magyarnarancs.hu: Hogy került kapcsolatba Lápossal, ezzel a kis borsodi faluval?
Durst Judit: Még 2000-ben kezdtem el a településsel foglalkozni. (Lápos egy kitalált név, hogy ne lehessen beazonosítani a helyszínt – a szerk.) Máig él az a közkeletű vélemény, hogy a romáknak sok gyerekük van, és korán kezdenek szülni. Akkoriban egy nemzetközi kutatócsapatban dolgoztam Szelényi Iván szociológus vezetésével, és azt gondoltam, a legizgalmasabb téma az lenne, ha meg tudnám magyarázni a disszertációmban a tinédzserkori szülések elterjedésének és a magas gyerekszámnak az okát – legalább a láposi romák esetében.
| ||
A közel egyéves terepmunka során feltűnt, hogy mindenki el van adósodva. A legtöbben állandó adósságspirálban éltek, és lehetett látni, hogy leginkább a kamatos pénzzel foglalkozókhoz fordulnak segítségért. Mivel ezek a családok egyre jobban elszegényedtek, egyre kevesebb olyan erőforrás maradt, amit meg tudtak volna osztani akár a szűk családdal is. Ami megosztható maradt, az az élelmiszer, illetve a gyógyszerek. Ezenfelül a temetési költségeket szokták még összedobni. Tavaly meghalt egy 37 éves fiatalember, 7 gyereket és három unokát hagyva maga után. A romák úgy dobták össze a pénzt az özvegynek a temetésre, hogy szinte minden család beleadott ezer forintot a következő havi segélyéből. Ezek azok a szolidaritási hálók, amik még megmaradtak, amúgy mindenki napi megélhetési gondokkal küzd. Mindezt úgy próbálják orvosolni, hogy ahonnan lehet, hitelt vesznek fel.
magyarnarancs.hu: Az uzsorásokon kívül is van erre lehetőségük?
DJ: Érdekes, hogy a helyi takarékszövetkezet gyakorlatilag adaptálódott ahhoz a helyzethez, hogy a környék lakóinak legalább a 80 százaléka munkanélküli. A takarékszövetkezetnél rájöttek, hogy nem veszíthetik el a legfontosabb ügyfeleiket, a munka nélküli romákat. Ezért rugalmasan átalakították a hitelezési politikát, úgy, hogy az utóbbi években már a munka nélküli, szociális segélyen lévő romáknak is adnak kölcsön 150–300 ezer forint áruvásárlási hitelt, amit 2 év alatt kell visszafizetni, közel harmincszázalékos kamattal. A feltétel csupán annyi, hogy a romák megtanulják legalább a nevüket leírni, illetve hogy két kezest kerítsenek maguknak, valamint hogy a hitelező takarékszövetkezetnél nyissanak számlát, és oda érkezzenek be az állami transzfereik (elsősorban a családi pótlék, illetve ha van, a nyugdíj), hogy aztán ezekből az állandó bevételekből
| Névjegy Durst Judit szociológus (PhD), jelenleg Londonban él. Az University College London antropológia tanszékének kutatója, továbbá a CEU nyári egyetemen, a Romany Studies kurzusokon tanít. Fő kutatási területe a társadalmi kirekesztettség, az antropológiai demográfia, illetve a gazdaságantropológia – ezen belül is a szegények és az eladósodottság. A kutatási terepei a borsodi aprófalvak roma közösségei. |
vonhassa le a havi törlesztőrészletet a takarékszövetkezet. Csakhogy lassan ezt a készpénzfelvételi forrást is kimerítették – elfogytak a kezesek, ráadásul ezt a hitelt kétévente egyszer lehet csak felvenni. Nem volt olyan család a faluban, amelyik ne vette volna fel ezt a hitelt az elmúlt 5 év során, akár többször is, pedig 120 családról van szó. Lápos egy 700 lelkes aprófalu.
magyarnarancs.hu: Kiktől lehet még kölcsönkérni?
