Május végén írtuk meg azt a hazai állapotainkra oly jellemző apró történetet, miszerint saját cégének szavazott meg önkormányzati megbízást Kiskunmajsa polgármestere, Ábrahám-Fúrús András.
Nem nagy ügy, nem nagy pénz, mindösszesen 10 millió forintról van szó. Ezért az összegért üzemelteti a polgármester cége a kiskunmajsai sportcsarnokot és sportpályákat. Hogy ezt megteheti, arról a polgármester a szavazásnál is tett: igent nyomott az önkormányzati ülésen.
| ||
Igazából elég piti ez az ügy, de azért tartottuk érdemesnek, hogy mégis utánamenjünk, mert pontosan leírja, milyen közegben működik egy vidéki kisvárosban a politika (ami olykor remekül leképezi a magasabb szinten is működő mintákat): sokszor semmi kontroll, semmi kritika, minek következtében a vezetők néha azt gondolkodhatják, azt tehetnek meg, amit akarnak. Például vezetőként saját cégüket juttathatják közpénzhez.
Egyébként az is szimptomatikus momentum volt, ahogyan Ábrahám-Fúrús András reagált, amikor érdeklődtünk az eset felől. A településvezetőt anno telefonon értük el, és kérdéseinken annyira kiakadt, hogy percekig csak káromkodott, így elég nehéz volt kihámozni a közlésre alkalmas kijelentéseit. Hangsúlyozta: „itt semmiféle lopás nincs”, elege van a „szarkavarásból”, ő egy „jó szándékú lokálpatrióta”, és neki, illetve a cégének is köszönhető egy rakás fejlesztés a sportcsarnokban, illetve annak környezetében.
A történet azonban itt még nem ért véget. Ábrahám-Fúrús ugyanis egy helyi lapban a múlt hónapban közleményt tett közzé, amely a magyar belpolitikai számos kínos elemét tartalmazza az összeesküvés elméletektől kezdve a hatalmi arroganciáig bezárólag. Mert hogy is reagál egy polgármester, akiről kiderítik, hogy saját cégét bízza meg közpénzes munkával? Önkritika, elnézést, „bocs, hibáztam”? Ugyan már! Vádaskodás jön, gőg, és különben is: mindenki menjen a picsába! Sőt, aki kritizál, az rombol! Röviden erről szól a közzététel, amelyet röviden össze is foglalunk a legszebb mondatok kiemelésével – azzal a megjegyzéssel, hogy Magyarországon járunk, igen, 2016-ban. Íme:
1. „A Magyar Narancsban megjelent cikk inkorrekt, az újságíró csak megrendelést hajtott végre.”
Ezután jön egy kis ellentmondás:
2. „Amit leírt, az mind igaz (...)”
Amúgy nem gond, hogy saját magát segítette megbízáshoz, hiszen:
3. aki a sportpálya „rendszeres használója, az látja, hogy működik, fejlődik”.
4. Amúgy a polgármester cégének kell fizetni a rezsit is, ha jól értjük. De nagyon odavág a titokzatos megrendelőnek, akit amúgy nem nevez meg: a „lejáratás, a fogáskeresés mellett az irigység is motiválhatta az ötletgazdát, mert látja, hogy a lehetőségek figyelésével, kihasználásával milyen szép eredményeket lehet elérni, olyanokat, amelyeket ő nem tudott”.
Nagyon értékesek az őszinte, személyes érzelmeket megfogalmazó részletek:
5. „Nagyon bosszant, hogy van, akinek van arra ideje, hogy azzal foglalkozzon, hogyan találjon fogást azokon, akik dolgoznak. Én azt az egy órát is sajnálom, amit erre a cikkre fordítottam.”
És a végén jön a legjobb, a mártírpóz!
6. „Persze nem az a lényeg, hogy személyesen nekem mit okoz a hamis vád, hanem hogy lejáratja a várost, indokolatlan hírbe hozza. Egy ilyen hír akár több százmilliós veszteséget is okozhat Kiskunmajsának, bombázza azokat a kapcsolatokat, amelyeket másfél év alatt felépítettünk.”
Ha valaki a leírtakból véletlenül még azt gondolná, hogy Kiskunmajsa polgármestere kormánypárti, nos, azt ki kell ábrándítanunk. A helyi civil csoport jelöltje volt, akiket azzal támogatott a baloldal, hogy nem indított ellenjelöltet...
Itt van amúgy az egész vallomás, akit esetleg érdekel:
| ||
