Óriásit hisztizett a polgármester, akiről megírtuk a száraz tényeket és a 10 millió forintot

  • narancs.hu
  • 2016. július 19.

Kis-Magyarország

Ebben az apró történetben minden benne van, amitől a magyar politikusok megítélése olyan, amilyen. Azaz pocsék.

Május végén írtuk meg azt a hazai állapotainkra oly jellemző apró történetet, miszerint saját cégének szavazott meg önkormányzati megbízást Kiskunmajsa polgármestere, Ábrahám-Fúrús András.

Nem nagy ügy, nem nagy pénz, mindösszesen 10 millió forintról van szó. Ezért az összegért üzemelteti a polgármester cége a kiskunmajsai sportcsarnokot és sportpályákat. Hogy ezt megteheti, arról a polgármester a szavazásnál is tett: igent nyomott az önkormányzati ülésen.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

 

Igazából elég piti ez az ügy, de azért tartottuk érdemesnek, hogy mégis utánamenjünk, mert pontosan leírja, milyen közegben működik egy vidéki kisvárosban a politika (ami olykor remekül leképezi a magasabb szinten is működő mintákat): sokszor semmi kontroll, semmi kritika, minek következtében a vezetők néha azt gondolkodhatják, azt tehetnek meg, amit akarnak. Például vezetőként saját cégüket juttathatják közpénzhez.

Egyébként az is szimptomatikus momentum volt, ahogyan Ábrahám-Fúrús András reagált, amikor érdeklődtünk az eset felől. A településvezetőt anno telefonon értük el, és kérdéseinken annyira kiakadt, hogy percekig csak káromkodott, így elég nehéz volt kihámozni a közlésre alkalmas kijelentéseit. Hangsúlyozta: „itt semmiféle lopás nincs”, elege van a „szarkavarásból”, ő egy „jó szándékú lokálpatrióta”, és neki, illetve a cégének is köszönhető egy rakás fejlesztés a sportcsarnokban, illetve annak környezetében.

A történet azonban itt még nem ért véget. Ábrahám-Fúrús ugyanis egy helyi lapban a múlt hónapban közleményt tett közzé, amely a magyar belpolitikai számos kínos elemét tartalmazza az összeesküvés elméletektől kezdve a hatalmi arroganciáig bezárólag. Mert hogy is reagál egy polgármester, akiről kiderítik, hogy saját cégét bízza meg közpénzes munkával? Önkritika, elnézést, „bocs, hibáztam”? Ugyan már! Vádaskodás jön, gőg, és különben is: mindenki menjen a picsába! Sőt, aki kritizál, az rombol! Röviden erről szól a közzététel, amelyet röviden össze is foglalunk a legszebb mondatok kiemelésével – azzal a megjegyzéssel, hogy Magyarországon járunk, igen, 2016-ban. Íme:

1. „A Magyar Narancsban megjelent cikk inkorrekt, az újságíró csak megrendelést hajtott végre.”

Ezután jön egy kis ellentmondás:

2. „Amit leírt, az mind igaz (...)”

Amúgy nem gond, hogy saját magát segítette megbízáshoz, hiszen:

3. aki a sportpálya „rendszeres használója, az látja, hogy működik, fejlődik”.

4. Amúgy a polgármester cégének kell fizetni a rezsit is, ha jól értjük. De nagyon odavág a titokzatos megrendelőnek, akit amúgy nem nevez meg: a „lejáratás, a fogáskeresés mellett az irigység is motiválhatta az ötletgazdát, mert látja, hogy a lehetőségek figyelésével, kihasználásával milyen szép eredményeket lehet elérni, olyanokat, amelyeket ő nem tudott”.

Nagyon értékesek az őszinte, személyes érzelmeket megfogalmazó részletek:

5. „Nagyon bosszant, hogy van, akinek van arra ideje, hogy azzal foglalkozzon, hogyan találjon fogást azokon, akik dolgoznak. Én azt az egy órát is sajnálom, amit erre a cikkre fordítottam.”

És a végén jön a legjobb, a mártírpóz!

6. „Persze nem az a lényeg, hogy személyesen nekem mit okoz a hamis vád, hanem hogy lejáratja a várost, indokolatlan hírbe hozza. Egy ilyen hír akár több százmilliós veszteséget is okozhat Kiskunmajsának, bombázza azokat a kapcsolatokat, amelyeket másfél év alatt felépítettünk.”

Ha valaki a leírtakból véletlenül még azt gondolná, hogy Kiskunmajsa polgármestere kormánypárti, nos, azt ki kell ábrándítanunk. A helyi civil csoport jelöltje volt, akiket azzal támogatott a baloldal, hogy nem indított ellenjelöltet...

Itt van amúgy az egész vallomás, akit esetleg érdekel:

false

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.