DJ: Ezen kívül a faluban élő magyaroktól lehetett még kölcsönkérni, de ők azóta elköltöztek. Mára csupán 3 magyar család maradt ott, így ez a forrás is megszűnt. Néhány környező faluban működik egy pótlólagos hitelfelvételi lehetőség: a Provident, ami azért nagyon érdekes, mert azt maguk a romák az uzsora alternatívájának látják. Láposon ma már ez az opció azért hiányzik, mert aki régen a Provident helyi embere volt, az csalás és sikkasztás miatt elköltözött. Azóta a Provident ezt a falut valahogy nem találta meg, de más terepeken, ahol dolgozom, jelen van. Sőt, rájött, hogy a munka nélküli romák egy igen fontos hitelfelvevő réteg. Több faluban is csinálják, hogy a helyi védőnők a közvetítő ügynökök, azaz a pénzkölcsönzők, akik segítenek kihelyezni a hiteleket a roma lakosságnál. Ha a gyakori fizetési késlekedésért felszámított kamatot is beszámítjuk, a Provident majdnem olyan magas kamatra ad pénzt, mint a kamatosok. Kicsi összegekről beszélünk, amit az érintettek gyakorlatilag krízissegélyként használnak. Volt család egy éven belül háromszor vett fel 40 ezer forintot: legelőször, mert a kisgyerek kórházba került. Azután pedig a már meglévő adósságaik – kamatos pénz – törlesztésére. A védőnő még az igénylés napján házhoz vitte az összeget, kezességet is vállalt. A Providenttől 37,5 százalékos kamatra kapják a pénzt az ügyfelek. És noha a romák fejében a Provident (a védőnővel együtt) ugyanolyan helyen szerepel, mint a „kamatos” (ahogy errefelé hívják az uzsorást), mégis szívesebben fordulnak hozzá, mert nála nem kell a kölcsönért kuncsorogni, és mert a hitel behajtása is békésebb módon történik.
Ezeknek a hiteleknek azonban, szemben a „kamatos pénzzel” (így nevezik a romák az uzsorakölcsönt), az a feltétele, hogy legyen valamilyen tulajdona a hitelfelvevőnek, amire rá lehet terhelni jelzálogként a vissza nem fizetett pénzt, biztosítékként. Azokon a településeken, ahol a Provident működik, a romák nagy részének legalább van egy kis háza vagy viskója, és valószínűleg azért is nem tért vissza a Provident Láposra, mert ebben a faluban ma már a romák jelentős része önkormányzati tulajdonú lakásban lakik. A láposi romáknak így aztán a bajban az utolsó forrás a „kamatos pénz” marad. Az is érdekes, hogy az adósok általában nem is tudják, mennyivel tartoznak pontosan. A helyi uzsorásnak legtöbben annyira el vannak adósodva, hogy már csak az telik ki a kis pénzükből, hogy legalább a kamatot fizessék – a tőke meg csak hatványozottan növekszik, azt visszafizetni úgyis reménytelen. De a providentes hitelek esetében sem törődnek azzal, hogy mekkora lesz a végső kamat, mert úgy gondolják, hogy „most sürgősen kellett a 40 ezer forint, és hetente csak ezer forintokat kell visszafizetnem, azt meg valahogy kikerítem”.
magyarnarancs.hu: Mit tapasztalt, kik az uzsorások és kiből lesz uzsorás egy ilyen szegény faluban?
