Könyv

Mesél az erdő

Peter Wohlleben: A fák titkos élete

Könyv

A tudományos bestseller receptje ebben az esetben a következő: vegyél egy, az erdőkért rajongó német urat, aki több mint két évtizedet nyomott le a német erdőfelügyeletnél, azután elege lett a közszolgálatból, s azóta sajátos ökológiai törekvéseit egy környezetbarát erdőgazdaság vezetőjeként és népszerűsítő könyvek szerzőjeként éli ki.

Peter Wohlleben, aki mostanában a festői (és bizonyos pontjain még aktívan utóvulkanikus) Eifel-hegységben tanulmányozhatja kedvenc bükk- és tölgyfái életét, különleges szerepet tulajdonít az erdőknek, azok lakóinak, különösen a fáknak. S ezt készséggel el is hisszük neki, amikor a tárgyának minden részletét, a fákkal borított rengeteg minden zugát behatóan ismerő szerző könnyed kézzel, laikusok számára is érthető tónusban megírt, frappánsan tömör, ugyanakkor enciklopédikus gazdagságú kötetét olvashatjuk. A fák titkos élete címében is ígéri, hogy feltárja, mennyiben többek a fák annál, aminek a közhiedelem tartja őket – jobb esetben árnyat adó, lombos, néha illatozó tereptárgynak, rosszabb esetben ledöntendő akadálynak, leendő bútorlapnak vagy kapanyélnek. A német szerző fontos elemzési szempontja, hogy a fák nem csupán magukban fontosak, és a legjobbat, legtöbbet akkor tudják kihozni magukból, ha csoportban működhetnek. Sőt, nem is csak az azonos fajok példányaiból álló, a sajátjaikat készséggel segítő, az idegen példányokat viszont inkább kiszorító erdei gengek hatékonyságát szemlélteti sikerrel, de meggyőzően érvel a fajokon, sőt rendszertani határokon túllépő szimbiózis hasznai mellett is. Az erdő ugyanis gombafo­nalak sűrű labirintusa, az úgynevezett gyökérkapcsoltság révén hálózatba rendeződő fák összessége, és a gyökereiken megtelepedő, micéliumuk segítségével a fáktól (például éltető cukor formájában) vámot is szedő gombák nemcsak tápanyagokat, de információt is továbbítanak. Ezek segítségével az erdő fái maguk is tudomást szerezhetnek, azaz információt kaphatnak a rájuk váró veszélyekről, ahogy a biztató fejleményekről is.

Wohlleben könyve a gombafonalak (hifák) által alkotott föld alatti, vizet, táplálékot, a fák számára hasznos és káros ásványi anyagokat szállító rendszernek (az ún. Wood Wide Webet) talán radikálisnak ható értelmezését is nyújtja. De mint előbb mondottuk, az ő könyvében minden az erdő életében fontos momentum értéke megnő egy kicsit, s egyben rendre új értelmet kap. Szinte alig lehet meghatottság nélkül olvasni a sorokat arról, hogyan gondozzák a fák idős, beteg társukat, de a sérült vagy tudatos emberi beavatkozás révén megsebzett fák tragédiájáról is megindító leírásokat kapunk. A szerző harcol az Európában már rég nem létező őserdők visszaállításáért, s könyve lapjain meggyőzően érvel amellett, hogy a társak egészsége, jóléte és a teljes értékű erdei biológiai közösség érdekében miért is fontos, hogy az élő fák együtt éljenek halott s lassan korhadó rokonaikkal. Emellett nem habozik az erdővel kapcsolatos jóindulatú hiedelmekkel is foglalkozni, amit olvasva az ember kénytelen egyetérteni Tolkien túl sötét erdőktől riadozó hőseivel. A sötétben az erdő bizony nem oxigént termel, és ekkor csak a légmozgásnak köszönhető, hogy a levegő nem lesz még nehezebb a fák s a megannyi lebontó erdei organizmus által termelt rengeteg szén-dioxidtól. Sebaj, ezért bőven kárpótol az ekkor oxigénsátorként funkcionáló lombok nappali produkciója!

A könyv élvezeti értékét növeli a remek és szakszerű fordítás (Balázs István munkája), ráadásul a szaklektor Iványi Ákos is komolyan vette munkáját, s nemcsak fontos kiegészítésekkel látja el lábjegyzeteiben a könyvet, de ugyanott néha vitába is száll az alkalmanként a szakma számára is sarkosan fogalmazó szerzővel.

Fordította: Balázs István. Park, 2016, 216 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.