A kritikus ezúttal több oldalról nézvést is speciális helyzetben tudhatja magát; olyan "levesbe kavar bele", amelyet egyszer már megkóstolt; igaz, nem részletező, inkább kedvcsináló recenziót írt Centauri könyvéről a litera.hu-n. A novelláskötetet akkor három másik, belőle határozott elutasítást kiváltó mű társaságában forgatta, közöttük fénylett fel Centauri Kék angyala. Nem volt vitás, olyan prózával találta magát szembe, amely invenciózus irodalmi szándékokat és megvalósulásokat tükrözött; sokféle szöveg mutatkozott ebben a repertoárban, egyikből sem hiányzott a lelemény és a mívesség. A recenzens illatokat érzett, finomságokat szimatolt. A Kék angyallal érintőleges és érzékeny emlékű flörtöt tudhatott maga mögött, mígnem másodszor is engedett a csábításnak; hoszszú hétvégét ígért választottjának.
Közismert, hogy az épp adott irodalmi szövegek vagy megerősítik elvárásainkat, vagy felülírják azokat; elmélyítik vagy elmozdítják a perspektívát. Mindkét eset inspiráló. Centauri könyve az utóbbi lehetőséget formalizálja; olyan világok mutatkoznak meg kaleidoszkópjában, amelyek a kötet szövegkörnyezetét nagyrészt a diszkrét mellérendelések mentén teszik leírhatóvá. A legkülönfélébb helyszínek és szereplők mentén, a novíciustól a reklámcédula-osztogatóig, a kolostortól az ügynökségig húzódik a novellák "hely- és népsűrűségi" horizontja; van benne jégtáblán sodródó felfedező, a neccharisnyát Flaubert társaságában feltaláló szabó, apának és fiának meghökkentő eredménnyel záruló horgászata, önmagát egy nőért megvakítani kész festő, elhagyott öcs és debil fivér, egy furcsa konstellációjú önrobbantás, valami kültelki, értelmezhetetlen tanfolyam, egy vidéki ezoterikus kör, lélekölő proszektúra, valahonnan valamilyen okból összeverődött, ún. Fonó-társaság, és persze egy angyal. A teljesség igénye nélkül, efféleképpen enumerálható a könyv színlapja.
A kritikus alig kerülheti el, hogy bármely könyv értelmezésekor be ne mutassa valamely vázlatos formában dolgozata tárgyát. Túl sok alternatívája nincs; vagy szinopszisba foglalja a történet főcsapását, vagy/és felskicceli a "jelenléti ívet". Akármelyik verziót választja, szempontot választ legott, a nézés irányát, a megértett tapasztalat formáját vetíti előre. A Kék angyal esetében sem véletlen, nem pusztán módszertani segédegyenes a fenti megközelítés. Arra irányítja a figyelmet, amilyen irányba saját benyomásai során a recenzens figyelme "hordott", azaz a Kék angyal sokszínű koloritjára, élénk tónusaira, határozott vonásaira. És ezeken felül arra a leginkább idézetekkel illusztrálható, a fentieket összefogó és dinamikus összhangzattanban tartó, hol egyes szám első, hol egyes szám harmadik személyben belépő szólamra, amelyet regisztercsúszásokat modulálva árnyal a szövegről szövegre nyomon követhető, megannyi irodalmi reminiszcenciát megjátszó stiláris invenció. Borgestől Salingerig és Bodor Ádámtól Darvasiig köthető össze azon írók bujkáló jelenléte, akik a Kék angyal írásainak szövetét mintegy intertextualizálják. Mindezzel nem azt állítjuk, hogy a szerző novellái megrekednének a művelt olvasó önmagát íróvá avató gesztusánál, inkább azt, hogy az anonimitásba burkolózó novellista tollát a próza szerteágazó hagyományain csiszolta jó ízléssel, jóllehet az önálló hangon olykor túlsággal üt át egy-egy nevezett hatás.
A szöveg jellegzetességeit kimetsző, a nyelvi-szerkezeti játszmákat követő tekintet, mint említettük, a tapasztalatoknak eleve értékelő formát ad, a recenzens azonban tovább menne, pontosabban: nagyobb nyomatékot adna az elmondottaknak, annak, hogy leginkább díszletek között járt a Kék angyallal történt találkozásakor. Titok helyett titokzatosságot észlelt, fény helyett csillogást. Amikor ugyanis Centauri könyvét, egy próza tetthelyét körülrajzolta, hangsúlyoznia kell ezt a körült, vagyis a kívülmaradásnak, a körön belül kerülés képtelenségének az érzését; defenzív státusát. Közelebbről: a novellák megszólító, önálló terükbe hívó szavaihoz való ambivalens viszonyát. Azt, hogy míg Centauri szövegei túlnyomórészt érzéki vonzással ejtették foglyul, a nexus csupán flört maradt a játszi tüneménnyel. Akárha egy illuzionista vágna itt fejeket és kaszabolna testeket, varázsolna el és elő feszes húsú amazonokat és pepita nadrágos kóklereket. Cilindere tele nyulakkal, hovatovább meghökkentő, ismeretlen nevű és eredetű figurákkal, akiket sármos delejjel csakúgy meghökkentő szcenírozású randevúkra csábít, majd búcsúra késztet. Elfújja őket, mint egy gyertyát. Másképpen: miután a recenzens becsukta a könyvet, amelyet rendes olvasóhoz illően természetesen reflektáltságtól mentesen, "egyaegybe" élvezett, bár ez csöppet sem kevés, mindösszesen anynyival szembesült, hogy abból a bizonyos perspektívából kiforgatták ugyan, ám a magával ragadó műveletsor nyomában csak a szédület illékony emléke maradt.
Magvető, 2008, 344 oldal, 2690 Ft
