Sikló Ati – Hazai Attila emlékének

KOmplett

Tragikus hirtelenséggel – olvastam, és ilyenkor rögtön dekódolunk. És elindult a körtelefon, ki mennyit tud, aprónként jöttek a tények.

És nem tehetek róla, azóta Attilára kell gondoljak, és csak a vidám képek ugranak be. Ez persze amiatt is lehet, hogy csupán – bár ezer éve ismertük egymást – jó ismerősök voltunk, mindig a mosolygós arcát láttam. A másik oldalt fel sem tételeztem.

Egyik legszebb emlékem róla a közös zenélésről szól. Valami hülye buliban merült fel, hogy lépjek fel Attila zenekarával a Szigeten. Jeleztem finoman, hogy nincsen semmi hangom, mire Attila megnyugtatott, hogy látott már színpadon az Elektrik Bugi Kommandóval, ami szuper volt, nagyszerű, jó lesz az a hang nekik is. El is kezdtünk próbálni, hol a lakásában, hol egy, a Nyugatihoz közel lévő próbateremben. Blake Tigrisét zenésítettük meg, ez rögtön beugrik (a többi dal valahogyan kiesett), sárga láááááááng, üvöltöttük, és a végén becifráztuk még alaposan a szimmetriááááád-at, a próbák arról szóltak, hogy felszabadultan üvöltünk a mikrofonba, aztán megint csak pihenünk egyet valahol, vagy egy kerthelyiségben, vagy Attilánál. A fellépésünk borzalmasan vicces volt, legalábbis szerintünk, nagyon sajnálom, hogy nem készült felvétel róla. Mint ahogy azt is, hogy nem találtam közös fotót magunkról, elvesztek ilyen-olyan gépeimben.


Fotó: MTI

Attila konyhájában ültünk, nem tudom pontosan melyik évben. Előttünk sörök, spangli, mindketten meg voltunk zuhanva kissé. Attila kérdezte, mutathat-e nekem egy verset, bár ő nem nagy versíró, de ugye a szerelem kihozza a költészetet az emberből. Nem egy nagy vers, tudja ő, szabadkozott, de máshogy nem találja a módot üzenni, egy vers meg mégiscsak valami, ugye. Persze, mondtam, ami válasz volt minkét felvetésre. Előkerültek a sorok. Nem szoktam emlékezni a csak egyszer hallott dolgokra, de az utolsó szavak máig megmaradtak bennem. „Sikló Ati” végződött a költemény. Valami olyasmiről szólt a vers, hogy utánamenne a nőnek, mit menne, kúszna, cikkanna, nem volt egy telitalálat az egész, mégis ez a két szó ugrott be, amikor Attila haláláról megkaptam a hírt.

Tegnap éjjel hazafelé tartván, Attiláról beszélgettünk. Aztán észrevettük, milyen elképesztően pirosas-narancssárgás a Hold. Elhallgattunk, bámultunk hosszan. Ismét realizáltam, hogy egyre több hozzátartozóm, ismerősöm arcát adja ki a fénye. Sziasztok! Ragyogjatok békében. Gondolunk rátok.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.