Könyv

Bokortanyák bűnös népe

Csabai László: Szindbád, a forradalmár

  • Bárány Tibor
  • 2018. február 20.

Könyv

Csabai László előző kötete, a 2014-es Száraz évszak 294. oldalán arról értesülünk: Boldog Barnabás, a világhírre jutott nyárligeti mentalista avagy parafenomén, később a város megbecsült polgára „kedvenc nyárligeti regényhősének szerelméről” nevezte el a kislányát – Szonyecskának, hiszen Szindbád, a nyomozó tragikus sorsú szibériai partnere történetesen ezt a nevet viseli.

A narratív bonyodalmaktól eltekintve (Boldog Barnabás regényhősként tekint Szindbádra, ám egyazon novellán belül egy másik szereplő hiteles történeti dokumentumként olvassa a detektív egykori segédjének, Csonka főhadnagynak a két világháború között készült kriminalisztikai jegyzeteit) egy részlet azért világosan kiderül: a Szindbád, a detektív 2010-es megjelenése óta következetesen, kötetről kötetre épül és válik mind szervesebbé Csabai Nyárliget-univerzuma. És nem mellesleg a szemünk előtt születik meg egy jelentős irodalmi életmű.

A Szindbád-ciklus frissen megjelent harmadik darabja, a Szindbád, a forradalmár pontosan onnan gombolyítja tovább a történet fonalát, ahonnan az előző kötet olvasói remélik. A Szindbád Szibériában (2013) úgy végződött, hogy az 1945-ben málenkij robotra elhurcolt, majd a szibériai lágerből kiemelt, s a hatalom különös döntéséből kifolyólag detektívként foglalkoztatott nyárligeti nyomozó pár éves pervijpláni tartózkodás után tanácstalanul álldogál Záhonyban, s várja, hogy a vonat tovább vigye Magyarországon, vagy visszatérjen vele a Szovjet­unióba. Mi már tudjuk, hogy Szindbád elvtárs, született Schiffer Árpád a hosszú út végén visszakerül Nyárligetre – bár ez sem megy ilyen egyszerűen, miként az sok-sok száz oldallal később egy futó utalásból kiderül! –, mivel a magát gyorsan megszervező új hatalom a Horthy-korszak városvezetéséhez és a szibériai szovjet városka irányítóihoz hasonlóan szintén igényt tart a tapasztalt detektív szolgálataira. Az impozáns terjedelmű, majd’ 900 oldalas új regény az 1956-os forradalom leveréséig követi Szindbád és két segédje, a holokauszt-túlélő Hunyadi százados és a rendőri pályától a társadalmi felemelkedés lehetőségeit remélő egykori béreslegény, Hudák hadnagy nyomozásait. A regény címe szokatlan egy­értelműséggel előrevetíti, merre kanyarodik Szindbád sorsa, s talán mondanom sem kell: a befejezés ezúttal is nyitva marad.

A szerzőt az első Szindbád-kötet óta szemmel láthatóan komolyan foglalkoztatja a kisformák (az egyszerűség kedvéért: kriminovellák, bűnügyi elbeszélések) és a nagyforma (jelentős terjedelmű, kvázirealista történelmi regény) viszonya. Ezúttal nem ismétli meg a Szindbád Szibériában narratív bravúrját, tudniillik hogy az egyes nyomozások döntő részleteire csupán az utolsó fejezetben derüljön fény. Talán olvasóbarátabb megoldást választ: az „ügyek” gondosan lezárulnak az időnként kisregénnyi méretű fejezetekben – ám a kötetet szorosan összetartják a narratív egységeken átívelő cselekményszálak. Ilyen Szindbád és a hozzá közel állók (Hunyadi százados és Hudák hadnagy, illetve főbérlője, a tirpák Csernyik Misa és családja, valamint a közvetlen szomszédok) története; lásd a regény alcímét: „Nyolc év Misáéknál”. Vagy a sorozatgyilkosé, aki a Nyárliget-környéki bokortanyákon szedi áldozatait, míg a regény elnyújtott fináléjában el nem érkezik a lelepleződés vágyott pillanata. (A kritikus helyesen teszi, ha elkerüli az elcsépelt fordulatokat, ezért a világ minden kincséért le nem írná, hogy ezek a jelenetek „vérfagyasztók” és „hátborzongatók”; jóllehet vérfagyasztók és hátborzongatók.) Ám a regény egységét mégis leginkább a történelem adja: a magyar vidék állapotának rajza a kommunista hatalomátvételtől az erőszakos tée­szesítésen, a kötelező terménybeszolgáltatás és a kuláklisták korszakán át egészen a forradalomig. És mindennek komikus ellenpontozásaként néhány rövid fejezetben feltűnik maga Rákosi Mátyás jakut felesége, Fenya társaságában; a házaspár nemi élete bőven hagy kívánnivalókat maga után. (Ilyen kívánnivaló Fenya számára a fess Schiffer őrnagy, a nyárligeti detektív, akivel egyszer futólag találkozott.)

