„Mindenkit fel fogok jelenteni” – Nincs vége a nagy Facebook-balhénak, fellebbez a volt fideszes polgármester

  • Magyar Krisztián
  • 2016. június 29.

Kis-Magyarország

Siófok korábbi vezetője nem nyugszik bele, hogy a bíróság nem vonta felelősségre azokat, akiket egy Facebook-bejegyzés megosztása miatt jelentett fel.

„Természetesen fellebbezek” – így reagált megkeresésünkre Balázs Árpád, Siófok korábbi fideszes polgármestere azután, hogy megírtuk: a bíróság megszüntette azt az eljárást, amelyet a volt városvezető kezdeményezett egy Facebook-poszt megosztása miatt. Balázs Árpád feljelentése nyomán 17 ember ellen indult eljárás, többségüket rabosították is.

Balázs Árpád még polgármesterként 2011-ben

Balázs Árpád még polgármesterként, 2011-ben

 


A kifogásolt bejegyzésben egy 2014-es, még Balázs Árpád polgármestersége idején történt ingatlaneladásról volt szó. Ebben leírták, hogy egy belvárosi, 66 négyzetméteres önkormányzati lakást feltűnően alacsony áron, mindössze 5 millió forintért adtak el a szomszédos épület tulajdonosának. A poszt kitér arra, hogy az értékesítés során több szabálytalanságot is elkövethetett az önkormányzat, mivel a lakás forgalomképtelen volt, hiszen az állítólag nem szerepelt az ingatlan-nyilvántartásban. A volt városvezető erről úgy nyilatkozott, hogy szerinte ez az egész egy nagy hazugság, majd kiemelte: az ingatlan egy 19. században épült kikötői raktárból kialakított szükséglakás, amelyet négy évig hirdetett a hivatal azelőtt, hogy értékesítették volna, előtte pedig egy értékbecslést is készíttettek, ezt a képviselő-testület elfogadta.

A Szekszárdi Járásbíróság június 10-én kelt végzésében külön kitért arra, hogy a konfliktust kiváltó bejegyzés nem jogellenes, és a volt polgármester, mint közszereplő köteles a „kritika határait tágabban értelmezni”. Balázs Árpád ezzel kapcsolatban érdeklődésünkre azt közölte, hogy azért is fog fellebbezni, mert ő a bírósági végzésében írtakkal ellentétben nem becsületsértés miatt, hanem valótlan tények állítása, vagyis rágalmazás miatt tett feljelentést. A korábbi városvezetőnek felvetettük azt is, hogy az általa feljelentettek között több DK-s és MSZP-s helyi politikus vagy aktivista is van, ezzel kapcsolatban Balázs először azt írta, hogy az egész akciót ők indították és nekik köszönhető az is, hogy az ügy a mai napig még téma a sajtóban, aztán pár sorral lejjebb így fogalmaz: a „feljelentettek éppúgy érdektelenek számomra, mint bármelyik más politikus”. Balázs válaszában végül részletezte, hogy a 20 éves polgármestersége alatt milyen eredményeket ért el Siófokon, és szerinte ezt a csak tisztességes gazdálkodás mellett sikerülhetett. (Arról, hogy a fideszes politikus milyen körülmények között veszítette el a 2014-es választásokat, és hogy milyen a hangulat azóta Siófokon, itt, arról pedig, hogy milyen visszaélésgyanús ügyek kerültek azóta napvilágra, itt írunk részletesen.) Balázs Árpád végül közölte: „(…) továbbra is mindenkit fel fogok jelenteni, aki személyemmel kapcsolatban hazugságokkal kíván politikai hasznot húzni. És nem érdekel, hogy mit ír a Magyar Narancs, meg meddig tart az ügy és hány fellebbezést kell írnom, nekem van időm.”

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”