Vitát követelt a Fidesz, majd bátran megszökött a rendezvény előkészítése elől is

  • narancs.hu
  • 2019. október 2.

Kis-Magyarország

Nemleges válaszra számíthattak a fideszesek Siófokon, amikor Gruber Attila, a kormánypárt polgármesterjelöltje vitára hívta a regnáló polgármestert, Lengyel Róbertet, aki igent mondott. A kihívó végül arra az egyeztetésre sem ment el, aminek az időpontját maga javasolta.

Csodaszámba megy országos szinten, ha egy fideszes kiáll vitázni, de egy rövid ideig úgy tűnt, az idei kampányban lesz rá több példa is. persze erre is akad példa. Ahogyan a Szabad Pécs megírta, Komló fideszes vezetője, Polics József a minap leült vitára ellenzéki kihívójával, Ferenczy Tamással.

A második esetre Siófokon lehetett számítani. Ugyanis a párt öt évvel ezelőtt elveszítette a várost, azóta egy független politikus, Lengyel Róbert irányít. Csakhogy azóta tudjuk, a NER-ben kulcsfontosságú a Balaton, hiszen az állam milliárdokat költ a tó körüli fejlesztésekre, és a támogatásokat szinte kivétel nélkül a rendszer oligarchái nyerik. Nem mindegy tehát, ki birtokolhatja Balaton "fővárosát". Ez is motiválhatta a Fidesz helyi polgármesterjelöltjét, Gruber Attilát, hogy kockáztasson - megszegje a központi utasítást - és leüljön Lengyellel vitázni.

A Becsülettel Siófokért Egyesület színeiben újrainduló és teljes ellenzéki támogatást élvező egykori városi rendőrkapitány és volt paksi kommandós – a helyi fideszes „agytröszt” számára nyilván váratlanul – kétszer is igent mondott kihívójának.

Lengyel Róbert és csapata

Lengyel Róbert és csapata

Fotó: Lengyel Róbert/Facebook.com

Ausztrál nagykövetből fideszes jelölt

A kiküldetéséből nemrég hazatért ausztrál nagykövet, Gruber Attila (aki korábban a siófoki térség országgyűlési képviselője is volt több cikluson át) vitára invitáló levelére – amit közzétett a Facebookon, és megjelentettek a Fidesz kampányújságjában is. Minderre Lengyel Róbert rögtön azt válaszolta: áll a vita elébe, és javasolt is egy időpontot az egyeztetésre.

Gruber válasza: abban az időpontban éppen nem ér rá, mert a leendő siófoki uszoda ügyében tárgyal. A fideszes jelölt egyben új egyeztetési időpontot is javasolt, mégpedig szeptember 27-e, péntek 18 órát. A polgármester válasza: ebben az időpontban, 17 órától ugyan egy képviselőjelölttel közös, számos helyen nyilvánosan meghirdetett, azaz köztudott lakossági fórumot tart a töreki városrészben, de rendben, legyen helyette a vita feltételeinek megbeszélése.

Otthagyja a fórumot, hogy egyeztessen

Lengyel válaszában viszont megkérdezte: milyen minőségben jár el Gruber Attila polgármesterjelölt egy leendő siófoki uszoda ügyében?

Gruber újabb válasza, egyben a második nem a kihívó részéről: nem akarja zavarni fórumán a polgármestert. Aki azonban visszaírta vetélytársának, hogy jöjjön nyugodtan, nem zavarja.

Gruber Attila (Fidesz) standol

Gruber Attila (Fidesz) standol

Fotó: Gruber Attila/Facebook.com


A fideszes jelölt nem jelent meg

Ilyen előzmények után érkezett el a péntek kora esti lakossági fórum, ahol a fideszes jelölt nem jelent meg…

Ezek után igen csekély esélye maradt annak, hogy polgármester-jelölti vita lesz Siófokon. Ahol amúgy nem kettő, hanem négy polgármesterjelölt száll ringbe október 13-án, de sokat mondó, hogy a kormánypártok embere a másik kettőt nem vette ellenfélszámba. Mintha ez is Lengyel Róbert polgármester szavait támasztaná alá, miszerint a két másik jelölt csak „zavarórepülést” végez kettejük csatájában.

(Címlapfotónk: Siófok főtere a víztoronnyal, forrása: siofok.hu)

Figyelmébe ajánljuk