Testvérharc is várható Nagyatádon a polgármesterségért

  • narancs.hu
  • 2024. március 6.

Kis-Magyarország

A somogyi településen négyen is szeretnének polgármesterek lenni.

Egyre különösebb hírek érkeznek a dél-somogyi kisvárosból, Nagyatádról: az eddigi három után egy újabb polgármester-aspiráns lépett a küzdőtérre, Murányi József személyében, aki – meglehetősen pikáns – egy korábban bejelentkező induló, Csendesné Murányi Ibolya testvére – írja a kapost.hu. Mindketten függetlenként kívánják megméretni magukat, míg a korábban bejelentett jelöltek, Ludas László alpolgármester a Fidesz részéről, és Pünkösd Márton, a művelődési központ igazgatója a DK-tól továbbra is versenyben vannak.

Csendesné Murányi Ibolya – korábban a helyi MSZP-elnöke, a párt országos elnökségének korábbi tagja – már viszonylag korán, újsághirdetésben jelentette be, hogy függetlenként indulni kíván a polgármesteri címért. Nemrég viszont – az egész város megdöbbenésére – testvére, Murányi József vendéglátó vállalkozó tájékoztatta a helyi nagyérdeműt – ő Facebookon – indulási szándékáról.

A két Murányi testvérharca különösen azért ígérkezik érdekesnek, mert

Ibolya egyértelműen elkötelezett baloldaliként határozza meg magát, habár – hivatalosan – saját pártja sem támogatja, József viszont, mondhatni sötét ló: megesik, hogy egyenesen Orbán Viktor Facebook-oldaláról vesz át posztokat.

Bár mindketten kinyilvánították, hogy semmi szín alatt nem lépnek vissza, "az ilyen kijelentéseket a politikában azért illik a helyén kezelni: a kampány élesedésével, közvetlenül a választások előtt köttethetnek alkuk, lehetnek visszalépések, akár tisztulhat is az egyelőre igencsak kuszának tűnő kép, de pont ugyanennyi esély van rá, hogy – akár új versenyzők belépésével – még zavarosabb lesz" – írja a lap.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.