Egészséges irodalmi kultúrákban a felkérésre írt krimi nem a megélhetés kedvéért összedobott kulimunka, hanem kellemdús passzió: a nagy – vagy legjobb esetben is közepes – író megpihen a szépírásban, és könnyű kézzel papírra vet egy karcsú, elegáns, okos detektívregényt. Íróként ilyen lehet a földi mennyország, amelybe az ír John Banville is bebocsáttatást nyert. Nemrég ugyanis Philip Marlowe-regényt írhatott az örökösök felkérésére, Philip Marlowe-regényt írni pedig bizonyára jobb, mint bármi mást csinálni.
Banville komoly ember, A tenger című regénye Man Booker-díjat nyert, de nem veti meg a krimit sem: Benjamin Black álnéven hét könyvet írt már egy Quirke nevű kórboncnok kalandjairól. Marlowe-regényében nem akart Raymond Chandlerebb lenni Raymond Chandlernél, de pontosan érzi, hogyan érdemes megidézni a nagy előd stílusát. A főhős valójában romantikus lélek, kincstári cinizmusa és ballonkabátja csak páncél, amelytől új kliense, a fekete szemű szőke szépség könnyedén megszabadítja (Banville állítja, Chandler jegyzetei között találta a címet). Marlowe gazdagabb és színesebb jellem, mint egy Dashiell Hammett- vagy Mickey Spillane-hős. Ironikus és melankolikus alkat, az érett noir kényszerpályán mozgó palimadarai közé helyezhetjük őt. Félúton álldogál és cigarettázik. A jelentőségteljes álldogálások, cigarettázások és piálások mellett Banville kevésbé törődik azzal, hogy igazán izgalmas bűnügyet találjon ki, feltűnően sokszor említ például egy fel sem bukkanó szereplőt, úgyhogy annyira nem lepődünk meg, amikor kiderül róla ez-az.
Fordította: Roboz Gábor. GABO, 2018, 376 oldal, 3490 Ft