DJ: Láposon először a kocsmáros volt az uzsorás, és 50 százalékos kamatra adott pénzt. Ő már meghalt. A mostani „kamatos”, akit úgy hív a falu, hogy a „milliomos” vagy a Báró, ő a kocsmáros behajtóembere volt, azaz tőle tanulta el a „szakmát”, na meg a Providenttől – legalábbis így mondják a faluban. A Báró korábban ugyanolyan szegény ember volt, mint bárki a faluban, és szinte mindenkivel rokon vagy testvér (az egész falu egyébként 4 kiterjedt, nagy családból áll).
| Akik saját erőből győzték le az uzsorát A borsodi Tomoron egy fémdobozzal vették fel a harcot az uzsora ellen. Olvassa el, hogyan! |
Általánosságban fontos – más területeken is tapasztalják kutatótársaim Brazíliában, Dél-Afrikában vagy egyéb kelet-európai közösségekben, például Szlovákiában –, hogy a kamatos pénzkölcsönzés egy fontos informális piaci intézmény, ami betölti azt az űrt, amit a formális pénzpiac nem fed le. És ez azoknak a kereskedő szellemű embereknek a pénzügyi stratégiája, akiknek nincs más megélhetési lehetősége. Az antropológusok azt mondják, hogy ez egy inventív piaci stratégia, ahol a pénzkölcsönzők azért számolnak fel magas kamatot (sok helyütt 70–100 százalékost), mert iszonyú nagy a kockázat, hogy nem tudják behajtani a kihelyezett pénzeiket. Borsodban egyébként általában azok az emberek foglalkoznak ezzel – sokszor egyéb, informális jövedelemszerző tevékenysége mellett –, akik alacsony iskolázottságúak, viszont jó kereskedői képességük van, ám még sincs esélyük a munkaerőpiacon elhelyezkedni. Ezért – ahogy ők tartják – „mindenféle okosságban kell gondolkodni, hogy az ember el tudja tartani a családját”.
magyarnarancs.hu: Mondana arról valamit, hogyan dolgozott a terepen, milyen módszerrel? Például meg tudta-e közelíteni a helyi uzsorásokat?
DJ: Uzsorást megközelíteni azzal, hogy „légyszi, adj egy interjút”, szinte lehetetlen. Nekem 10 uzsorással sikerült interjút készítenem 3 év alatt, nem a faluból, hanem a környező településekről. Mivel Láposon a résztvevő megfigyelés módszerével dolgoztam, egy roma családnál laktam a telepen, ezért magam is tanúja voltam helyzeteknek. Erről a közösségről résztvevőként írtam le mindazt, ami történt, konkrét interjút itt nem készítettem a helyi kamatosokkal – legalábbis nem erről a témáról. Amikor erről próbáltam megkérdezni a „milliomosnak” nevezett embert – aki tőlem amúgy mindig több lépés távolságot tartott –, nagyon kínos csend következett. Ez egy olyan tabutéma, amiről nem beszélnek a faluban. Nemcsak a „milliomos” foglalkozik ezzel, hanem a testvérei is, főleg a két lánytestvére. Velük egész jóba lettem, és mégis, amikor egyszer egyiküktől megkérdeztem, hogy akkor ez hogy is működik, egy perc alatt elsötétült az arca, és azt felelte: „Te, lány, miből gondolod, hogy én ilyennel foglalkozom? Verd ki a fejedből! Miből lenne nekem kölcsönadni valóm?!” Mindezt demonstrálandó, kinyitotta a szekrényét, és megmutatta, hogy nincs semmije, még kenyere sem.
| ||
A környező településeken viszont sikerült a roma kereskedő barátaim segítségével 10 embert „becserkésznem”. De ez bizalmi viszony volt, és meg is ígértem, hogy névvel soha sehol nem fognak szerepelni. Amit elmondtak, abból kiderült számomra, hogy az informális pénzkölcsönzés intézménye gyakorlatilag mindenütt hasonló logika alapján működik. Forrásaim is úgy kezdték, hogy szegények voltak, ám akadt, aki előtte kereskedett, ruhát adott és vett, piacolt, de mivel ma már mindenhez engedély kell, a legtöbben nem tudták kitermelni azt a bevételt, ami a vállalkozást – az adó befizetése után is – fenntarthatóvá tenné. Ráadásul a fizetőképes kereslet is jelentősen megcsappant áruikra, így elkezdtek mindenféle informális tevékenységgel foglalkozni. Ezek közül egy a kamatos pénzkölcsönzés.
magyarnarancs.hu: Vannak-e kategóriák az uzsorásokon belül?
