Mi már tudjuk a mai meccs eredményét: a franciák útja a döntőbe

  • - h. kovács -
  • 2016. július 7.

Kispálya

Az Eb-k történetében először játszanak egymás ellen a franciák és a németek. És a házigazdák sikerrel nyitják majd a sort…

Bármily meghökkentő, de a labdarúgó-Európa-bajnokságok hosszú történetében még soha nem játszott egymás ellen Franciaország és Németország. Már önmagában az is meghökkentő, hogy a korábbi 16-os, még korábban nyolcas (illetve 1976-ig négyes) döntőben soha nem akadtak össze, de még Eb-selejtezőt sem tudnak egymás ellen felmutatni. Mivel szorgalmas Eb-fellépőkről, egy háromszoros és egy kétszeres győztesről van szó, ez minimum furcsa. Bár mondjuk a hetvenes években még egyértelmű volt a német fölény, de 1984 óta a franciák csak egy Eb-t mulasztottak, ellenben most negyedszer jutottak be a négy közé. A tény, hogy még Eb-selejtezőt sem játszottak egymás ellen soha, inkább már a sorsolás szeszélyének tulajdonítható – no meg persze annak, hogy kábé a nyolcvanas évek eleje óta többnyire ugyanabba a kalapba kerültek.

Memóriaegységünkben ugyanakkor számos emlékezetes német–francia csata jelenik meg a közelebbi és a távolabbi múltból, ám ezek rendre világbajnoki mérkőzések voltak, szám szerint négy. Az elsőre, az 1958-as, akkor is Franciaországban rendezett vb bronzmeccsére már csak az elszánt futballkrónikások emlékeznek, pedig akkor 6-3-ra nyertek a zseniális Raymond Kopa által irányított házigazdák, ami számukra is mágikus számkombinációnak bizonyult – mellesleg a vb-gólkirály Just Fontaine 4 (!) góljával. (A meccs korhű francia kommentárral itt teljes hosszában megtekinthető, egy hosszú összefoglalót itt láthatnak, megéri, már csak a mai szemmel is látványos akciók, szép gólok miatt is.)

false

1982-es, drámai fordulatokban gazdag csatájuk a spanyolországi vb elődöntőjében egy egész generáció meghatározó futballélménye: a rendes játékidőben kialakult 1-1 után (amit sokak szerint a németek jogtalanul fejeztek be 11 emberrel, mert Harald Schumacher kapust talán kiállíthatták volna Battiston francia jobbhátvéd legázolása miatt, és akkor egy tizenegyes is járt volna – a felvétel alapján mindenki döntse el maga) jöhetett a fél óra ráadás. A hosszabbításban azután a franciák hiába húztak el 3-1-re, a szörnyű német futballmasinéria két elegáns góllal egyenlíteni tudott. Meg kell hagyni, Klaus Fischer, a német foci falurossza, a Fallrückzieher királya (itt az egyik leglátványosabb találata) titulusához illően hanyatt vetődve, hátrahúzva szerzett egyenlítő gólja volt a meccs legszebbje.

A tizenegyesekben azután már a németek

nyertek, ezt a jó szokásukat azóta is megtartották (lásd az olaszok elleni, igaz, nem mindig meggyőző produkciójukat).

Négy év múlva jött a visszavágó, a nekünk oly szomorú emlékű mexikói világbajnokság elődöntőjében, ám akkor már elmaradt a dráma: a németek az elején rúgtak egy gólt (Brehme szabadrúgását csúnyán bevédte Bats kapus), a franciák azután már hiába hajtottak az egyenlítésért (a legnagyobb helyzeteiket talán pont Battiston hagyta ki). A németek végig veszélyesen kontráztak, s végül az utolsó percben rúgtak még egyet, Rudi Völler jóvoltából, aki lazán átemelte a rokonok elé kijövő Batsot, majd az üres kapuba gurított. Mondanunk sem kell: a németek végül mindkét vb-döntőt elvesztették.

A két évvel ezelőtti meccsükre, gondoljuk, már jóval többen emlékeznek: akkor is a németek győztek, éppenséggel 1-0-ra egy Mats Hummels-fejesgóllal, ezzel ejtették ki a franciákat a brazíliai vb negyeddöntőjében, s ki ne tudná, végül a kupát is elvitték. A két szövetségi kapitány azóta is a helyén van: Didier Deschamps ezúttal is

a kis malac Joachim Löw eszén próbál túljárni.

Érdekes, hogy az akkori német kezdőcsapatból heten most is a pályán fogják hallgatni a himnuszokat, hozzájuk jön még az akkor csereként beállított Götze, s csak azért nem maradtak többen, mert pont a gólszerző Hummels (sárga lapok) és Khedira (sérülés) kénytelenek kihagyni a meccset. A francia csapat kicsit jobban kicserélődött azóta, ott csak öten maradtak az akkori kezdőből, hozzájuk jön még a két éve csereként beállított Koscielny és Giroud. Persze azóta sokat javult a játékuk, habár ebben a sorozatban sem tudták egyenletesen magas minőségben produkálni magukat, s egyelőre még csak jó félidőket produkáltak (mostanáig ez is elég volt). De a néha tétovának tűnő, kulcsjátékosaiktól (Hummels, Khedira, Gomez) megfosztott németek ellen végre ki fogják hozni magukból a maximumot – reméljük, ezúttal Griezmann sem fog sírva lejönni a pályáról, s végül a franciák mennek tovább a döntőbe. Viszont a dráma, esetleg a hosszabbítás talán ezúttal sem marad el.

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.