Múltját keresi a falu – példaértékű kutatás a legszegényebb magyar településen

  • Stemler Miklós
  • 2013.06.27 15:06

Kis-Magyarország

A baranyai Gilvánfa fiataljai a kis falu múltja után eredtek. Közösségformáló projekt a mélyszegénység kapujában, korabeli fotókkal.

Zarándokhellyé alakult a gilvánfai templom az elmúlt napokban. E szerény külsejű épület ad otthont annak a helyi fiatalok által gyűjtött helytörténeti kiállításnak, amely több száz fotót, családfákat és a falu határában egykor húzódó cigánytelepek alaprajzát is tartalmazza. A kiállítás fontos esemény a baranyai Gilvánfán: ami a fiatalok számára izgalmas detektívmunka volt, az az idősebb helyieknek egy rég elmúlt aranykor felidézése (s az egyházi vezetők is kifejezetten örültek a kezdeményezésnek).

A cigányok bejövetele
A több mint fél évtizede zajló múltkutató projekt (amelynek a magyarmecskei zsidó közösség életét és végzetét feltáró mellékszála az izraeli nagykövetet is lehozta az ormánsági faluba) a 19. század első feléig ásott le a helyi cigány közösség történetének feltérképezésében. A munkát nehezítette, hogy a cigány néphit szerint a visszajáró halottak távoltartása érdekében a korábbi generációk tagjai haláluk után elégették rokonaik fotóját, és az idősebbek manapság sem szívesen mutatják meg a megmaradt képeket. Az első interjúk és az első előkerült fotók azonban láncreakciót indítottak el: mindenki a történet részesévé akart válni, a kiállítás megnyitása pedig újabb hullámot indított el.

Cigánytelep vezető vajda az 1930-as években

Cigánytelep-vezető vajda a 30-as években

 

Az első fotók az 1930-as, 1940-es évekből maradtak fent, és a falu melletti két telepen élő teknővájó cigányok életébe engednek betekintést. A második világháború alatt kijutott a szenvedésből mind a telepieknek, mind a falubelieknek: a németek inkább a cigányokat sanyargatták, az oroszok már nem válogattak. (A mindkét oldal katonáinak nőket szállító, magát mind németül, mind oroszul megértető áruló alakját megőrizte az emlékezet: a visszaemlékezések szerint a háború után egy időre – jól felfogott érdekében – eltűnő férfit az 1956-os forradalom során érte el a gyilkos bosszú egy vaskos szódásüveg formájában, immár újra Gilvánfán.)

Cigánytelep Gilvánfa mellett az 1940-es évek elején

Cigánytelep Gilvánfa mellett a 40-es évek elején

 

Az ötvenes évek nagy változásokat hozott a falu életébe: miután a Gilvánfát a begyűjtésben „élenjáró községgé” tevő kommunista tanácselnök egy új telepet hozott létre a korábbi kettő kiváltására. Az új telep erénye volt, hogy száraz földre épült, szemben a mocsaras talajra felhúzott elődeivel, ám a megoldás szépséghibájaként ezek voltak a falu termőföldjei is, így mondani sem kell, hogy a földjüktől megfosztott parasztok nem voltak túl boldogok. 1956 októbere – a bosszúesetet leszámítva – mondhatni „civilizált” módon zajlott Gilvánfán: a cigányok és parasztok olyan megállapodást kötöttek, ami meghagyta a telepet, de a föld egy részét visszajuttatta a földműveseknek. A helyi demokrácia szép pillanatának a bevonuló oroszok vetettek véget.

Ahol Kádár óta nem történt semmi
A szocializmus éveiben a „leggazdagabb falu volt ez a környéken” – mondja nekünk egy hatvanas éveiben járó nő. A kézművességből élő cigányokat beszippantotta a szocialista nagyipar, miután a teknővájó szakma már nem volt annyira jövedelmező, meg a kommunista rezsim nem is nézte jó szemmel a saját vállalkozásokat,  bármilyen szerények is voltak. A kubikosok mellett a messze földön keresett gilvánfai muzsikusok is felbukkannak a korszak fotóin, mulatozó parasztok társaságában – bár alaposan megfogyatkozva, de a muzsikushagyomány ma is él Gilvánfán. „Mióta Kádár elment, azóta vége” – summázza az elmúlt lassan negyedszázad történetét egy annak idején kubikosként dolgozó férfi, akit annyira megragadott a kiállítás, hogy megtekintése után a képekkel álmodott.

Muzsikosok a helyi parasztokkal a hatvanas években

Muzsikusok a helyi parasztokkal a 60-as években

 

A leggazdagabb falu hanyatlása hirtelen volt és visszafordíthatatlan. A nagy szocialista vállalatok megszűnése egy csapásra munkanélkülivé tette a helyiek túlnyomó többségét, az először átmenetinek gondolt állapot aztán évekre, majd évtizedekre nyúlt. Aki tehette, elköltözött, a kétezres évek közepére pedig Gilvánfa elnyerte a legszegényebb magyar település baljóslatú címet.

Hógolyózás az '50-es évekből

Hógolyózás az 50-es évekből

 

A múltkutatás ugyan nem hoz gazdasági fellendülést, ám összetartozást és identitást adhat annak a közösségnek, ahol az élet több mint két évtizede a nyomorról és a kilátástalanságról szól. A projekt megszervezésében oroszlánrészt vállaló tanodavezető, Heindl Péter nagy álma egy állandó, interaktív kiállítás létrehozása, mindehhez azonban pénzre lenne szükség. A történelemtől rendesen megcincált Gilvánfa egyszerre egyedi, mégis oly jellemző története pedig jó lenne, ha minél többekhez eljutna országszerte.

Neked ajánljuk