Már Simonka embereire is kilövési engedély van? Visszalépett Mezőhegyes polgármestere az önkormányzati választástól

Kis-Magyarország

Így csak a Lázár János és Simonka György támogatta fideszes és Fidesz közeli jelöltekre lehet voksolni.

Többen haragszanak Mitykó Zsolt független mezőhegyesi polgármesterre, aki szerda délelőttig független polgármesterjelölt volt a ménesbirtokáról híres dél-békési kisvárosnak. Mert egy Papp István Tiborral, a Mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság első emberével, egyben ugyancsak polgármesterjelölttel tartott közös sajtótájékoztatón bejelentették, Mitykó visszalép a jelöltségtől, hogy Papp István Tiborral „közösen dolgozzanak Mezőhegyes fejlődése érdekében”. Papp alpolgármesternek kérte fel Mitykót, aki ezt el is fogadta.

Mindez ellentmond a választási logikának. Hisz' alpolgármesternek a már győztes polgármester kér fel valakit vagy valakiket a testület tagjai közül a grémium összetételétől függően. Ez alapján úgy tűnhet, hogy Papp és vele együtt talán Mitykó is már előre tudja az október 13-i önkormányzati választási végeredményt, s már ennek tudatában osztoznak a városvezetői helyeken.

Mitykó és Papp megegyezett...

Mitykó és Papp megegyezett...

Fotó: promenad.hu

Lázár János elvárásai

Noha nem Lázár János országgyűlési választókerületéről van szó, mégis – ahogy arról már a június elején a Narancs.hu beszámolt – Mezőhegyes minden háztartásába eljuttatott szórólapján pontosan meghatározta a törvényhozás tagja, egyben Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. kormánybiztosa, hogy szerinte milyen polgármesterre van szüksége a dél-békési településnek.

Azt írta, hogy „A legjobb választás egy olyan ember, aki a város valamelyik nagy cégében dolgozik, kellő felelősséggel, tudással és alázattal vállalja a mezőhegyesiek szolgálatát”.

Lázár meg is találta ezt az embert Papp István Tibor személyében, aki a helyi agrárcég vezetője, és nem mellesleg, az ő beosztottja. Mindettől aligha függetlenül augusztus 26-án előállt Papp és bejelentette, független polgármesterjelöltként elindul az októberi önkormányzati választáson. Ezzel a jelenlegi független polgármester, Mitykó Zsolt és a fideszes Rajos István mellett ekkor ő volt a harmadik aspiráns.

Mindez megütközést keltett, hiszen ebben az esetben a politika csúcsairól eltávozott/eltávolított Lázár egy kicsit az elszabaduló hajóágyú szerepét osztotta magára. Ugyanis nem csak Mezőhegyesen indul az ő ihletésére a hivatalos Fidesz-aspiránssal szemben polgármesterjelöltje, de Szegeden is. Ahol a Fidesz támogatta „független” Nemesi Pállal szemben Szabó Bálint Lázár embereként küzd a harmadik legnépesebb magyar város polgármesteri címéért. Naivak ne legyünk, ezt legfelső jóváhagyás nélkül aligha tehetné meg.

Lázár figyeli  Papp István Tibort

Lázár figyeli Papp István Tibort

Fotó: mti.hu

Több helyi forrásunk szerint Mitykó és Papp szerdai bejelentése világos üzenet, hogy Simonka Györgyöt és embereit, ebben az esetben Rajos István jelenlegi alpolgármestert és a Fidesz hivatalos polgármesterjelöltjét szeretnék kiszorítani Mezőhegyesről. Ha ez igaz, akkor nem kevesebbet jelent, mint hogy már nem csupán Simonkára, hanem az embereire is megvan kilövési engedély.

El sem mennek voksolni

Sok mezőhegyesi viszont árulást emlegetett a Narancs.hu-nak. Vélekedésük szerint nagyon sokan voksoltak volna a független Mitykóra a Lázár támogatta Papp-pal és a Simonka emberének elkönyvelt Rajos Istvánnal szemben. Azonban Mitykó visszalépése miatt csak „független” fideszes és a tőről metszett fideszes jelölt maradt. Ezért többen úgy fogalmaztak portálunknak, hogy el sem mennek voksolni. Az eredeti felállás úgy festett, hogy egy függetlennel szemben két kormánypárti jelölt indul.

Az ügyben további ellentmondás, hogy Lázár korábban bejelentett elképzelése szerint Mezőhegyes új polgármestere társadalmi megbízatásban látná el feladatát – hiszen ő továbbra is maradna a Mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezetője. Kérdés viszont, hogy az alpolgármesteri feladatra előzetesen vállalkozó Mitykó Zsolt milyen státuszban látná el a beígért alpolgármesteri, ha már lemondott a polgármester-jelöltségről.

Rajos itt még nyeregben érezte magát

Rajos itt még nyeregben érezte magát

Fotó: Rajos István/Facebook.com

Lázár sajtója képben van

Az pedig érdekes, hogy Lázár mezőhegyesi emberével, Papp István Tiborral kapcsolatban immár rendszeresen egy másik megye városa, Hódmezővásárhely egyik médiuma, az országgyűlési képviselőtől nem távol álló promenad.hu a legtájékozottabb.

A Narancs.hu többször kereste az ügyben Mitykó Zsoltot, de egyelőre nem értük utol. Amint ez megtörténik, frissítjük cikkünket.

A Mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-hez közel állók tudni vélik, hogy hamarosan kormányhatározat jelenik meg arról, hogy a cég földjei elidegeníthetetlenek. Ez sok lehetséges forgatókönyvnek a végét jelenti.

(Címlapfotónkon Rajos István, a Fidesz mezőhegyesi polgármesterjelöltje és Simonka György fideszes országgyűlési képviselő. A fotó forrása: Rajos Istvan/Facebook)

Figyelmébe ajánljuk