét a Szent István úton. A 90-es évektől az intézményt átminősítették gyermekotthonná, és – folyamatosan más-más minisztériumok fennhatósága alatt – máig állami finanszírozásban működik. Jelenleg csaknem 50 gyermek és fiatal lakik az otthonban, amely – a szakmai és technikai dolgozókat is beleértve – összesen 75 alkalmazottat foglalkoztat. A tanárok és nevelők jellemzően pedagógusi (és több esetben szociális), a gyermekfelügyelők és gyermekvédelmi asszisztensek OKJ-s képzés birtokában vállalnak itt munkát. Az intézmény teljes neve, címe: Emmi Kalocsai Gyermekotthon, 6300, Kalocsa, Szent István út 16–22. A honlap itt érhető el. |
bűnözők élnek, vannak, akiket „csupán” elhanyagolnak a szüleik. Ebből fakadóan a velük való törődés – nevelésük és oktatásuk – különleges igényeket támaszt a nevelők, pedagógusok felé. Még akkor is, ha ez nem könnyű.
Csakhogy a kalocsai intézményben jártas forrásaink szerint az itt élő gyerekek-fiatalok neveléséhez és különösen oktatásához, felzárkóztatásához és reintegrációjához egyre kevésbé adottak a feltételek. „A társadalom eleve elfekvőnek tekinti az ilyen intézményeket. Nehéz jó szakembereket találni és megtartani. Ennek az az oka, hogy a nevelők egy része úgy kerül ide, hogy másutt már szakmai vagy emberi alkalmatlanság miatt nem felelt meg. Gyakran úgy érezni, hogy nincs semmiféle átfogó pedagógiai koncepció, nincs pozitív szemléletű, a gondozottak fejlődését hittel valló humanisztikus tanítói-nevelői szemlélet. Emellett egyáltalán nincs a hátrányos helyzetű, problémás gyerekeknek személyre szabott lelki támogatás” – összegzi a szakmai feltételek hiányát az ilyen otthonok belső viszonyait ismerő, szakképzett forrásunk, aki ragaszkodott neve, illetve pozíciója elhallgatásához.
Nyugtatókkal a nevelés helyett
Egy nemrég még az otthonban oktató tanár megerősíti az elmondottakat. Ferenc (a keresztnév álnév – K. Z.) például úgy érzi, az állatmenhelyek lakóinak is jobb esélyük van arra, hogy az életük normalizálódjon, mert azokat legalább gondozzák, törődnek velük. „De ezeket a fiatalokat már akkor leírják, amikor beérkeznek az otthonba. Előre megvannak a nyugtatóik, hogy tanulás és nevelés, lelki törődés helyett lekössék az érthetően bennük lévő feszültséget, agressziót. Nincsenek tankönyveik, nincs szervezett oktatás. Az otthon vezetése megelégszik azzal, hogy elég, ha olvasni tudnak” – mondja.
| ||
Egy másik forrásunk elmesélte: amikor ehhez az intézményhez került, az intézményen belül súlyosan bántalmazott kisfiú arról panaszkodott, hogy a nevelők nem vették komolyan a vele történteket. Mások arról beszéltek, hogy egy ketrecharcban jártas nevelő a börtönbe vitte a gyerekeket „tanulmányi útra”. Olyan esetről is tudunk, amikor a fiatalok közti verekedést beavatkozás nélkül, mulatozva nézték végig a nevelők. Máskor „csak” annyi történt, hogy két tanító az intézményben hagyta az osztályát, és inni ment egy közeli sportpályára – a csoport pedig puszta önszorgalomból bekéredzkedett egy olyan foglalkozásra, ahol az egyik lelkiismeretes tanár igazi órát tartott. Egy forrásunk beszélt egy ma már idős, nyugdíjas tanító párosról is, akikkel az volt a probléma, hogy egyrészt szóvá tették a nyilvánvaló tüneteket, másrészt túl lelkiismeretesen végezték a dolgukat.
