Interjú

„A csatornákból kell kitörni”

Esther Kinsky író

  • Molnár T. Eszter
  • 2025. november 5.

Könyv

Németországban nőtt fel, majd hosszú évekig Angliában élt, mielőtt Magyarországra költözött. Sokáig az Alföldön lakott, ahol egy heroikus kísérletbe is belefogott. Erről, a megfigyelés és az ítéletmentesség fontosságáról és az új könyvéről kérdeztük.

Magyar Narancs: Miért éppen ide jött? Volt korábban kapcsolata Magyarországgal?

Esther Kinsky: Kelet-európai tapasztalatom volt csak, rendszeresen jártam Lengyelországba, lengyelről és oroszról fordítok is németre, többször jártam Csehországban is, de Budapestbe beleszerettem. Amikor a gyerekeim befejezték az iskoláikat, rá kellett jönnöm, hogy soha nem leszek anyagilag független író Angliában. Nem bestsellerszerző vagyok, verseket írtam, műfordításból éltem, de nagyon szerettem volna, ha az időmet csak és kizárólag az írásra fordíthatnám. Így született meg az ötlet, hogy Kelet-Európába költözzek. Sehol nem éreztem magam olyan kíváncsinak és olyan motiváltnak, mint Budapesten a 90-es években, amikor ideköltöztem. A férjem is szabad­úszóként dolgozott, eladtuk a londoni házunkat, és vettünk egy lakást Budapesten.

MN: Aztán hogy jött Battonya?

EK: A költözést megelőző években érdekelni kezdett a fotóművészet, kitanultam a fekete-fehér és a színes előhívást, és volt egy közepes formátumú kamerám. Mindig is érdekeltek a lapos tájak, így hát egy nap autóba ültem, hogy megnézzem az Alföldet. Teljesen letaglózott. Mintha több ezer kilométert utaztam volna egy távoli földrészre. Le voltam nyűgözve. Van valami, ami megszólít Magyarországban, és ott, az Alföldön is ezt éreztem. Az a hihetetlen lassúság és nagyság, a rengeteg emléknyom, amelyekből érezhető, hogy Battonya egykor virágzó város volt, és a lakói még mindig próbálják megérteni, hogy mi is történt velük azóta. Ha csak egy napot is eltölt ott valaki, már akkor megérzi a zavarodottságot. Szerettem volna megérteni, hogy mi történt, ezért beszélgetni kezdtem az emberekkel. Ez nem jelentett gondot, mert Battonya szerb település, és sokan beszéltek oroszul. Magyarul csak később tanultam meg, hallás után, amikor már ott éltem.

MN: A közelmúltban megjelent, Messzebb látni című könyvében szerepelnek fotók, amelyeket Battonyán készített. Illusztrációnak szánta ezeket?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.