DJ: A helyiek Borsodban megkülönböztetik a „korrekt” és a „dögös” kamatost. Én mindig korrekt kamatossal kerültem kapcsolatba, a dögösek szóba sem állnának egy kutatóval, veszélyes dolog lenne az ő üzleteiket megbolygatni. A korrekt kamatosokról a helyiek azt gondolják, hogy üzletemberként viselkednek, korrekt módon, ami azt jelenti, hogy a pénzükért használati díjat szednek, ez a kamat, a korrekt kamat értéke pedig településenként változik. Általában azt gondolják korrektnek, aki a családnak maximum 25 százalékra ad hitelt, míg másoknak 50 százalékra, de Láposon szinte mindenki család, ezért ott csak a legeslegközelibb családtagoknak ad a Báró 20 százalékos kamatra – egyébként mindenkinek 70 százalékra.
| Egy fura baranyai uzsoraügy Ebben az esetben a magyar igazságszolgáltatás épp az uzsorást segítette az „ügyfeleivel” szemben. Még akkor is, amikor börtönben ült. |
Ezeket az embereket nem úgy kell elképzelni, ahogy a média leírja őket, mint a „nyomor vámszedőit”. Sokkal inkább olyan üzletemberekként, akik pénzt szeretnének csinálni olyan körülmények között, ahol nagyon szűkösek a lehetőségek, hogy bármilyen formális, törvény szabályozta jövedelemtermelő tevékenységet folytathassanak, mert nincs szaktudásuk, viszont a kereskedéshez meg nagyon értenek. És csak addig maradhatnak tagjai a falu morális közösségének, amennyiben és amíg a falubéli ügyfeleik saját „megsegítőjüket” látják bennük. Persze azzal tisztában vannak az ügyfelek, hogy a szegénységükből húz hasznot a kamatos. Emiatt nagyon ambivalens a viszonyuk hozzá: egyfelől megsegítőjükként tekintenek rá, másfelől hisznek abban, hogy egyszer majd mégis megbűnhődik azért, hogy a szegények kiszolgáltatottságából gazdagodott meg. Így válik érthetővé, miért volt általános vélemény a faluban az, hogy „Isten nem ver bottal”, mikor a Bárónak súlyosan beteg unokája született.
magyarnarancs.hu: A helyi polgármester mennyire szól bele ezekbe az ügyekbe?
DJ: Nyolc évig egy magyar polgármestere volt Láposnak. Próbálkozott, hogy megszüntesse a kamatozást, de nem tudott mit csinálni. Azt gondolta, hogy a mélyszegénység egyik rákfenéje az, hogy mindenki el van adósodva a kamatosok felé, ezért arra próbálta biztatni azokat, akik annyira eladósodtak, hogy biztosan nem tudják majd visszafizetni az összes kölcsönüket, hogy jelentsék fel a kamatosokat. Egyetlenegyszer fordult elő, amióta én odajárok, hogy valaki feljelentést tett, de a tárgyalásra már nem mert elmenni. Nem mernek ugyanis lépéseket tenni a kamatosok ellen, annyira függnek tőlük. Ha elapad ez a pénzforrás, egyszerűen nincs kihez fordulniuk. Láposon úgy beszélnek az egyik fő kamatosról, hogy „milyen jó ember ez a Báró, amikor jött az Émász, hogy lekapcsolja a villanyunkat, azonnal adott nekünk pénzt, hogy ki tudjuk fizetni a hátralékot”. Miközben hetvenszázalékos kamatra kapták a pénzt. Sőt, még azt is eltűri a falu, hogy azoktól, akiknek már annyi adósságuk van, hogy a kamatot sem tudják törleszteni, a Báró jelzálogként elvegye a viskójukat, amit aztán albérletbe visszaad az eredeti tulajdonosnak – ezzel is „segítve”, hogy ne legyen hajléktalan az adós, magának pedig rendszeres havi bevételt teremt.
