Rendesen betesz a falvaknak a rezsicsökkentés

  • Kupi Györgyi
  • 2019. január 15.

Kis-Magyarország

Hiába állja az állam a tűzifa beszerzésének költségeit, nincs pénz és idő a kiszállítás megszervezésére.

Kaptunk is, meg nem is – kommentálta egy csákánydoroszlói asszony a falu polgármesterének Facebook-posztját.

A falu vezetője ugyanis nemrég azt írta a közösségi oldalon: egyelőre fogalma nincs, hogyan jut el a rezsicsökkentés keretében kiosztandó tűzifa a jogosultakhoz.

A gázzal, távhővel fűtők számláján már tavaly év végéig jóváírták a szolgáltatók azt a 12 ezer forintot, amelyet a kormány téli rezsicsökkentés címszóval biztosított a háztartásoknak. Azok, akik nem az említett módon fűtenek még várnak a természetbeni juttatásra. A pénzt ugyanis az önkormányzatoknak küldték, az ő dolguk megvásárolni és eljuttatni a tüzelőt a háztartásokhoz. (Készpénzt csak ott adhattak, ahol nincs vezetékes gáz – K. Gy.)

Hogyan tovább?

Így van ez a Vas megyei, Rába parti településen, Csákánydoroszlón is. A falu polgármestere, Horváth István a hét végén a település Facebook-oldalán tájékoztatta a lakosságot, hogy a „támogatás már biztosított”, azaz a pénz megérkezett a helyhatóság számlájára. „Az önkormányzatnak kell szerződést kötni tűzifával rendelkező céggel. Ez eddig meg is történt, de a továbbiakat sem én, sem más polgármesterek nem tudják” – írta a polgármester.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

 

A fa szállítását a lakónak (igénybejelentőnek) kell vállalni a kormányhatározat alakján. „Itt kezdődnek a bajok. Ha például az erdészettől rendelünk, akkor ki kellene menni az igénybejelentőnek az erdőre és átvenni ott a fát, ami igénylőkként kb. 0,4 m3. Ha behozatjuk a településre, akkor a fuvarköltséget is az igénylőknek kellene fizetni, de csak egy depóba történő lerakással. A depóból mindenki elvihetné a maga részét, mivel az önkormányzatnak nincs kapacitása körülbelül 160 háztartásba kiszállítani” – írja Horváth István. Az erdőről a házhoz szállítani a tüzelőt körülbelül 3000 forintba kerülne a családoknak – családonként.

Horváth korábban levelet is írt az illetékes minisztériumnak, hogy praktikusabb lenne a villanyszámlán jóváírni a 12 ezer forintot, erre azonban érdemi választ nem kapott – tájékoztatta a polgármester a Narancs.hu-t.

Tudomása szerint a környékben egyetlen településen sem oldódott meg a természetbeni rezsicsökkentés biztosítása, van olyan polgármester, aki nyárig nem is tud foglalkozni a problémával annyi dolga van. Viszont lépni kellene, mert a tüzelőt 2019. december 31-éig kell megkapnia a lakosságnak.

Horváth István most abban gondolkodik, hogy bio-(fa)brikettel váltaná ki a fát, ehhez viszont az szükséges, hogy a lakosság elfogadja ezt a megoldást. Megjegyezte, hogy erre a feladatra egyáltalán nem voltak felkészülve az önkormányzatok.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.