 

Krimihullám

Csabai László nagy ötlete, hogy megvalósítja a lehetetlent: a felforgató erejű nagyrealizmus érdekében, egyfajta irodalmi hitelesítésként segítségül hívja a legvalószínűtlenebb prózaműfajt, a detektívregényt. Az ötvenes évek magyar paraszti világa, akárcsak a negyvenes évek szovjet lágereié, első pillantásra tökéletesen alkalmatlan arra, hogy a krimi közegeként szolgáljon. Arról nem is beszélve, hogy ebben a lényegileg szabadsághiányos világban mit keresne egy detektív, aki rendkívüli megfigyelőkészségét és deduktív képességeit kamatoztatva felderíti a bűnt, és igazságot szolgáltat az áldozatoknak? Szindbád valószerűtlen figura – de ennek a valószerűtlenségnek dramaturgiai szerepe van. A nyomozó orvos apja társaságában Bagdadban töltötte a gyerekkorát, ezért (legalább részben) külső perspektívából tekinthet a nyárligeti világra. Idegensége az évek során egyre nő: immár sokkal inkább otthonának érzi Szibériát, mint Nyárligetet. És a detektív idegenkedő pillantása előtt a banális bűncselekmények móriczi sorstragédiákká mélyülnek. Természetesen ehhez szükség van a szöveg rendkívüli nyelvi erejére: a jelen idejű elbeszélésmód drámai atmoszférát teremt (feltehetőleg a korábbi kritikák hatására a szerző leszokott róla, hogy kurzivált színpadi utasításokat illesszen a szereplői monológokba), a tömör elbeszélői közlések váltogatása a pontos költői képekkel, illetve a kihagyásos szerkesztés remekül működik. Aminek hatását szerencsére nem csökkenti a szerző jelentős anyagismerete sem, azaz sikerül elkerülni a történelmi detektívregények csapdáját: a Szindbád, a forradalmár nem válik krimivé színezett leckefelmondássá.

És ami a leginkább lenyűgöző: Csabai immár teljesen aggálytalanul, mindenfajta görcsösség nélkül állítja a krimiformát a történeti megismerésre törekvő, valóságfeltáró nagyepika szolgálatába. A szövegben már alig olvashatunk játékos utalásokat az alkalmazott detektívműfaji kellékekre („Az élet nem kriminovella!”, utasítja helyre Szindbád az ő doktor Watsonját, Csonka főhadnagyot még az első kötetben), és a kiadói kommunikáció sem elsősorban az új magyar (történelmi) krimihullám friss darabjaként tekint Csabai regényére. (De tegyük hozzá: minden műfaji kódutasítástól függetlenül a kötet vonzóbb borítót érdemelt volna, akárcsak a szerző összes eddigi könyve.)

Persze ha nagyítóval közelítünk a regényhez – és ezt a kritika remélhetőleg meg fogja tenni –, találhatunk apróbb-nagyobb szépséghibákat: az arányok nem mindig stimmelnek, és a majd’ 900 oldalas terjedelem minden kisebb ritmustévesztésnél előhívja az olvasóból a túlírtság érzését. (Egy másik problémáról a mostanában mindent eluraló spoilerhisztéria miatt nem beszélhetek.) De ezek a mai napnak szóló gondok, meglátjuk majd, hogyan öregedik a szöveg. Érdemes lesz figyelni; lehet, hogy Csabai László sorozata lesz az egyik legfontosabb magyar irodalmi víziónk a rövid 20. század bűnösen szabadsághiányos világáról.

Magvető, 2017, 880 oldal, 5499 Ft

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.