Szóval miután a korábbi magyar polgármester semmit nem tudott kezdeni a helyi kamatosokkal, úgy döntött, inkább a saját szolgálatába állítja őket. Bárót saját szövetségesévé tette a falu ügyeinek intézésében, ugyanis ő nemcsak a fő kamatos, de egyfajta keresztapa szerepet is játszik a láposi közösségben. Tekintélye van a romák előtt, így ha a polgármesternek arra volt szüksége, hogy megszerezze a romák támogatását valamilyen ügyhöz, a Bárót hívta segítségül.
| ||
Az új polgármester, aki maga is roma, megint csak megpróbálta megszüntetni a kamatozást, de ő más módszerrel próbálkozott: maga kezdett el olyan szociális boltot üzemeltetni, ahol hitelre árulta az élelmiszert, hogy „legalább ne éhezzenek az emberek”. Miután vállalkozása befuccsolt, Báró és testvérei visszavették a régi ügyfeleiket. Nem sikerült senkinek 12 év alatt megszüntetni a kamatozást a faluban.
magyarnarancs.hu: Az eltelt több mint tíz év alatt mennyivel romlott a helyzet Láposon az ország szociális és politikai helyzetéből adódóan?
DJ: Hihetetlen mértékben. Nemcsak azért, mert az egy főre jutó jövedelem is csökkent, hanem amiatt is, hogy egyre kilátástalanabbnak ítélik meg az ott élők a sorsukat. Teljes cigány faluvá vált a település. Amikor elkezdtem Láposon dolgozni, a falu lakosságának 60 százaléka volt roma. Az itt élő, főként idős magyarok egyfajta igazodást jelentettek a romáknak, akik valamennyire integrálódtak a helyi társadalomba, még ha annak a legalsó rétegébe is.
| Fenyegetős ózdi uzsorások "Nyilvánosan vállalom, hogy én tettem ellenük feljelentést az Ózdi Rendőrkapitányságon. Túllőttek a célon, amikor terhes páromat veréssel fenyegették, ahogyan korábban engem is" - mondta riportalanyunk. Írásunk a letartóztatott uzsorások ózdi terepéről itt olvasható. |
Néhány éve azonban az akkori kormány, uniós támogatással megpróbálta felszámolni a cigánytelepeket az ország különböző részein. Ebben a faluban ezt úgy sikerült megvalósítani, hogy a magyar polgármester a magyarok házait vásárolta meg, önkormányzati lakásként ezekbe a lakásokba költöztetve be a romákat a cigánytelepről, azokból a telepi kunyhókból, amelyek már tényleg nem feleltek meg semmilyen higiénés lakhatási feltételnek (például tele voltak patkányokkal), és amelyeket később ledózeroltak. A cigánytelep-felszámolási akciónak azonban lett egy nem várt következménye: azok az idős magyarok, akikben mindig is lappangott egy migrációs szándék, mindig mondogatták, hogy „ebből a faluból el kell menni, mert itt nincs jövő”, de öregkorukra már mégis ott maradtak volna szívesen, szóval ezek a magyarok, mivel végre volt fizetőképes kereslet a házukra, elkezdték eladogatni azokat, ami beindított egy láncreakciót. Ők többnyire beköltöztek Miskolcra, az Avas-lakótelepre, annak ellenére, hogy megszokták, hogy kertes házban élnek, mert a 2 millió forint – amennyiért megvette a láposi önkormányzat a házukat – épp csak ennyire volt elég. Így aztán a magyarok sem boldogok az új helyzettel, de a romák sem, mert ők meg úgy tartják, hogy az élet rendje az, hogy „cigány és paraszt együtt lakjon”. (Parasztnak nevezik a nem romákat – a szerk.) Maguk a romák mondják, hogy amióta a parasztok elköltöztek, „putrifalu lett Láposból”. Az a három nukleáris magyar család, aki Láposon maradt, teljes távolságot tart a romáktól. Egyetlen család van, amely tagjai együtt lógnak velük, de ők elkezdtek lecsúszni, mivel a családfő évek óta munkanélküli. Vagy itt egy másik mutató a helyzet kilátástalanságára, az iskolázottság; a láposi romák 40 százaléka a nyolc osztályt sem végezte el. És csak két lány van a faluból, aki kijárta a szakközépiskolát. Az egyik lány épp Báró gyereke. Azaz úgy tűnik, hogy a kamatozás, vagy ahogyan a szakirodalom nevezi, az informális pénzkölcsönzés az egyetlen lehetőség a munka nélküli, alacsony iskolázottságú emberek számára a társadalmi mobilitásra, amit abban lehet például mérni, hogy a gyerekeiket legalább a középiskola elvégzéséig eljuttatják.
