Legyünk büszkék! – Káprázatos magyar gólok és siker Ausztria ellen

  • - ngm -
  • 2016. június 14.

Kispálya

Megvertük Ausztriát az első meccsünkön. Ez önmagában óriási, de kezeljük helyén az eredményt. Főleg azért, hogy legalább még egy meccset nyerjünk Franciaországban.

Magyarország megnyerte első meccsét a franciaországi Európa-bajnokságon: ez döbbenet, ez óriási siker, ez akkora, amekkorát a magyar foci évtizedek óta nem látott. Nehéz ezt a sikert most még a helyén kezelni – mi azért mégis megpróbáljuk, hosszú távon ebből profitálunk a legtöbbet úgyis.

Kezdjük máris azzal, hogy a meccs az Eb többi mérkőzéséhez képest nem volt magas színvonalú. Sőt, valószínűleg akkor sem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy ez volt a torna eddigi leggyengébb meccse, legalábbis ha nem az érzelmi, hanem a szakmai szempontokat nézzük. Rengeteg buta hiba volt a meccsen, az például, hogy Szalai néha hogy csetlett-botlott a labdával, vagy hányszor nem tudta átvenni, hogy mennyi kontratámadást nem tudott a magyar csapat befejezni egy-egy rossz passz miatt, az nemcsak dühítő, de ciki is volt egy ilyen tornán; vagy hogy Ausztriának mennyire nem volt elképzelése a meccsről – ezek mind-mind jól mutatják ennek a csapzott meccsnek a nívóját, amelyet fölösleges is összevetni az angol–orosz, az ukrán–német vagy a svéd–ír meccsel, mert... Igazából nem is fölösleges, hanem értelmetlen.

Azért értelmetlen, mert most tényleg nem ez a lényeg.

Az mondjuk meglepő volt, hogy Ausztria mennyire a várakozásokon alul teljesített. Pedig van világsztárjuk is (Alaba), van egy csomó jó ligában játszó játékosuk, a keret értéke sokkal magasabb, mint a magyar csapaté, veretlenül, csupán egy döntetlennel jutottak ki, tisztára úgy tűnt, hogy bombaformában vannak, szóval az lett volna a normális, ha végig ők dominálnak, mi meg néha megpróbálunk kontrákat vezetni, de előbb-utóbb aztán mégis bedarálnak minket.

De nem ez történt. Igazából lövésünk sincs, miért nem, mondjuk, nem is érdekes. Ezt jól elszúrták, de ez legyen már az ő bajuk.

Nekünk viszont volt két káprázatos gólunk. Az már milyen, hogy Szalai, aki szinte egész végig bénázott, és már 500 valahány napja nem rúgott tétmeccsen gólt, a mindenhol lesajnált Szalai feltámad, és Kleinheislerrel tiki-takizik egy bravúrosat, majd bepöccinti az osztrák kapus alatt, pont a magyar tábor előtt!? Vagy Stieber gólja? Az a pazar emelés? Klassz volt, nem? És az azt megelőző passz? És hogy mindkét gól igazi csapatjáték volt? Hogy egy Eb-n a magyar válogatott képes győzni egy jobb képességű ellenféllel szemben? Ez már milyen? Hogy ordítva lehetett szurkolni, mert tényleg van tétje?

A két gól mellett még óriási volt, hogy jobban passzoltunk, többet futottunk és többet lőttünk kapura – azaz egyértelműen jobbak voltunk az osztrákoknál. Aztán még Király Gábor bravúrjai. Nagy Ádám, Németh Krisztián, Gera Zoltán, Kádár Tamás, Fiola Attila, ja, és legyünk reálisak, volt hatalmas mázlink is, egyből az elején, első perc, kapufa, ez is kell a győzelemhez.

Legyünk őszinték: baromi nehéz ezt a meccset a lefújás után a helyén kezelni. Káprázatos eredmény, nagy öröm, mégsem szabad betelni ezzel. Nem szabad azt hinni, hogy megtört az „átok”, hogy most már innen csak felfelé, hogy holnaptól minden más lesz.

Mert nem lesz más. Magától biztos nem. Holnaptól azon kell dolgozni, hogy kijavítsuk a hibákat (volt belőle bőven), és akkor még Izlandot is meg lehet verni. Onnantól kezdve lenne igazán felfoghatatlan a magyar sztori.

Mondjuk nekünk már innentől is nagyon jó.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.