Legyünk büszkék! – Káprázatos magyar gólok és siker Ausztria ellen

  • - ngm -
  • 2016. június 14.

Kispálya

Megvertük Ausztriát az első meccsünkön. Ez önmagában óriási, de kezeljük helyén az eredményt. Főleg azért, hogy legalább még egy meccset nyerjünk Franciaországban.

Magyarország megnyerte első meccsét a franciaországi Európa-bajnokságon: ez döbbenet, ez óriási siker, ez akkora, amekkorát a magyar foci évtizedek óta nem látott. Nehéz ezt a sikert most még a helyén kezelni – mi azért mégis megpróbáljuk, hosszú távon ebből profitálunk a legtöbbet úgyis.

Kezdjük máris azzal, hogy a meccs az Eb többi mérkőzéséhez képest nem volt magas színvonalú. Sőt, valószínűleg akkor sem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy ez volt a torna eddigi leggyengébb meccse, legalábbis ha nem az érzelmi, hanem a szakmai szempontokat nézzük. Rengeteg buta hiba volt a meccsen, az például, hogy Szalai néha hogy csetlett-botlott a labdával, vagy hányszor nem tudta átvenni, hogy mennyi kontratámadást nem tudott a magyar csapat befejezni egy-egy rossz passz miatt, az nemcsak dühítő, de ciki is volt egy ilyen tornán; vagy hogy Ausztriának mennyire nem volt elképzelése a meccsről – ezek mind-mind jól mutatják ennek a csapzott meccsnek a nívóját, amelyet fölösleges is összevetni az angol–orosz, az ukrán–német vagy a svéd–ír meccsel, mert... Igazából nem is fölösleges, hanem értelmetlen.

Azért értelmetlen, mert most tényleg nem ez a lényeg.

Az mondjuk meglepő volt, hogy Ausztria mennyire a várakozásokon alul teljesített. Pedig van világsztárjuk is (Alaba), van egy csomó jó ligában játszó játékosuk, a keret értéke sokkal magasabb, mint a magyar csapaté, veretlenül, csupán egy döntetlennel jutottak ki, tisztára úgy tűnt, hogy bombaformában vannak, szóval az lett volna a normális, ha végig ők dominálnak, mi meg néha megpróbálunk kontrákat vezetni, de előbb-utóbb aztán mégis bedarálnak minket.

De nem ez történt. Igazából lövésünk sincs, miért nem, mondjuk, nem is érdekes. Ezt jól elszúrták, de ez legyen már az ő bajuk.

Nekünk viszont volt két káprázatos gólunk. Az már milyen, hogy Szalai, aki szinte egész végig bénázott, és már 500 valahány napja nem rúgott tétmeccsen gólt, a mindenhol lesajnált Szalai feltámad, és Kleinheislerrel tiki-takizik egy bravúrosat, majd bepöccinti az osztrák kapus alatt, pont a magyar tábor előtt!? Vagy Stieber gólja? Az a pazar emelés? Klassz volt, nem? És az azt megelőző passz? És hogy mindkét gól igazi csapatjáték volt? Hogy egy Eb-n a magyar válogatott képes győzni egy jobb képességű ellenféllel szemben? Ez már milyen? Hogy ordítva lehetett szurkolni, mert tényleg van tétje?

A két gól mellett még óriási volt, hogy jobban passzoltunk, többet futottunk és többet lőttünk kapura – azaz egyértelműen jobbak voltunk az osztrákoknál. Aztán még Király Gábor bravúrjai. Nagy Ádám, Németh Krisztián, Gera Zoltán, Kádár Tamás, Fiola Attila, ja, és legyünk reálisak, volt hatalmas mázlink is, egyből az elején, első perc, kapufa, ez is kell a győzelemhez.

Legyünk őszinték: baromi nehéz ezt a meccset a lefújás után a helyén kezelni. Káprázatos eredmény, nagy öröm, mégsem szabad betelni ezzel. Nem szabad azt hinni, hogy megtört az „átok”, hogy most már innen csak felfelé, hogy holnaptól minden más lesz.

Mert nem lesz más. Magától biztos nem. Holnaptól azon kell dolgozni, hogy kijavítsuk a hibákat (volt belőle bőven), és akkor még Izlandot is meg lehet verni. Onnantól kezdve lenne igazán felfoghatatlan a magyar sztori.

Mondjuk nekünk már innentől is nagyon jó.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.