A könyvfesztivál díszvendége, Orhan Pamuk – a CEU melletti kiállása mellett – az érkezése utáni első sajtóbeszélgetésen maga hozta szóba, hogy nem ért egyet Lukács György szobrának eltávolításával. A Nobel-díjas író – a Magyar Nemzet tudósítása szerint – azt mondta, a magyar kultúra és gondolkodás épphogy gazdagabb lett Lukács által, ő pedig Nobel-díjat sem kapott volna, ha nem ismeri a műveit. „Törökül nem volt hozzáférhető, így már fiatalon angolul olvastam, és nagy hatással volt rám, amit a klasszikus irodalomról írt” – mondta, és hozzátette, hogy mielőtt visszautazik Isztambulba, meg is tekinti a Lukács-hagyatékot. Erről a látogatásról a sajtóban eddig nem jelentek meg hírek, pedig ez április 22-én megtörtént – mint az Csoszó Gabriella albumából szépen kiderül.
A Lukács Archívum abban a Belgrád rakparti lakásban működik, amelyben a filozófus 1945 őszétől 1971-es haláláig lakott. Az 1972-ben megnyílt archívum őrzi a filozófus hagyatékát: levelezését és 8000 címet tartalmazó, az eredeti szekrényekben lévő könyvtárát, melyekben Lukács jelölései, kéziratos cédulajegyzetei is megtalálhatók. Itt vannak műveinek kéziratos és nyomtatott szövegei, valamennyi publikációja is – mondta el lapunknak Agárdi Péter még tavaly, amikor arról az érthetetlen eljárásról írtunk, amivel az MTA feldarabolja és ezzel megfosztja autentikus helyszínétől a Lukács Archívumot és Könyvtárat.
A fotók tanúsága szerint Pamuk alaposan kihasználta az alkalmat: átlapozta a kéziratokat, megnézte a polcokat, és még egy szelfit is tolt Radnóti Sándorral az erkélyen.
 Fotó: Csoszó Gabriella | |
 Fotó: Csoszó Gabriella | |
 Fotó: Csoszó Gabriella | |
Magáról Lukácsról a fenti képen látható Radnóti Sándor írt cikket nemrég a Narancsban:
Abban az alternatív valóságban, amelyben a budapesti Fővárosi Közgyűlés Lukács György Szent István parki szobrának lebontásáról döntött, a marxista filozófust nem vallatták a sztálini időkben a Lubjankán, nem hurcolták meg a Rákosi-korszakban a Felelet-vitában, nem volt a forradalmi Nagy Imre-kormány minisztere, nem deportálták a forradalom leverése után Romániába, nem volt a Kádár-korszakban mellőzött ember, aki az üldözött Szolzsenyicinről jelentetett meg Nyugaton könyvet, akihez tanítványul szegődni, szellemileg csatlakozni súlyos karrier- és rendőri kockázatot jelentett.
