Sumák rokkantnyugdíjasoktól a pincsikutya Orbánig – Gyurcsány Ózdon kampányolt

  • Kovács István
  • 2014. március 4.

Kis-Magyarország

Ózdon megállt az élet a volt kormányfő szerint, de 2002 és 2010 közt szinte minden jobb volt, mint most. Gyurcsány, Korózs, Nyakó – velük csapott le az ellenzék Borsodban. Kétszázan voltak kíváncsiak rájuk.

„Sok Fidesz-szavazó csalódott, mert nem arra hatalmazták fel Orbán Viktort és csapatát, amit az elmúlt négy év során végrehajtottak. Lenyúlták az állami vagyon nagy részét, és az általuk létrehozott rendszert sokan megszenvedik Ózdon is, ezért kell őket leváltani április 6-án” – nyilatkozta a magyarnarancs.hu tudósítójának a borsodi település Városház téren tartott fórum egyik lakossági résztvevője. Hétfő délután az Összefogás kampánygyűlésén három baloldali politikus tartott beszédet: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, illetve Nyakó István és Korózs Lajos szocialista politikusok. Az eseményre mintegy kétszázan voltak kíváncsiak – köztük ellentüntetők is, akiket azonban a többség kifütyült.

false

 

Fotó: A szerző felvételei

Egy másik résztvevő, M. László egyenesen maffiakormányt emleget, ahol az egykulcsos szja haszonélvezői a gazdagok. A férfi ezután már sorolja a trafikmutyit, a földmutyit és a magyar fociba invesztált százmilliárdokat. Ózddal kapcsolatban megjegyezte: nem kell dicsekedni az önkormányzat adósságának eltörlésével, mert abban minden önkormányzat részesült. F. József már számtalan egészségügyi problémáját sorolta, mégis elvették a rokkantsági nyugdíját. Most 56 évesen 30 ezer forint járadékot sem kap. Dühösen ecsetelte a tömegben beszélgető Korózs Lajosnak, hogy a felülvizsgáló orvos „vizsgálat” közben telefonált, és az ablakon nézett kifelé, majd megérkezett a határozat a rokkantsági nyugdíj elvételéről.

false

 

Imre közel tíz évet húzott le Tengizben, most a Lajtán túl keresi a kenyerét. Hiába áll jó szakember hírében, minimálbérért akarták foglalkoztatni Ózdon, ezért inkább külföldön vállalt munkát, noha így távol él a családjától. Április 6-án Berlinben fog szavazni.

Néma levente és a pincsikutya

Március 3-án reggel lezárták a 25-ös számú főút Ózd–Bánréve közötti szakaszának mintegy öt kilométerét, mert a választási kampányban elkezdték az aszfaltozását. Ezért pár perc késéssel érkezett meg Gyurcsány Ferenc, aki mindjárt emlékeztette a jelenlévőket legutóbbi ózdi látogatására. Elmondta: akkor bárkivel is beszélgetett, az volt a benyomása, hogy a városban megállt az élet. Még az országra jellemző pesszimizmust is túlszárnyalják az ott élők, akik láthatóan erőtlenek és kedvetlenek voltak. Márpedig – folytatta Gyurcsány – ha nem lesz hamarosan komoly változás, gazdasági átalakulás, kátyúban marad az ország. Szerinte a következő időszakban hétezermilliárd forint jön az országba, amelynek jelentős részét kisvállalkozások létrehozásának támogatására kell fordítani. A jelenlegi helyzet szerint ugyanis minden második, harmadik üzleten tábla lóg, hogy eladó vagy kiadó, mert nincs vásárlóerő. Pedig az uniós csatlakozáskor sokan azt hitték, életszínvonalban Ausztriához fogunk közeledni. Kiderült, állami szerepvállalás kell a foglalkoztatás javításához, mert azt a magántulajdon képviselői nem oldják meg. Ezért az elmúlt négy évet elveszített négy évként értékelte Gyurcsány.

false

 

Hangsúlyozta: a politikai támadások ellenére nem kell magukat szégyellni, hiszen 2002–2010 között „mozogni kezdett az élet”. Érkeztek multik az országba, de segítettek az éhező gyermekeken, megvédték a nyugdíjakat és nem hagyták éhen halni a legszegényebbeket. „Ezt az országot és ezt a várost ők tisztességgel vezették” – jelentette ki.

