Interjú

„Felhasadt viszonyok”

Marie Aubert író

Könyv

A norvég szerző első regénye, a gyerekvállalás nehézségeiről szóló Felnőtt emberek jelentős kritikai sikert aratott. Magyarországon hamarosan novelláskötete is megjelenik. A termékenységi klinikákról, a felnövés kínjairól, illetve a családi tűzfészkekről beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Az élénk színű, rajzos borítók nagyon illenek ahhoz a letisztult nyelvi stílushoz, mely mindkét könyvére jellemző. Hol talált rá erre a nyelvezetre?

Marie Aubert: Mindig is megpróbáltam leszűkíteni a szöveget szigorúan arra, amit mondanom kell. Bár Magyarországon a regényem jelent meg előbb, novellistaként indultam. A kispróza megköveteli a szerzőjétől, hogy kevés szóval fejezze ki magát, nem kell oldalakon át arról ömlengenie, hogy milyen az időjárás és mi volt a reggeli. A novellaírónak nagyon határozottan el kell döntenie, hogy hogyan fogja a leghatékonyabban elmondani a történetet. Tudom, hogy sok író nem szereti, de én szeretek párbeszédekkel mesélni, kézre áll, ha a dialógusból jön át a történet. Az olvasónak dekódolnia kell a beszélgetést ahhoz, hogy megértse, igazából mi történik. Korábban újság­íróként dolgoztam, befolyásolhatott íróként is az állandó szerkesztés. Hogy mérlegre kell tenni a szavakat, hogy nem áll a mondandó rendelkezésére végtelen tér. Szerintem a kreatív munka során a korlátok hasznosak lehetnek.

MN: Mi motiválta a műfajváltásra?

MA: A történet idején negyven­éves Idáról szóló könyvet azzal a jelenettel nyitom, amikor a buszon ül és idegesítik mások gyerekei. Rögtön éreztem, hogy ez egy hosszabb történet része, amelyet nem tudok nyolc-tíz oldalban rögzíteni, több dolog állt a háttérben és több mindent kellett felderítenem. A regényem is a novellákra hasonlít annyiban, hogy kevés szereplőt mozgatok, a sztori néhány napot ölel fel, térben pedig egy hely köré központosul.

 
Fotó: David B. Torch

MN: Néha a történetek elbeszélésében érdekesebb, hogy az emberek hogyan viselkednek egymással, mint amit gondolnak.

MA: Íróként nagyon érdekel, hogy egymást mélyen ismerő emberek hogyan beszélnek egymással. Abban a közeli, ám feszült testvérkapcsolatban, amelyikről írtam, nem mondják meg egymásnak, hogy mi a baj, ehelyett ott bántják a másikat, ahol tudják, ahol a legjobban fáj. Úgy hiszem, hogy a családok működése sokszor ilyen. Nem feltétlenül kell ennek ennyire mérgezőnek lennie, mint Ida és Marthe rivalizálása. Amikor azt mondod az anyádnak, hogy „még nem takarítottunk el”, vagy a testvérednek, hogy „ó, olyan sokáig alszol”, mindenki tudja, mit mondasz vele. Nem olyan ártatlan megnyilvánulások ezek, mint első hallásra.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk