Könyv

A szerző két elbeszéléskötete után megjelentetett első regényében folytatja megkezdett prózapoétikai útját: para- és metatextusokkal sűrűn körbeszőtt, irodalomelméleti problémák explicit felvetését kedvelő írásmódját egyfajta kényszeres pontosságra való törekvés irányítja, amely magának az elbeszélői nyelvnek a működtetésében, a szerkesztésmódban és az olykor körülményesnek, önironikusnak ható elbeszéléstechnikai mutatványokban is megmutatkozik.

Adolf Hitler 2011-ben felébred a berlini flaszteren, majd saját szemszögéből narrálva elmond egy történetet a médiában saját műsort kapó Führerről. A szenzációhoz ennyi pont elég is - de egy jó könyvhöz kevesebb a kevésnél.

Kényelmes dolog azt hinni, hogy a politikai cselekvéssel járó morális útvesztőket teljes valójukban csak jól működő demokráciában tapasztalhatja meg az ember. Egyeduralmak idején minden egyszerűbbnek látszik, a zsarnok cinkosait automatikusan a gonosz, ellenfeleit a jó oldalra soroljuk.

Bírák, akik attól függően kasztniznak be vagy mentenek fel valakit, hogy éppen éhesek-e vagy sem. Diákok, akik nem vesznek észre egy kosárlabdapályán átsasszézó gorillát, mert éppen azt figyelik, hogy az egyik csapat hányszor passzol. Pénzpiaci szakemberek, akik ugyanolyan pontossággal jósolják meg a piacok mozgását, mint egy tehetségesebb véletlenszám-generátor. Ezek a példák egyáltalán nem egy alternatív valóságból vagy egy regényből származnak, hanem a való világból - és gondolkodásunknak arra a még mindig meglehetősen gyakran lebecsült vonására irányítják rá a figyelmet, hogy racionalitásunk nagymértékben korlátozott, és mindennapi életünkben, döntéseinkben a megérzéseink, előítéleteink, a tudatosan nem észlelt környezet, valamint a véletlen rendkívül fontos szerepet tölt be.

Holokausztról szóló híres esszéjében (lásd: A modern kor és a Holocaust, 2000, 1991. július) Zygmunt Bauman egy Le Monde-riporttal illusztrálja fő állítását.

Lektűr és szociográfia, parasztirodalom, holokausztmemoár és kommunista kurzusművek, női mikrotörténetek és szimbolikus nagyregények - mind jól megférnek ebben a gazdag életműben, amelyet legyűrni látszik az, ami ellen Sásdi évtizedeken át küzdött: a feledés.

Jogosnak látszik az észrevétel, amit az Akváriumról eddig született kritikák szinte kivétel nélkül felvetnek, tudniillik, hogy első regényében a szerző nem képes kézben tartani a nagyformát, a terjedelmessé duzzasztott történetet.

Ne tagadjuk: a mohácsi csata iránti legújabb keletű közérdeklődést az egyik kertévén sugárzott kétes történeti hitelességű török szappanopera, a Szulejmán izzította fel. A Rubicon folyóirat legutóbbi számának vezető anyaga, B. Szabó János dolgozata viszont arra tesz kísérletet, hogy friss szempontok alapján tekintse át a csata már ismert forrásait.

Kisebbségi közösségét féltő kozmopolita, magányos újvidéki urbánus, két évtizede a kettős állampolgárságért kampányoló, bevezetésével viszont elégedetlen szabadelvű, akit vonz az exjugoszláv Marx-reneszánsz.

Negyedik regénye, a magyarul most megjelent Az elszúrt idő nyomában bejuttatta az amerikai irodalom Pulitzer-díjas nagymenői közé. A zeneiparban és környékén bolyongó figurákra fókuszáló regény szerzőjével Marcel Proustról, Iggy Popról és az írónők megbecsültségéről beszélgettünk telefonon.

A Narancs szakmai sikerlistáján egyetlen könyv sem aratott még olyan fölényes győzelmet, mint Borbély Szilárd regénye. Kritikánkból is kiderül, mi a példátlan lelkesedés oka.

Minimum tizenegyes! - a Magyar Narancs irodalmi sikerlistája - magyar irodalom

Kisebbségi közösségét féltő kozmopolita, magányos újvidéki urbánus – az e heti Narancsban Végel László íróval olvashatnak nagyinterjút, itt és most pedig egy bónuszkérdést és -választ.