Könyv

„Most már nem fekhetek vissza”

Tizenöt év hallgatás után jelenik meg Peer Krisztián negyedik verseskötete, a 42, amiben egy szokatlan nyomdatechnológiai megoldásnak köszönhetően késsel kell felvágni a lapokat: csak így válnak olvashatóvá azok a gyászversek, amiket az után írt, hogy barátnője C típusú agyhártyagyulladásban meghalt. Mocsár Zsófia látványtervező rajzai a kötetbe is bekerültek. A költővel Dixi és Jézus terméketlenségéről, a banki tartozásáról, a felelősségről és a pókerről beszélgettünk, de szóba került Here bácsi is.

A hang kegyelme

Megkockáztatom: jó novelláskötetet nehezebb írni, mint jó regényt.
  • Sári B. László
  • 2017. április 30.

"Ha ezt a feleségemet is elcsábítod, agyonlőlek!" - Vajda Miklós író

Az első könyvesek közt 78 évesen debütált, korábban irodalmi szerkesztőként és műfordítóként ismert szerző 2009-es önéletrajzi regényét (Anyakép, amerikai keretben) tavasszal adták ki német nyelven, és korábbi sikerei után a nemrég véget ért frankfurti könyvvásáron is megkülönböztetett figyelemben részesült. Regényes családtörténetéről, egy meg nem élt életről, és az apja és Bajor Gizi levelezéséből készülő új könyvéről is beszélgettünk.

Mesél az erdő

A tudományos bestseller receptje ebben az esetben a következő: vegyél egy, az erdőkért rajongó német urat, aki több mint két évtizedet nyomott le a német erdőfelügyeletnél, azután elege lett a közszolgálatból, s azóta sajátos ökológiai törekvéseit egy környezetbarát erdőgazdaság vezetőjeként és népszerűsítő könyvek szerzőjeként éli ki.

Sztálin legjobb amerikai tanítványa

1949-ben Noel H. Field volt a legismertebb amerikai Magyarországon. Vele volt tele a sajtó, ő volt a Rajk-per koronatanúja, a „CIA-kémfőnök”, ám a fényképét nem közölték, amikor pedig a kirakatper zajlott, nem jelent meg a bíróság előtt. Sokan gondolhatták a titokzatos amerikairól azt is, hogy igazából nem is létezik, az Andrássy út 60.-ban alkotta meg valami ávéhás Frankenstein doktor.

Egy szabad szellem

A köztudottan zsákutcás és kényszerpályás magyar múlt valójában az esélyek és lehetőségek terepe volt még a tragikus huszadik század első felében is.