Elég nagy baj van

Bödőcs Tibor: Addig se iszik

  • Kling József
  • 2018. február 24.

Könyv

A világon mindennek az a végső értelme, hogy egy könyvben végződjék. Mallarmé valamikor a 19. század második felében ebben a mondatban mindössze poétikai alapvetését rántotta össze.

Arra valószínűleg álmában sem gondolt, hogy kijelentésének igazságát a Gutenberg-galaxis alkonyán egyre komolyabban veszik. Legyen séf vagy borász, celeb vagy műsorvezető, valóságshow-lakó, bróker vagy üzletember, úgy tűnik, addig senkinek sem lehet teljes az élete, amíg nem látja nyomtatásban a saját nevét a saját könyvén. Miért pont egy stand-upos hiányozna a sorból? Valami zavar támadt az erőben, ha még egy Bödőcs Tibor is arra vetemedik, hogy könyvet publikáljon. Pedig nemrég még arcoskodva hirdette: „Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én.”

false

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hamar kiderül, hogy Bödőcsnél a saját könyv mégsem a magamutogatás műtárgya, hanem megzabolázhatatlan agytornáinak, sziporkázó nyelvének törvényszerű következménye. Bödőcs nem elégedett meg azzal, hogy pazar humorát, nyelvi leleményeit jó iparosként egyszerűen lefordítsa kedvenc íróinak nyelvére. A paródia az ő esetében nem azonos az ironizáló utánzással. Bödőcs pontosan tudja (vagy ha nem, akkor zsigerből jön nála), hogy eredetét tekintve a paródia zenei fogalom. Azt jelenti, hogy ugyanaz a zene két, egymással csak formailag azonos, de tartalmilag teljesen más szöveggel szólalhat meg. Bödőcs abszolút hallással kottázza le és teszi magáévá az irodalom óriásainak és óriásabbjainak védjeggyé vált szövegeit, ami már a címek szintjén is működik. Így lesz a Sátántangóból Sátánmackó, a Sorstalanságból Góltalanság, a Száz év magányból Száz rész magány.

Stílusparódiáiban nem elégszik meg azzal, hogy a szöveg zeneiségén keresztül megidézze az eredeti műveket, a legtöbbször (nem minden szerző esetében) arra is képes, hogy valami keveset hozzátegyen, pár centivel tovább írjon egyes írói életműveket. Ahol ez sikerül, ott képes felnőni Karinthyhoz. Bödőcs intelligenciája és olvasottsága zavarba ejtő és lenyűgöző. A nevetés nemcsak fergeteges humorának, hanem a hitetlenkedésnek is szól: hogyan volt képes ennyi energiát és tudást belesűríteni a szövegekbe? Mert novellái a sokadik olvasás után is képesek valami újabb összefüggést, az eredetivel való összefeszülésből adódó intertextuális élményt, tapasztalatot, izgalmat a felszínre dobni. Mint például ez a rejtősködő felütés: „A látszat csal és álbajuszt visel. Az egész egy világtörténelmi jelentőségű gatyamadzaggal kezdődött, de teljesen másképpen folytatódott. Különben is, a nők olyanok, mint a szirénák: nem mindig szólnak, ha baj van, de ha szólnak, általában baj van.” Viszont a paródiák között sehol egy Alice Munro, Jane Austen, Virginia Woolf, Szabó Magda vagy Tóth Krisztina. Ez tényleg baj. Elég nagy baj.

Helikon, 2017, 208 oldal, 2999 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.