| Kemény vélemények A Facebookon bukkantunk a korábbi diákok véleményére az intézményről. Egyikük szerint: „Hát igen zsoltika itt szoptunk együtt! sajnos”. Míg egy másik szerint: „ Én meg még mindig itt vagyok.ha normalisan csinalja a gyerek a dolgait akkor kilehet birni.” Egy harmadik kommentelő nem finomkodott az iskola folyosója láttán: „jajjj hogy robbanna fel a gecibe” |
Egy tanár pedig azt meséli: sok hónapos munkával még a renitensebb, „nyugtalanabb” osztályokban is sikerült nyugodt és érdeklődő munkát végeznie, a szükséges minimális fegyelmet kialakítania a gyerekekkel. Egy ünnepségre az ő csoportja vonult fel a legszabályosabb rendben, mígnem egy ponton, ahol megálltak, egy másik nevelő a szokott frusztrált, gunyoros lekezeléssel odavetette: „Mit álltok úgy, mint a lóf.sz? Erre az egész alakzat felbomlott, a gyerekek megszégyenülten, csalódottan elkezdtek szétszóródni, hetek-hónapok munkája ment tönkre egy pillanat alatt, egy otromba, de nem ritka megnyilvánulás miatt. Ez a mozzanat jellemzi az egészet, ami itt folyik, és ez évről évre rosszabb.”
Pedig van bennük kreativitás
„Aki szembe mer menni az általános közönnyel és a hanyagsággal, vagy aki szeretne motiváltan, elkötelezetten tanítani, segíteni a gyerekeken Kalocsán, azt egyrészt kiutálják a többiek, másrészt előbb-utóbb eltávolítja a vezetőség. Azt az idős párost is nyugdíjazták, pedig korábban mindig hozzájuk küldték a minisztériumi ellenőröket, ha jöttek, mert az ő osztályaikban rend volt és rendes oktatás. De mások, akik hanyagabbak voltak, persze maradhattak, mert nem zavarták a fennálló állapotokat” – mondja a nyilatkozni nem kívánó házaspár helyett egy forrásunk. (Az intézményt érintően egyébként Kalocsán általános az óvatosság. Politikai és egzisztenciális okokból még azok sem kívántak nyilatkozni vagy a nevüket adni a közléseikhez, akik nem függő alkalmazottai a gyermekotthonnak. Kerestük az ügyben a városvezetést is, de ők sem kívántak nyilatkozni, mondván, nem a városhoz tartozó intézményről van szó.)
Ferenc szerint akár javítóintézetnek nevezhetnék ezt az otthont: akkor legalább azok nevében ott lenne, hogy javítani, fejleszteni kell ezeket a gyerekeket. „Ha megelégszenek azzal, hogy elég írni-olvasni tudniuk, akkor sosem lépnek ki abból a bizonytalan, rémületes világból, ami születésük óta körülveszi őket. Én egyszer önképmontázst csináltattam velük, köztük cigány gyerekekkel. Hallatlan intelligencia, kreativitás és sikerélmény született belőle, és nagyszerű alkotások. Az iskola, a tankönyv, az oktatás az egyetlen, ami nem utólag akarja megjavítani ezeket a – nem tagadom én sem – sokszor korántsem ártatlan, néha nagyon vad fiúkat, hanem képes megtanítani őket értékekre, önismeretre, a világban való eligazodásra, és ezzel biztonságérzetre, boldogságra. De ha odafigyelés helyett megvetik, lenézik, bántják őket, akkor gyűlölni fogják a világot. Már csak a társadalom önvédelme miatt is kötelességünk lenne törődni velük, hiszen itt fognak élni, és nem mindegy, milyen felnőttként lesznek jelen köztünk.”
| Ütöttek, megszöktek 2013. április 1-jén a gyermekotthon három lakója vascsővel fejbe vert egy nevelőt, és megszökött. Az egyik gyanúsítottat a rendőrök három nap múlva elfogták, a másik két fiatalt pedig április 14-én vették őrizetbe. A Zsaru korábban részletesen beszámolt a helyszínre érkező rendőrök munkájáról éppúgy, ahogy az erőszakos eset különböző részleteiről. „A rendőrök az intézet folyosóján rekonstruálták, hogy mi történhetett” a szökés éjszakáján. „Hamar megtalálták azt a tárgyat is, amellyel a tanárt leüthették, az elgörbült fémrúd az egyik csoport szobájának ruhásszekrényéből került elő, a támadók egy vállfatartót használtak. Ezek után hamar összeállt a kép: az új fiút néhány társa szekálni kezdte, hogy bizonyítsa a bátorságát. Kitalálták, hogy le kell ütni a tanárt, el kell venni tőle az intézet bejáratának, valamint a nevelő autójának a kulcsait, majd a kocsival irány Budapest, ahol egyikük rokonainál húzzák meg magukat, aztán jöhetnek a féktelen fővárosi bulik! A fiúk nem is nagyon tagadták, amit tettek, a fémrúddal ütő – azóta előzetes letartóztatásba helyezett – D. Roland azt is elárulta, hogy kétszer is ütött, pedig a sértett csak egy csapásra emlékezett, valószínűleg elszédült, azért nem emlékszik a következő ütésre. Az egyik felbujtót is őrizetbe vették, akinek arra is felelnie kell, mit értett azon, amikor arra biztatta a társát, hogy a kulcsokat és a kocsit bármi áron meg kell szerezniük” – írta a bűnügyi magazin még tavaly. |
Országos érdek lenne a szocializáció
Az általunk megkérdezett szakmabeliek szerint a pedagógiai hanyagság kétszeresen is visszaveti az innen egykor kikerülő fiatalok életesélyeit. „Szívszorító látni, milyen sokat fejlődhetnének itt a kétéves időszakokra beutalt gyerekek, ha megkapnák a szükséges oktatást és nevelést. Hét-tíz fős csoportokban csodát lehet velük művelni, mert a zömükből, sokszor még a néha fogyatékosnak tekintett gyerekekből is rengeteg érdeklődés, kreativitás hozható felszínre. De csak akkor, ha nem tekintjük őket eleve vétkeseknek és selejtnek. Fogalmuk sincs a jövőjükről, az esélyeikről, így menthetetlenül sodorjuk őket bele, hogy hajléktalanként, bűnözőként vagy legjobb esetben kiszolgáltatott rabszolgaként tengődjenek felnőtt korukra” – vélekedik Molnár László.
| ||
A gyermekvédelmi szakértő, aki tavalyi elbocsátása előtt csaknem negyedszázadon át vezette a Fővárosi Módszertani Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot, úgy véli: nem lehet összemérni az ilyen otthonokban folyó oktatást a normál általános és középfokú iskolákkal, de döntő az, hogy mind az intézmények vezetősége, mind a pedagógiai program illeszkedjen a speciális feladathoz: a gyerekek, fiatalok reintegrációjának előmozdításához. „Számolni kell vele, hogy az ilyen otthonokban sok a túlkoros diák. Ezért el kell fogadni, hogy sokszor az elemi szintű szövegértés és alapműveletes számolás megtanításával kell beérni. Ugyanakkor muszáj, hogy legyen minden diákra nézve külön, személyre szabott pedagógiai terv, amely tartalmazza a fiatal oktatási, pszichés és egészségügyi szükségleteit, a pozitív és fejlesztésre szoruló tulajdonságait, a családi kapcsolatai fejlesztésének-ápolásának lehetőségeit” – hangsúlyozza Molnár.