magyarnarancs.hu: Van bármilyen kiútlehetőség a mélyszegénységben élő, adósságspirálba keveredett családok számára?
DJ: Tényként és nem követendő példaként mondom, hogy nagyon erősen megindult a roma migráció a szegények körében is. Az elmúlt hónapok során több angliai városban kezdtem el dolgozni borsodi romákkal, akik kiköltöztek a jobb megélhetés reményében. Korábban Kanadában voltam velük, s úgy tűnik, hogy a szegénység hatalmas lökés a migrációhoz. Annyira ellehetetlenült itthon a helyzetük, hogy inkább a migrációba fektetnek be. Sokszor fordult elő, hogy még a legszegényebbek egy részének is sikerült repülőjegyet venni kamatos kölcsönből, hogy kiutazzanak például Kanadába. De Láposon ezt egyáltalán nem tekintik megoldásnak. A migráció ugyanis egy társadalmi kapcsolatháló mozgatta (többnyire gazdasági) stratégia; az tud külföldre menni, akinek vannak már ott rokonai, barátai, akik segítenek az újonnan érkezetteknek. És a láposiaknak egyszerűen nincsenek ilyen kapcsolataik.
magyarnarancs.hu: Létezhet-e bármilyen megoldás helyben?
DJ: Hogy Láposon mi lenne a rövid távú megoldás, azt nemcsak én nem tudom, de egyetlen vezetőnek sem sikerült még kitalálnia. Csak nagyon hosszú távú megoldásban lehet gondolkodni. Azt is gondolom, csak úgy lehetne tenni valami igazán érdemlegeset, ha olyan stratégiát sikerülne kidolgozni Láposon – amit Magyarországon csak néhány civil szervezet, többek között L. Ritók Nóráék Igazgyöngy Alapítványa csinál –, amely egy abszolút komplex mélyszegénység-kezelő programban gondolkodik. Korábban azt hittem, hogy az oktatással lehet segíteni, hogy ha minél tovább bent tartjuk a gyerekeket az iskolában, megpróbáljuk ösztönözni őket, hogy megfelelő szakképzettséget szerezzenek, akkor tudunk segíteni. De évek alatt rájöttem, hogy ez a szülők bevonása nélkül nem megy. Amíg nincs munkalehetősége a szülőknek, addig nem csoda, ha szinte minden gondolatuk csak akörül forog, hogy milyen „okosságokkal”, hogyan kerítsék ki a pénzt az aznapi főzéshez. Ráadásul nincsenek olyan pozitív szerepmodelljeik, akik tanulásra ösztönöznék a falubeli romákat. Az elmúlt 20 év alatt összesen négyen szereztek a faluból valamilyen középfokú végzettséget – de ők is ugyanúgy munkanélküliek, mint azok a romák, akiknek csak nyolc osztálya van. Ezek után érthető, ha az itteni romák aspirációja a gyerekeik taníttatását illetően meglehetősen alacsony. Az egyik cigány asszony ezt így fogalmazta meg egyszer nekem: „Cigányból úgysem lesz semmi… Minek tanultam vóna? Úgyse lett vón’ belőlem senki. Ugyanígy van a gyerekekkel is. A legtöbb cigány nem megy semminek. Nem olyanok, mint a magyarok, hogy kiiskoláztatik magukat. Ki tudja, azok is minek tanulnak… Ha nem vagy otthon, félnél, hogy valaki megcsali az uradat. Egy asszonynak az a kötelessége, hogy főzzön a gyerekeknek, tisztán tartsa őket, foglalkozzon velük. Más mi érdekeljen? A gyerekeim, meg az uram, hogy mi életük lesz…”
