A kormány „lépéseket tesz”, mert a Guardian megírta, hogy Orbán „vissza akarja állítani a halálbüntetést, és munkatáborokat akar építeni a bevándorlóknak”.
A kormány ilyenkor immár hagyományosan lépegetni szokott, afféle kisbirodalmi lépegetőként, nagy vastalpai dübörögnek (hallod, elefánt?), villognak a kommunikációs lézerek.
Mert a Guardian kétségkívül ferdít. Orbán Viktor csupán a „választók”, a „magyar emberek” akaratát képviseli, mint mindig – a nemzet torka ő, törpegigászi giga, amin szabadságharcos pálinka (a kisemberek kemény drogja) csurog lefelé, és ordas ordók danolnak bele a Nyugat alkonypírjába az európai kocsma muskátlis tornácán. Servus servorum populi, ez Orbán Viktor, a Nagy Rezonőr. A népakarat szócsöve.
A „magyar emberek” azt akarták, hogy kórházi folyósokra lefektetett, penészes matracokon várhassák az aktuális vakbélműtétet, zsebükben az otthonról hozott gyógyszer, kötszer, konyhakés? Megkapták. Kinek mi köze hozzá? Így szeretik.
Kisvasutat is akartak a „magyar emberek” Felcsútra, hogy az Ország Gázmestere azon szállíthassa a szotyolát a helyi amfiteátrum VIP-páholyába? Épül már.
A világ legmagasabb áfáját követelték a „magyar emberek”, mert alább nem adták? Büszkék lehetnek rá. Van. Mindenki láthatja. Csak ne tessék tapogatni!
Nemzeti trafikokat akartak a „magyar emberek”? Igen. Fóliás ablakokat követeltek rájuk? Ige... izé, dehogyis, félreértés: a „magyar emberek” nem követeltek fóliás ablakokat, átláthatóságot követeltek, itt mifelénk csak gonosz Idegen Érdekek szoktak ködösíteni meg homályosítani.
Atomot követelt a „magyar ember”? Atomot kap, bár világnemzetként birodalmában soha nem nyugszik le a nap.
A „magyar emberek” netadót követeltek (de kicsavarták a kezükből a kónbenditek, tavareszek és gardianok); vasárnapi zárva tartást követeltek, hogy olyankor beszélhessék meg gyerekeikkel a heti hittananyagot, amit szintén ők követeltek; a magyar emberek követelték, hogy védjék meg a nyugdíjakat, a brókereket (vagy várjunk csak! kezdek belezavarodni...); a „magyar ember” haszontalan nemzeti parkok helyett repcemezőket és mangalicatelepeket követelt. Guccit a jobbaknak, örökkön táguló villákat az optimatáknak, delfines jacuzzit a nemzet futsalosainak, börtönt a hajléktalanoknak, békét a palotáknak és háborút a kunyhóknak. Optimista időjárás-jelentéseket. Vida Ildikót (mert a „magyar ember” magyarul beszél).
És persze halálbüntetést követelnek és munkatáborokat a menekülteknek. Az utóbbit levélben is megerősítették. Illetve izé… szóval nemsokára meg fogják erősíteni.
Orbán, mit tehetne szegény: rajta keresztül a „magyar ember” beszél. Mint Pepin bácsi: „Nem én üvöltök, valaki itt bennem.” A nemzet nem a négyes metró: igazi, értő vezető kell bele, már csak megnyugtatásul is. De mindig a „magyar emberek” akaratának sínjein, magasztos kényszerpályáján fut végállomástól végállomásig.
Ha a „magyar ember” akarná, megszűnne a gravitáció. Lepotyognának mind a földről áskálódó ellenei.
De a „magyar ember” nagylelkű is. Ezt azért nem akarja.
Még.
