Titokban készült hangfelvétel szivárgott ki az egri városházáról

  • narancs.hu
  • 2024. április 4.

Kis-Magyarország

Mirkóczki Ádám polgármester a felvételen arról beszél, hogy csak az érdemi részek kitörlésével adna ki közérdekű adatot.

„Ha konkrét szerződést kérnek ki, akkor meg pont kitörlök olyan részeket, ami őt érdekli” – mondta Mirkóczki Ádám egri polgármester egy titokban készült hangfelvétel szerint, amit Egri Ügyek tette közzé csütörtökön „Mirkóczki igazságbeszéde” címmel.

A helyi lap szerint a hanganyag meg nem nevezett készítője szerint a polgármester egy beszélgetés során azt hangoztatta, hogy nem akar kiadni lényeges adatokat az önkormányzattól. A felvételen nem egy teljes beszélgetés hallható, hanem vágásokkal állították össze. A leirat szerint az egykori jobbikos politikus a következőket mondja:

„Nagyjából semmit nem adnék ki, úgy vagyok vele, hogy pereljen mindenért, minden érdemi részt kiveszek belőle vagy kicsontozom úgy, hogy tessék itt van egy semmi, amivel nem tudsz mit kezdeni.

Tehát például most a várnak is ez a cirkusz (…) munkadíj, ennyi. Fejezetszám… Itt a költségvetése, tessék…, és akkor nem tud mit csinálni, odaadtuk. Ja, hogy ez neked nem elég? Kit érdekel? Tehát én esetleg még ezt az irányt tudom elképzelni, hogy tegyünk is eleget meg nem is, és akkor olyan információt adunk, hogy, vagy ha konkrét szerződést kérnek ki, akkor meg pont kitörlök olyan részeket, ami őt érdekli. Hát kiadtuk, csak szerintünk, a mi jogi álláspontunk szerint az a, üzleti titok, b, személyes adat, c, mittudoménmi.”

Mirkóczki Ádám a 24.hu kérdésére elismerte ugyan, hogy ő hallható a felvételen, de szerinte az állításai valójában egyetlen személy tevékenységével kapcsolatban fogalmazódtak meg. „Egy szűk körű megbeszélgetést tartottunk néhány hete, amelyen többek között a jegyző és az adatvédelmi biztos is jelen volt” – mondta lapnak Mirkóczki azt állítva, hogy a közel egyórás beszélgetésben azért volt szó az adatkérésekről, mert „egy helyi közszereplő, aki elszabadult hajóágyúként viselkedik”, olyan mennyiségű adatot kér ki rendszeresen az önkormányzattól, ami már a hivatal működését veszélyezteti.

Mirkóczki a 444.hu-nak azt is megerősítette, hogy

a hangfelvételen Domán Dániel független egri képviselő-jelöltről beszél,

aki 2023 júliusa óta próbálja kideríteni, hogy pontosan mennyibe került a márciusban átadott Lenkey-ház felújítása. Domán szerint a hivatalosan 475,2 millió forint uniós forrásból elkészült projektet jelentősen túlárazták, ezért sikertelen közérdekű adatigénylései után pert indított a beruházásért felelős Dobó István Vármúzeum ellen a szerződések nyilvánosságra hozataláért. Mirkóczki Ádám szerint a felvétel egyetlen bűncselekményt vet fel, az illegális felvételkészítését, ezért a portálnak nyilatkozva elmondta, az ügyben megteszi a szükséges lépéseket.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.