Könyv

Bokortanyák bűnös népe

Csabai László: Szindbád, a forradalmár

  • Bárány Tibor
  • 2018. február 20.

Könyv

Csabai László előző kötete, a 2014-es Száraz évszak 294. oldalán arról értesülünk: Boldog Barnabás, a világhírre jutott nyárligeti mentalista avagy parafenomén, később a város megbecsült polgára „kedvenc nyárligeti regényhősének szerelméről” nevezte el a kislányát – Szonyecskának, hiszen Szindbád, a nyomozó tragikus sorsú szibériai partnere történetesen ezt a nevet viseli.

A narratív bonyodalmaktól eltekintve (Boldog Barnabás regényhősként tekint Szindbádra, ám egyazon novellán belül egy másik szereplő hiteles történeti dokumentumként olvassa a detektív egykori segédjének, Csonka főhadnagynak a két világháború között készült kriminalisztikai jegyzeteit) egy részlet azért világosan kiderül: a Szindbád, a detektív 2010-es megjelenése óta következetesen, kötetről kötetre épül és válik mind szervesebbé Csabai Nyárliget-univerzuma. És nem mellesleg a szemünk előtt születik meg egy jelentős irodalmi életmű.

A Szindbád-ciklus frissen megjelent harmadik darabja, a Szindbád, a forradalmár pontosan onnan gombolyítja tovább a történet fonalát, ahonnan az előző kötet olvasói remélik. A Szindbád Szibériában (2013) úgy végződött, hogy az 1945-ben málenkij robotra elhurcolt, majd a szibériai lágerből kiemelt, s a hatalom különös döntéséből kifolyólag detektívként foglalkoztatott nyárligeti nyomozó pár éves pervijpláni tartózkodás után tanácstalanul álldogál Záhonyban, s várja, hogy a vonat tovább vigye Magyarországon, vagy visszatérjen vele a Szovjet­unióba. Mi már tudjuk, hogy Szindbád elvtárs, született Schiffer Árpád a hosszú út végén visszakerül Nyárligetre – bár ez sem megy ilyen egyszerűen, miként az sok-sok száz oldallal később egy futó utalásból kiderül! –, mivel a magát gyorsan megszervező új hatalom a Horthy-korszak városvezetéséhez és a szibériai szovjet városka irányítóihoz hasonlóan szintén igényt tart a tapasztalt detektív szolgálataira. Az impozáns terjedelmű, majd’ 900 oldalas új regény az 1956-os forradalom leveréséig követi Szindbád és két segédje, a holokauszt-túlélő Hunyadi százados és a rendőri pályától a társadalmi felemelkedés lehetőségeit remélő egykori béreslegény, Hudák hadnagy nyomozásait. A regény címe szokatlan egy­értelműséggel előrevetíti, merre kanyarodik Szindbád sorsa, s talán mondanom sem kell: a befejezés ezúttal is nyitva marad.

A szerzőt az első Szindbád-kötet óta szemmel láthatóan komolyan foglalkoztatja a kisformák (az egyszerűség kedvéért: kriminovellák, bűnügyi elbeszélések) és a nagyforma (jelentős terjedelmű, kvázirealista történelmi regény) viszonya. Ezúttal nem ismétli meg a Szindbád Szibériában narratív bravúrját, tudniillik hogy az egyes nyomozások döntő részleteire csupán az utolsó fejezetben derüljön fény. Talán olvasóbarátabb megoldást választ: az „ügyek” gondosan lezárulnak az időnként kisregénnyi méretű fejezetekben – ám a kötetet szorosan összetartják a narratív egységeken átívelő cselekményszálak. Ilyen Szindbád és a hozzá közel állók (Hunyadi százados és Hudák hadnagy, illetve főbérlője, a tirpák Csernyik Misa és családja, valamint a közvetlen szomszédok) története; lásd a regény alcímét: „Nyolc év Misáéknál”. Vagy a sorozatgyilkosé, aki a Nyárliget-környéki bokortanyákon szedi áldozatait, míg a regény elnyújtott fináléjában el nem érkezik a lelepleződés vágyott pillanata. (A kritikus helyesen teszi, ha elkerüli az elcsépelt fordulatokat, ezért a világ minden kincséért le nem írná, hogy ezek a jelenetek „vérfagyasztók” és „hátborzongatók”; jóllehet vérfagyasztók és hátborzongatók.) Ám a regény egységét mégis leginkább a történelem adja: a magyar vidék állapotának rajza a kommunista hatalomátvételtől az erőszakos tée­szesítésen, a kötelező terménybeszolgáltatás és a kuláklisták korszakán át egészen a forradalomig. És mindennek komikus ellenpontozásaként néhány rövid fejezetben feltűnik maga Rákosi Mátyás jakut felesége, Fenya társaságában; a házaspár nemi élete bőven hagy kívánnivalókat maga után. (Ilyen kívánnivaló Fenya számára a fess Schiffer őrnagy, a nyárligeti detektív, akivel egyszer futólag találkozott.)

