Bomlik a szélsőjobb Borsodban

Újabb tizenöt Jobbik-szervezet oszlik fel

  • Kovács István
  • 2012. május 8.

Kis-Magyarország

Információink szerint a Jobbik-vezetés által feloszlatott 11 szervezethez saját döntés nyomán további 15 település szervezete csatlakozik. A kizártak ma 18 órakor a miskolci Szent István-szobornál jelentik be döntésüket, és innen postázzák tagkártyájukat Vona Gábornak.

A narancs.hu információi szerint folytatódik a borsodi Jobbik bomlása. Nemrég 11 szervezet feloszlatása, további 5 borsodi település jobbikos szervezetének felfüggesztése mellett döntött az országos vezetése. Úgy tudjuk, hogy erre reagálva további 15 szervezet az önfeloszlatás mellett döntött.


Kitört a háború
Az ügy előzménye, hogy Endrésik Zsolt, a párt borsodi elnöke és a párt teljes megyei elnöksége még április közepén lemondott. A hvg.hu akkori információi szerint az Endrésik Zsolt vezette testület „így akarja a pártvezetés (elsősorban Vona Gábor elnök és Szabó Gábor pártigazgató) tudomására hozni, hogy elegük van a párt alelnökéből, Szegedi Csanádból”. A portál információi szerint Szegedi Csanád helyi szervezetek alapításával próbál őt támogató küldötteket nyerni a megyei tisztújítás előtt. Miután április közepén Endrésikék a megyei elnökség feloszlatásáról döntöttek, Vonáék válaszul kizárták a Jobbikból Endrésik Zsoltot, valamint a két alelnököt, Kisgergely Andrást és Nagyházi Zoltánt. Az események az edelényi majálison folytatódtak, ahol a jelenlévők megzavarták Novák Előd országos alelnök beszédét, Endrésik pedig vaktölténnyel tüzelt egy géppisztolyból.

A Jobbik ezt követően közleményben tudatta: „a helyzet rendezése érdekében” feloszlatja a párt alsózsolcai, bánrévei, hódoscsépányi, kazincbarcikai, királdi, ongai, ózdi, putnoki, sajóbábonyi, szikszói és edelényi szervezeteit, valamint a további kivizsgálásig felfüggesztette a borsodszentgyörgyi, a sajószentpéteri, a sajóvelezdi, a sárospataki és az arlói szervezetek működését.

És a többiek
A narancs.hu úgy tudja: a Jobbikból kizártak – a 15 önfeloszlatás mellett döntő település jobbikosaival együtt – ma 18 órára hirdettek találkozót Miskolcra, a Szent István térre, ahol szimpatizánsaiknak elmondják a rájuk rótt büntetés hátterét. Kisgergely András a rendezvény előtt lapunknak elárulta: a korábban  kizártak és felfüggesztettek mellett Hangony, Kissikátor, Zubogy és Mucsony vezetői már jelezték megszűnésüket, de ugyanígy tett Borsodszentgyörgy és Sajószentpéter elnöksége is. Többen azt ígérték, pár órán belül ugyanezt meglépik. Hozzátette: a helyszínen tudatják a jelenlévőkkel, hogy esélyt sem kaptak álláspontjuk megvédésére, mert az országos vezetés egyértelműen Szegedi mellett tette le a voksot. Ezért a megyei tagság nagyobbik része úgy döntött, visszaadja tagkártyáját és a borsodi zászlókat, majd azokat egy csomagban postázzák Vona Gábor címére. Mindez több száz embert jelent, vagyis ennyivel csökken az országban az eddigi legerősebb jobbikos megyei szervezet létszáma. Kisgergely szerint a kizártak többen lesznek a borsodi települési önkormányzatokban, mint a Jobbik megmaradt tagjai.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.