Sportfogadás: Nagy ruha előtt (Magyarország–Portugália)

  • SF Főosztály
  • 2016. június 22.

Kispálya

Mind sportszakmai, mind lélektani, mind magyarságtani szempontból vizsgálva a mai esélyeket, egyértelmű: nagyon kikapunk.

Egy dologban eddig vitán felül igazunk volt: mégpedig abban, hogy „válogatott szinten kirívóan béna” játékosoknak neveztük az egyénileg amúgy kiváló portugál labdarúgókat. Van ilyen – például a legnagyobb európai klubokban brillírozó afrikaiak többsége mintha elfelejtene focizni nemzeti csapatában –, a fene tudja, mi az oka. Ezzel együtt a nagy sportkommentátorokkal egyetértve úgy véljük, egyszer ki kell jönnie a lépésnek, és ennek az ideje most jött el az izlandiak, majd az osztrákok ellen majdnem folyamatosan támadó és kapura (vagy inkább fölé-mellé) lövöldöző luzitánoknak. Ez a sportszakmai szempont.

A torna előtt bel- és külföldön egyaránt lesajnált magyar válogatott nagysága előtt az elmúlt hét napban leborult a nemzet és a fél világ. Továbbá annak tudatában lép ma pályára a nemzeti tizenegy, hogy a korábban csak titkon áhított nyolcaddöntőbe jutás már biztosan megvan. Az ezzel járó megnyugvás hajlamossá tesz mindenkit a pillanatnyi kiengedésre, ha csak tudat alatt is. Ráadásul a magyar mindig is hajlamos a könnyebb megoldások keresésére, és ez a sportban a számolgatásokban nyilvánul meg. Mi lenne a jobb? Ha az angolokkal, a horvátokkal vagy a belga–svéd–ír trió valamelyikével küzdenénk meg a negyeddöntőért? Győzzünk, remizzünk, vagy szívjunk? (Utóbbit természetesen szigorúan stratégiai megfontolásból.) Ezek tehát a mai sportfogadás lélektani, és részben magyarságtani szempontjai.

Mindezen összetevők eredőjeként ma többgólos portugál sikert jósolunk, tippünk tehát:

Magyarország–Portugália (2-0) 2 (vagyis Portugália minimum háromgólos győzelmet arat, a megtett tét jellemzően 4,6-szorosáért)

Mielőtt drága Olvasóink emiatt egy emberként küldenének el minket a búsba, és mielőtt a békemenet nemzetárulást kiáltva békés összejövetelt szervezne szerkesztőségünk elé, nyomatékosan felhívnánk mindannyiuk szíves figyelmét az alábbi sportfogadás-szakmai tapasztalatra: általában pocsékok a tippjeink. Jelen tippünk továbbá éppen hogy mélymagyarságunk bizonyítéka, amennyiben abban a honfiúi lélek számára oly vonzó kincstári pesszimizmus és rendíthetetlen kudarcorientáltság nyilvánul meg.

Önök viszont lépjenek ki az ördögi körből, és ne búsongjanak velünk, hanem fogadjanak Magyarországra!

Frissítés: Ismét igazunk lett, pocsék tippelők vagyunk. Reméljük, komolyan vették figyelmeztetésünket, és ellenünk fogadtak, mert akkor most kétszeresen örülhetnek: egyrészt annak, hogy nem kapott ki a csapat, másrészt a nyertes szelvényüknek. Számíthatnak ránk, tuti bukó tippjeinkkel a továbbiakban is eligazítjuk Önöket!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.