Most már ott tartunk, hogy a Simicska-média Fidesz-politikust támad!

  • narancs.hu
  • 2015. május 6.

Kis-Magyarország

De a mostani Bohács-ügyben még az is szép, hogy a nagy leleplezés lényegét mi már tavaly megírtuk!

„Bohács Zsoltnak, a Fidesz 2010 és 2014 közti országgyűlési és önkormányzati képviselőjének ügyvédi irodája látja el a Lombard Lízing Zrt. képviseletét egy devizahiteles adóssal szembeni perben” – tudta meg a Magyar Nemzet. „A bíróságon a szegedi székhelyű pénzintézet azt szeretné elérni, hogy az adós ne minősüljön fogyasztónak, s így vele szemben a Lombardot ne terhelje az elszámolási kötelezettség” – írta kedden a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó napilap.

Igen, kérjük szépen, nem tévedés: a Magyar Nemzet fideszes politikust leplez le, és ez még akkor is érdekes, ha egyelőre nem a nehézsúlycsoportból választott célpontot magának a ma már „nem méltányosan kritikus” polgári sajtótermék. A cikk így folytatódik: a „pénzintézet álláspontja ugyanis, hogy bár az adós magánszemélyként vette fel a hitelt személygépkocsija megvásárlásához, munkaköréből fakadóan nem állapítható meg, hogy nem üzletkötői munkájához használta. Ezért szerintük ez az adós nem tekinthető fogyasztónak, azaz nem is jár neki vissza pénz.”

A cikk felidézi az ügy pikantériáját is, miszerint a „hitelszerződések fogyasztói minősítéséről Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is egyértelműen állást foglalt korábban az adósok mellett. Kiderült ugyanis, hogy a pénzintézet azokat az ügyfeleit, akik kishaszongépjárművet vagy platós terepjárót vásároltak hitelre, nem tekinti fogyasztónak, vagyis nem is akar elszámolni velük.”

A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó lap megkereste Bohácsot, aki elmondta: a bíróság feladata megállapítani, hogy egy adós fogyasztónak minősül-e, vagy sem. Kiemelte, ezért vannak a független bíróságok, azok döntései az iránymutatók mindenki számára. A 2002 óta fideszes politikus tehát nem osztja pártja meglehetősen határozott álláspontját. „Az ügyben kerestük a Fidesz-frakció sajtóosztályát, ám lapzártánkig nem tudtuk elérni őket.” Ilyet is ritkán olvastunk eddig a Magyar Nemzetben...

Mi tavaly, 2014 április elején foglalkoztunk Boháccsal, illetve az ő ügyvédi irodája által képviselt Lombard ügyével utoljára. „A Szegedi Törvényszéken szinte naponta tárgyalnak olyan devizahiteles-ügyeket, amelyekben az adósok autóvásárlásra vettek fel kölcsönt. Egy csikériai asszony a Lombard Zrt.-től kapott kölcsönt, de állítása szerint az autókereskedésben, ahol a szerződést aláíratták vele, nem ismertették vele a pontos részleteket.”

A magyarnarancs.hu megkeresésére Bohács Zsolt, aki akkor a Fidesz–KDNP szegedi képviselőjelöltje volt (ám később vesztett Szegeden – a szerk.), elismerte, hogy ügyvédi irodája már egy évtizede foglalkozik autó vásárlására adott kölcsönök behajtásával, a kinnlevőségek rendezésével, az említett céggel pedig régóta kapcsolatban állnak.

Bohács Zsolt elmondta a magyarnarancs.hu-nak: nem tartja etikátlannak, hogy pártja devizahiteleseket támogató politikájával szembemegy, sőt, mivel a Bohács Ügyvédi Iroda kifejezetten a gépjárművásárlásra fordított hitelek nem fizetése esetén lép fel, valójában nem is megy szembe a kormányzó párt kinyilvánított szándékával – vélekedett –, hiszen az elsősorban a jelzáloggal terhelt lakáshitelek miatt nehéz helyzetbe került családokat támogatná.

Az ügyben megkerestük Lázár Jánost is. Ő arra a kérdésünkre, hogy etikusnak tartja-e, hogy egy ügyvéd, aki a parlamentben képviselőként „harcol” a devizahitelesek megsegítéséért (azaz Bohács Zsolt), irodájában éppen a károsultak elleni periratokat gyártja, azt válaszolta, hogy nem ismeri pontosan minden képviselőtársa tevékenységét, de az biztos, ha ügyvéd volna, nem tenne ilyet.

Neked ajánljuk

A világképlet nyomában

  • Kovács Róbert

Az Ásatás legújabb részében megnézzük, hogy vélekedtünk 2000-ben A tér és az idő természetéről