 

Krimihullám

Csabai László nagy ötlete, hogy megvalósítja a lehetetlent: a felforgató erejű nagyrealizmus érdekében, egyfajta irodalmi hitelesítésként segítségül hívja a legvalószínűtlenebb prózaműfajt, a detektívregényt. Az ötvenes évek magyar paraszti világa, akárcsak a negyvenes évek szovjet lágereié, első pillantásra tökéletesen alkalmatlan arra, hogy a krimi közegeként szolgáljon. Arról nem is beszélve, hogy ebben a lényegileg szabadsághiányos világban mit keresne egy detektív, aki rendkívüli megfigyelőkészségét és deduktív képességeit kamatoztatva felderíti a bűnt, és igazságot szolgáltat az áldozatoknak? Szindbád valószerűtlen figura – de ennek a valószerűtlenségnek dramaturgiai szerepe van. A nyomozó orvos apja társaságában Bagdadban töltötte a gyerekkorát, ezért (legalább részben) külső perspektívából tekinthet a nyárligeti világra. Idegensége az évek során egyre nő: immár sokkal inkább otthonának érzi Szibériát, mint Nyárligetet. És a detektív idegenkedő pillantása előtt a banális bűncselekmények móriczi sorstragédiákká mélyülnek. Természetesen ehhez szükség van a szöveg rendkívüli nyelvi erejére: a jelen idejű elbeszélésmód drámai atmoszférát teremt (feltehetőleg a korábbi kritikák hatására a szerző leszokott róla, hogy kurzivált színpadi utasításokat illesszen a szereplői monológokba), a tömör elbeszélői közlések váltogatása a pontos költői képekkel, illetve a kihagyásos szerkesztés remekül működik. Aminek hatását szerencsére nem csökkenti a szerző jelentős anyagismerete sem, azaz sikerül elkerülni a történelmi detektívregények csapdáját: a Szindbád, a forradalmár nem válik krimivé színezett leckefelmondássá.

És ami a leginkább lenyűgöző: Csabai immár teljesen aggálytalanul, mindenfajta görcsösség nélkül állítja a krimiformát a történeti megismerésre törekvő, valóságfeltáró nagyepika szolgálatába. A szövegben már alig olvashatunk játékos utalásokat az alkalmazott detektívműfaji kellékekre („Az élet nem kriminovella!”, utasítja helyre Szindbád az ő doktor Watsonját, Csonka főhadnagyot még az első kötetben), és a kiadói kommunikáció sem elsősorban az új magyar (történelmi) krimihullám friss darabjaként tekint Csabai regényére. (De tegyük hozzá: minden műfaji kódutasítástól függetlenül a kötet vonzóbb borítót érdemelt volna, akárcsak a szerző összes eddigi könyve.)

Persze ha nagyítóval közelítünk a regényhez – és ezt a kritika remélhetőleg meg fogja tenni –, találhatunk apróbb-nagyobb szépséghibákat: az arányok nem mindig stimmelnek, és a majd’ 900 oldalas terjedelem minden kisebb ritmustévesztésnél előhívja az olvasóból a túlírtság érzését. (Egy másik problémáról a mostanában mindent eluraló spoilerhisztéria miatt nem beszélhetek.) De ezek a mai napnak szóló gondok, meglátjuk majd, hogyan öregedik a szöveg. Érdemes lesz figyelni; lehet, hogy Csabai László sorozata lesz az egyik legfontosabb magyar irodalmi víziónk a rövid 20. század bűnösen szabadsághiányos világáról.

Magvető, 2017, 880 oldal, 5499 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."