A tárgyalások kezdete óta 325 millió forint állami és EU-támogatást vett fel a Simonka-per elsőrendű vádlottja

  • narancs.hu
  • 2023. december 27.

Kis-Magyarország

A korrupcióval vádolt volt Békés megyei fideszes képviselő büntetőpere januárjában folytatódik.

Hosszabb kihagyás után januárjában folytatódik a Fővárosi Törvényszéken a korrupcióval vádolt Simonka György volt Békés megyei fideszes országgyűlési képviselő büntetőpere – értesült a 24.hu.

A bűnszervezetben elkövetett, 1,4 milliárd forintos károkozással vádolt egykori kormánypárti politikus és 32 társa ügyének tárgyalása 2020 januárjában kezdődött, és bár Simonka visszavonult az országos politikától, az egykor általa vezetett Pusztaottlakán alpolgármester lett, társainak egy része pedig szintén nem távolodott el teljesen korábbi tevékenységétől. A bűnügy elsőrendű vádlottja például továbbra is mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozik, a per indulása óta ráadásul többször is vissza nem térítendő állami és európai uniós támogatást kapott, annak ellenére kapott, hogy a bűnszervezetet épp a zöldség-gyümölcs termelői csoportok számára igényelhető támogatások jogellenes megszerzésével vádolják.

A portál emlékeztetett, a vádhatóság Simonkát tartja a bűnszervezet irányítójának, de a volt politikus csak az eljárás harmadrendű vádlottja. A sorban megelőzi őt a vád centrumában álló Magyar Termés TÉSZ Kft. és Paprikakert TÉSZ Kft. egykori ügyvezetője. Az előbbi társaságot korábban Kékessy Mihály György elsőrendű vádlott vezette, aki a Magyar Államkincstár támogatói nyilvántartása alapján

több mint 325 millió forint támogatást vett fel költségvetési és európai uniós forrásból a büntetőper 2020. januári kezdete óta.

Nem Kékessy az egyetlen, aki a büntetőeljárás idején is igénybe vesz állami támogatást. Simonka György és szintén vádlott felesége, bár jóval szerényebb mértékben, de szintén felveszi az elérhető pénzeket. Az államkincstári adatbázis szerint ők ketten tízmillió forintot markoltak fel agrártámogatásként az államtól, miközben az ügyészség 850 millió forint erejéig kért vagyonelkobzást Simonkára amellett, hogy nyolc és fél évre fegyházba küldené őt. A volt politikus unokahúga, a hatodrendű vádlott Tóth Renáta is él a támogatási rendszer lehetőségeivel, ő 28 millió forintot vett fel a per indulása óta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.