| És a Provident Cikkünk megjelenése után a beszélgetés közben többször megemlített Provident levelet írt nekünk, amelyben a cikk több állítását kommentálta. 1, „helyi védőnők a közvetítő ügynökök, azaz a pénzkölcsönzők, akik segítenek kihelyezni a hiteleket a roma lakosságnál” A fentiek valóságtartalmát nehéz bizonyítani, hiszen nem tudjuk, hogy melyik borsodi településről van szó. A szerkesztői megjegyzésből kiderül, hogy a cikkben szereplő Lápos egy kitalált név. A Provident kereskedelmi munkatársai nem ügynökök, területi munkatársként alkalmazotti státuszban dolgoznak a cégnél. Többlépcsős kiválasztási rendszer eredményeképpen kerülnek a vállalathoz, ahol jellemzően részmunkaidőben dolgoznak és folyamatos képzést kapnak, hogy feladatukat maximális körültekintéssel végezzék. Az ügyfélkiszolgálás minőségét folyamatosan mérik, az ügyfél elégedettség 90% feletti, a kollégák számos díjat, elismerést elnyertek már munkájukért. A munkatársak elsősorban a begyűjtésben és nem a hitelkihelyezésben érdekeltek. Amennyiben olyan személyeknek helyeznek ki hitelt, akik ezt nem tudják visszafizetni, azzal a cég sem jár jól, sérül az üzleti modell. 2, „Ha a gyakori fizetési késlekedésért felszámított kamatot is beszámítjuk, a Provident majdnem olyan magas kamatra ad pénzt, mint a kamatosok.” A cikkben példaként szereplő otthon nyújtott szolgáltatás esetében a Provident sem késedelmi díjat, sem késedelmi kamatot nem számol fel. 3, „Ezeknek a hiteleknek azonban, szemben a „kamatos pénzzel” (így nevezik a romák az uzsorakölcsönt), az a feltétele, hogy legyen valamilyen tulajdona a hitelfelvevőnek, amire rá lehet terhelni jelzálogként a vissza nem fizetett pénzt, biztosítékként.” A Provident kezes és fedezet nélküli hiteleket kínál, így az, hogy saját vagy bérelt ingatlanban lakik a hiteligénylő, nem befolyásolja a hitelbírálatot. A kölcsön igénylésének előfeltétele: 18 évet meghaladó életkor, bejelentett magyarországi lakcím és igazolt, állandó jövedelem. Mindezeket dokumentumokkal kell igazolni ahhoz, hogy a szigorú hitelbírálati folyamat megkezdődhessen. 4, „A Provident…rájött, hogy a munka nélküli romák egy igen fontos hitelfelvevő réteg.”A Providentnél szigorú hitelbírálati rendszer működik, a kölcsönigénylésének előfeltétele az igazolt, állandó jövedelem. A hitelkérelmek több mint 60%-át el kell utasítani, mert a kérelmezők nem felelnek meg az előfeltételnek. Szociális segélyre például nem adható hitel. Mindez a cég üzleti modelljét is veszélyeztetné, hiszen nem érdeke a Providentnek olyan hitelek kihelyezése, melyek visszafizetése bizonytalan. |
