Legyünk büszkék! – Káprázatos magyar gólok és siker Ausztria ellen

  • - ngm -
  • 2016. június 14.

Kispálya

Megvertük Ausztriát az első meccsünkön. Ez önmagában óriási, de kezeljük helyén az eredményt. Főleg azért, hogy legalább még egy meccset nyerjünk Franciaországban.

Magyarország megnyerte első meccsét a franciaországi Európa-bajnokságon: ez döbbenet, ez óriási siker, ez akkora, amekkorát a magyar foci évtizedek óta nem látott. Nehéz ezt a sikert most még a helyén kezelni – mi azért mégis megpróbáljuk, hosszú távon ebből profitálunk a legtöbbet úgyis.

Kezdjük máris azzal, hogy a meccs az Eb többi mérkőzéséhez képest nem volt magas színvonalú. Sőt, valószínűleg akkor sem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy ez volt a torna eddigi leggyengébb meccse, legalábbis ha nem az érzelmi, hanem a szakmai szempontokat nézzük. Rengeteg buta hiba volt a meccsen, az például, hogy Szalai néha hogy csetlett-botlott a labdával, vagy hányszor nem tudta átvenni, hogy mennyi kontratámadást nem tudott a magyar csapat befejezni egy-egy rossz passz miatt, az nemcsak dühítő, de ciki is volt egy ilyen tornán; vagy hogy Ausztriának mennyire nem volt elképzelése a meccsről – ezek mind-mind jól mutatják ennek a csapzott meccsnek a nívóját, amelyet fölösleges is összevetni az angol–orosz, az ukrán–német vagy a svéd–ír meccsel, mert... Igazából nem is fölösleges, hanem értelmetlen.

Azért értelmetlen, mert most tényleg nem ez a lényeg.

Az mondjuk meglepő volt, hogy Ausztria mennyire a várakozásokon alul teljesített. Pedig van világsztárjuk is (Alaba), van egy csomó jó ligában játszó játékosuk, a keret értéke sokkal magasabb, mint a magyar csapaté, veretlenül, csupán egy döntetlennel jutottak ki, tisztára úgy tűnt, hogy bombaformában vannak, szóval az lett volna a normális, ha végig ők dominálnak, mi meg néha megpróbálunk kontrákat vezetni, de előbb-utóbb aztán mégis bedarálnak minket.

De nem ez történt. Igazából lövésünk sincs, miért nem, mondjuk, nem is érdekes. Ezt jól elszúrták, de ez legyen már az ő bajuk.

Nekünk viszont volt két káprázatos gólunk. Az már milyen, hogy Szalai, aki szinte egész végig bénázott, és már 500 valahány napja nem rúgott tétmeccsen gólt, a mindenhol lesajnált Szalai feltámad, és Kleinheislerrel tiki-takizik egy bravúrosat, majd bepöccinti az osztrák kapus alatt, pont a magyar tábor előtt!? Vagy Stieber gólja? Az a pazar emelés? Klassz volt, nem? És az azt megelőző passz? És hogy mindkét gól igazi csapatjáték volt? Hogy egy Eb-n a magyar válogatott képes győzni egy jobb képességű ellenféllel szemben? Ez már milyen? Hogy ordítva lehetett szurkolni, mert tényleg van tétje?

A két gól mellett még óriási volt, hogy jobban passzoltunk, többet futottunk és többet lőttünk kapura – azaz egyértelműen jobbak voltunk az osztrákoknál. Aztán még Király Gábor bravúrjai. Nagy Ádám, Németh Krisztián, Gera Zoltán, Kádár Tamás, Fiola Attila, ja, és legyünk reálisak, volt hatalmas mázlink is, egyből az elején, első perc, kapufa, ez is kell a győzelemhez.

Legyünk őszinték: baromi nehéz ezt a meccset a lefújás után a helyén kezelni. Káprázatos eredmény, nagy öröm, mégsem szabad betelni ezzel. Nem szabad azt hinni, hogy megtört az „átok”, hogy most már innen csak felfelé, hogy holnaptól minden más lesz.

Mert nem lesz más. Magától biztos nem. Holnaptól azon kell dolgozni, hogy kijavítsuk a hibákat (volt belőle bőven), és akkor még Izlandot is meg lehet verni. Onnantól kezdve lenne igazán felfoghatatlan a magyar sztori.

Mondjuk nekünk már innentől is nagyon jó.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.