Az egykor roppant sikeres, mára kissé feledésbe merült, közép-európai módra hányatott sorsú (1882-ben Prágában született, az Anschluss idején Palesztinába menekült; 1957-ben Bad Ischlben meghalt) osztrák író 1933-as regénye úgy indul, mint valami romantikus-fantasztikus elbeszélés, hiszen rögtön az Én azonossága, egyáltalán mivolta a fő kérdés: „Annyit tudtam csupán, hogy valami létezik, de hogy ez a »valami« én magam vagyok, nem tudtam.” A főhős, Amberg doktor, súlyos sérülésekkel kórházban hever, és gőze sincs, mi történt vele a faluban, ahol körorvos. Pontosabban van egy verziója, de a külvilág, ráadásul szervezetten, folyamatosan egy másik változatot szegez szembe ezzel, és ezáltal próbálja bebizonyítani, hogy az Én-elbeszélő változata téves, mi több, hazug. Talán valamiféle politikai érdek áll az egész mögött, hiszen a falu bárója olyan kábítószer kifejlesztésével foglalatoskodik, amely visszatéríti az elbitangolt bárányokat a keresztény hithez. (Plusz fel akarja támasztani a Szent Német–Római Birodalmat…) Ám ekkor egy másik fanatizmus, a bolsevizmus szállja meg a lakókat, és kitör valami zagyva forradalom. Szóval üdvös, ha a jó doktor mit sem tud az eseményekről, és a végén ő maga is beletörődik ebbe, azaz győz a falusias totalitarizmus.
Az irodalomtörténetben talán ez az első regény, amely a nácizmust és a bolsevizmust egy tőről fakadó tébolynak mutatja be. Mindamellett mára enyhén poros ez a valamikor szellemdús csinn-bumm cirkusz. De egy tévésorozat forgatókönyveként nagyon is elképzelhető.
Fordította Tatár Sándor. Gondolat Kiadó, 2018, 203 oldal, 2900 Ft