„A jelenlegi miniszterelnök most azt mondja, csak az nem dolgozik, aki nem akar. Jobb, ha tudja: az állástalanok többsége dolgozni akar, de tisztességes bérért. Dicsekszik a kétszázezernél is több közmunkás foglalkoztatásával, miközben a legmozgékonyabbak külföldre mennek. Egyébként most bajban van” – utalt Orbán Viktorra, akinek a nevét egyszer sem ejtette ki –, mert „lecsapott a keleti szél”. Mióta fokozódik az ukrán helyzet, „néma leventévé vált”, pedig az elmúlt 25 év legnagyobb vészhelyzete alakult ki Európán belül. Pár éve még azt mondta, hogy az Európai Unióból a legtöbb politikus Putyin pincsikutyája lesz. „Ki lett a pincsikutya?” – tette fel búcsúzóul a kérdést, utalva a paksi szerződésre Gyurcsány Ferenc.

Nyugdíjak és felcsúti Disneyland

A mikrofonhoz lépő szocialista Korózs Lajos gazemberségnek nevezte, ahogyan számos járulékot és nyugdíjformát eltörölt a jelenlegi hatalom. Ekkor a helyi jobbikosok két transzparenst emeltek a magasba, mire a politikus arra kérte a jelenlévőket, állják körbe az ellendemonstrálókat. Többen fütyültek és megindultak a táblákat tartók felé, ám mielőtt atrocitásra került volna sor, a két oldalt rendőrök választották el egymástól.

false

 

Korózs ezután kritizálta a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálatának jelenlegi gyakorlatát, amire szerinte valamilyen szinten szükség van, de nem úgy, hogy előirányoznak 217 milliárd forint elvonást a rendszerből, és azt végre is hajtatják. „A Fidesz azt hitte, aki rokkantnyugdíjas, az sumák. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy az idáig behívott 57 ezer embernek a legszigorúbb vizsgálatok ellenére az 52 százaléka tényleg rokkant.” Korózs tud olyan emberről, akinek 80 százalékkal csökkentették a járandóságát, pedig évtizedeken át fizette a járulékokat. Kijelentette: ma senki nem védi meg ezeket az embereket. Az előző ciklusban fideszes képviselők még hárommillió szegény sorsát kérték rajtuk számon, ebből lett négy év alatt négy és fél millió. „Gyermekek százezrei éheznek az országban, miközben Felcsúton épül az új Disneyland, ahol nemcsak futballstadion készül, hanem kisvasút is” – hangoztatta Korózs Lajos. Ha nyernek az országgyűlési választáson, ők biztosítják a nyugdíjak, a megszerzett jogok védelmét, a 40 éves munkaviszonnyal rendelkezőknek pedig lehetőséget adnak az előrehozott nyugdíjazásra.

Se munkahely, se közbiztonság

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 3. számú választókörzet országgyűlési képviselőjelöltje főleg a helyi gondokról beszélt. Nyakó István az Összefogás jelöltjeként azonnal Orbán Viktor ózdi látogatását vette célba. Érdekesnek tartotta, hogy míg négy évvel ezelőtt ki mert menni az emberek közé és a városháza előtti padról szónokolt, most a Terrorelhárító Központ és a testőrségétől körülvéve, saját hívei előtt bonyolította programját. „Mi történt?” – kérdezte. Az elmúlt négy évben valamit tenni kellett volna Ózdért, akkor most nem kellene félni. „Na de minek jött Ózdra Orbán?” – folytatta az eszmefuttatást. „Elhelyezett egy időkapszulát a Magyar Nemzet egy példányával. Ennyire futotta beruházások helyett ebben a ciklusban, miközben elmaradt a tényleges munkahelyteremtés.”

false

 

Nyakó István ezután felmutatta fideszes ellenfele, Riz Gábor kampánykiadványát is, amiben az szerepel, hogy a térségben háromezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. Kifejtette: Szendrőn azt gondolják, hogy Ózdon teremtek munkahelyek, Ózdon azt, hogy Szendrőn – de hiába keresi azokat bárki, ilyen ugyanis nem történt. Riz szerint sikerült előrelépni a közbiztonság területén is, miközben a városban gyakoriak a rablások, és januárban megöltek egy idős, 82 éves nőt is. A helyzet az, hogy ahol kilátástalanság van, ott növekszik a bűnözés. „Ezért kell változtatni a jelenlegi állapotokon, a sorsunkon, és küldjük el őket oda, ahová valók” – fejezte be Nyakó István.

false

 

A felszólalások után Gyurcsány Ferencet többen autogramért ostromolták, másokkal beszélgetett a DK elnöke. Az esemény rendbontás nélkül fejeződött be késő délután.

Figyelmébe ajánljuk