Szerinte tény, hogy ez a probléma „felüti a fejét számos ilyen intézetben”, de a nyugtatók alkalmazásáról csakis egyes esetekben lehet ítéletet alkotni. A gyógyszerezés nem mehet az oktatási-nevelési előmenetel rovására, de kétségtelen, hogy az intézményi orvos, pszichiáter ellenőrzése mellett az alkalmazás néha elengedhetetlen.
Ugyanakkor azt egyetlen forrásunk sem állítja, hogy a kalocsai az egyetlen olyan intézet, ahol ezek és az ehhez hasonló problémák előfordulnak. Egy másik szakmabeli szerint az egykori árvaházak modern kori változataiként – ma már egyébként nem is támogatott – gyermekotthonokban rendszerszinten vannak jelen az említett és még komolyabb tünetek. „Ezek olyannyira ismertek már, hogy az egyetemen tanítják is őket. Közismert, hogy jelen van az agresszió, sokszor sajnos a nemi erőszak és néha a drogok is, amikkel szemben a jellemzően felkészületlen és képzetlen nevelői apparátus nem tud, sokszor nem is akar megküzdeni, hiszen gyakran nem is rendelkeznek kellő jártassággal ezen a különleges és nehéz szakterületen. Szerencsére vannak pozitív példák is. A rákospalotai otthonban egyrészt évtizedek óta változatlan vezetés, gondosan kiválasztott szakemberek dolgoznak, így van mód személyre szabottan és kiscsoportszinten is foglalkozni a fiatalokkal, megtanítani őket a pénzkezelésre, az életben való eligazodásra, az önismeretre. A szakmában pozitívan értékelik a Szent Ágota-hálózat nevelőszülői gyakorlatát is. De Kalocsán és egyes hasonló otthonokban még mindig a diktatórikus szellem uralkodik, nincs komoly módszertan a nevelői-oktatói programhoz, nincs lelki támogatás, élménypedagógia, kreatív módszerek, de még a bántalmazások hatékony kezelése, megelőzése vagy feldolgozása sem biztosítható.”
Molnár László szerint kívánatos lenne, hogy a nagy létszámú otthonok helyett kis létszámú ellátásba, például a nevelőcsaládi elhelyezésbe kerüljenek ezek a gyerekek, fiatalok. Ezek a gyerekek nem rossznak születnek, a büntető szemléletű „nevelés” azonban tovább ronthat az otthonról hozott negatív mintákon. „Ma az ilyen otthonokban nevelt fiatalok több mint fele, amikor kikerül, sajnos, ott folytatja, ahol abbahagyta, amikor beutalták. Ezen csak az individuális szemléletű, az egyén értékeire, sajátosságaira alapozó nevelés fordíthat, amely megnyitja a gyerekek, fiatalok személyiségét. Sok ilyen esetben nemcsak az agresszió múlik el és a kezdeti gyógyszerezés hagyható el, de a társadalomnak is megtérül, hiszen kevesebb lesz a problémás fiatal. Ehhez az is szükséges, hogy multidiszciplináris megközelítéssel együttműködjenek a gondozottak sorsával az oktatási, munkaügyi, egészségügyi és más illetékességek.”
Válasz nélkül
A riportunkban leírt problémákról az utóbbi években több jelzést is tettek Kalocsáról szakmabeliek a felettes szakmai-intézményi szervek felé. Írtak a minisztériumba is, ám az általunk megszólaltatottak közül egy sem kapott választ.
Mi sem voltunk szerencsésebbek: megpróbáltunk nyilatkozatot kérni a kalocsai otthon vezetőjétől, illetve nyilatkozatra – vagy engedélyadásra – jogosult feletteseitől, többek között az Emmi sajtófőosztályától, de megkereséseinkre heteken át nem kaptunk választ.
| Hasonló eset? Ha Önnek is van élménye, tapasztalata a kalocsai intézményről, kérjük, írja meg nekünk a . Ha hasonlót tapasztalt máshol az országban, kérjük, írja meg azt is! |
