Könyvmelléklet

Vagyunk lakói

Tóth Krisztina: Akvárium

  • Fehér Renátó
  • 2013. november 3.

Könyv

Jogosnak látszik az észrevétel, amit az Akváriumról eddig született kritikák szinte kivétel nélkül felvetnek, tudniillik, hogy első regényében a szerző nem képes kézben tartani a nagyformát, a terjedelmessé duzzasztott történetet.

Valóban rengeteg csatolmány, novellacsíra szabdalja keresztbe a cselekményt, az időkezelés megokoltsága sem kielégítő, hiányzik a Vonalkód és a Pixel szigorú szerkesztése, azok hézagmentes illesztései. A szöveg néhol az indokoltnál hosszabban fókuszál bizonyos ráncokra, ahogy egyes újra és újra felbukkanó figurák (a róluk félig megírt novellák, epizódok révén) is nagyobb terjedelemhez, túlzott, megtévesztő jelentőséghez jutnak a fő attribútumaik jelzésértékű felvillantásánál (Tony és a nyugati esély, Jenőke és a nyilas múlt). Mintha a regény nem bízna központi szereplőinek erejében, a történet sokfelé elszivárog, félrevezető nyomokat, tócsákat hagy, így ez is gyakran cipőpasztával van kikenve, mint az akvárium sarkainál a megrepedezett gittelés.

Mindezek ellenére nagy szerencse, hogy az Akvárium legfőbb ambíciója éppen az, amit túlbiztosítás és nehézkesség nélkül sikerül teljesítenie: egy korszak idő-, érzelem- és tértapasztalatának lenyomatát adja szereplőinek mindennapjain, közérzetén keresztül. Az időn kívüliség és a létezés tere, a város, a környék földrajza, egy alig múló kor relikviái beépülnek az identitásba, így lesz alaptapasztalat, hogy az időre hályog tapad.

Noha elsősorban talán nem is egy család, hanem egy korszak a regény tárgya (amelynek néhány vonását az asszonyok bizalmasa, a magányos Gabi bácsi kicsit mintha rezonőrként festené meg), a narrátor mégsem mond többet a történelemről és a közéletről, mint amennyit szereplői érzékelnek belőle. A történelmi távlatot és leckét nem erőszakolja látványos díszletként a cselekmény mögé, az csupán sokszor figyelmen kívül hagyott körülmény (Rákosi-beszéd szól a hangszóróból; 56-ban semmit nem lehet kapni a piacon, "Edit néni nem sokat értett az egész felfordulásból").

A fentiekből következően az autisztikus tüneteket produkáló, holokauszt-túlélő Edu tűnik a legfontosabb (egyébként is a legkövetkezetesebben kidolgozott) karakternek, miközben a direkt szerzői részvétet is megússza. A korszak maga Eduként antropomorfizálódik, miközben a többi figurához képest ő sokkal kevésbé traumatizált a rendszer által. A rendszerhez való különös hasonlósága létezésének alapvonásaiban gyökerezik: "az élete egy korábbi szakaszában meglehetősen sok lesoványodott emberrel találkozott. Neki az se tűnt régmúltnak, mint ahogy a jelen se tűnt jelennek, hanem mindig, minden egyszerre történt, átláthatatlanul, izzó és idegen fényben, ám az érzelmek hosszúra nyúló árnyéka nélkül, amely a puszta tapasztalatot emlékké lényegíti." Ha mindehhez még hozzátesszük, hogy "Edu mindent akkurátusan megcsinált", "úgy dolgozott, mint a gép", és hogy ebben kevés volt a tervezés, a tudatosság, akkor általa élesen illusztrálódhatna a mindenki szem a láncban tétele is.

Vera ugyanakkor egy nyomasztó érában megszerzett élményei, az őt ért hatások révén jut el hasonló időérzetre: "az örök jelen állott, barna levegőjében pácolódnak, folytonosan ugyanazokat a mondatokat ismételgetve." Megcsontosodnak tehát a kizsarolt, nevetséges életek, amelyeket a törtetés (Lali lángossütödéje) vagy a lelkesülés (Jóska bácsi akváriuma) sem tud ellágyítani, menekíteni.

Az eredeti funkciójában és Hófehérke üvegkoporsójaként is feltűnő akvárium is leginkább a korszak leképezéseként fogható fel, leírásai a félhalottság, félig létezés állapotát mutatják. Időtlenné tágult lebegés, "ködösen gomolygó víz alatti város", amelyikbe az amerikai szövőlepke nem merül le, "évtizedek óta lassan erjedő miazmás mocsár". A regény összes szereplőjének ez az akvárium lehetne a metaforikus élettere. És persze nem csak Weiningerék, hanem egy egész ország élt algásodó akváriumban, amit még csak nem is egy darabka tengernek, hanem legvidámabb barakknak mondtak.

Magvető, 2013, 172 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Egyetemes gyávaság

A gyermekvédelminek csúfolt törvény utóhatása borzolta a kedélyeket az elmúlt hetekben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Június közepén, még a Pride – azóta tudjuk: több százezres – vonulása előtt cikket jegyzett a Hvg360 felületén az egyetem Pszichológiai Intézetének három oktatója.

Adja vagy nem adja?

A történet népmesei szála szerint Donald Trump a hivatalban eltöltött dolgos nap után hazatért otthonába, ahol szerető hitvese, Melania várta őt.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.