Arra valószínűleg álmában sem gondolt, hogy kijelentésének igazságát a Gutenberg-galaxis alkonyán egyre komolyabban veszik. Legyen séf vagy borász, celeb vagy műsorvezető, valóságshow-lakó, bróker vagy üzletember, úgy tűnik, addig senkinek sem lehet teljes az élete, amíg nem látja nyomtatásban a saját nevét a saját könyvén. Miért pont egy stand-upos hiányozna a sorból? Valami zavar támadt az erőben, ha még egy Bödőcs Tibor is arra vetemedik, hogy könyvet publikáljon. Pedig nemrég még arcoskodva hirdette: „Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én.”
| ||
Hamar kiderül, hogy Bödőcsnél a saját könyv mégsem a magamutogatás műtárgya, hanem megzabolázhatatlan agytornáinak, sziporkázó nyelvének törvényszerű következménye. Bödőcs nem elégedett meg azzal, hogy pazar humorát, nyelvi leleményeit jó iparosként egyszerűen lefordítsa kedvenc íróinak nyelvére. A paródia az ő esetében nem azonos az ironizáló utánzással. Bödőcs pontosan tudja (vagy ha nem, akkor zsigerből jön nála), hogy eredetét tekintve a paródia zenei fogalom. Azt jelenti, hogy ugyanaz a zene két, egymással csak formailag azonos, de tartalmilag teljesen más szöveggel szólalhat meg. Bödőcs abszolút hallással kottázza le és teszi magáévá az irodalom óriásainak és óriásabbjainak védjeggyé vált szövegeit, ami már a címek szintjén is működik. Így lesz a Sátántangóból Sátánmackó, a Sorstalanságból Góltalanság, a Száz év magányból Száz rész magány.
Stílusparódiáiban nem elégszik meg azzal, hogy a szöveg zeneiségén keresztül megidézze az eredeti műveket, a legtöbbször (nem minden szerző esetében) arra is képes, hogy valami keveset hozzátegyen, pár centivel tovább írjon egyes írói életműveket. Ahol ez sikerül, ott képes felnőni Karinthyhoz. Bödőcs intelligenciája és olvasottsága zavarba ejtő és lenyűgöző. A nevetés nemcsak fergeteges humorának, hanem a hitetlenkedésnek is szól: hogyan volt képes ennyi energiát és tudást belesűríteni a szövegekbe? Mert novellái a sokadik olvasás után is képesek valami újabb összefüggést, az eredetivel való összefeszülésből adódó intertextuális élményt, tapasztalatot, izgalmat a felszínre dobni. Mint például ez a rejtősködő felütés: „A látszat csal és álbajuszt visel. Az egész egy világtörténelmi jelentőségű gatyamadzaggal kezdődött, de teljesen másképpen folytatódott. Különben is, a nők olyanok, mint a szirénák: nem mindig szólnak, ha baj van, de ha szólnak, általában baj van.” Viszont a paródiák között sehol egy Alice Munro, Jane Austen, Virginia Woolf, Szabó Magda vagy Tóth Krisztina. Ez tényleg baj. Elég nagy baj.
Helikon, 2017, 208 oldal, 2999 Ft
