poeta.doc

Nem pótol engem soha más

Könyv

Szűcs Teri: Széklet, az ismerős anyag

Szűcs Teri: Széklet, az ismerős anyag

 

Mikor először mostam kezet tavasszal,

a koronavírus-járvány első hulláma idején

úgy, hogy utána hozzá kellett érnem anyámhoz,

miközben sokáig és alaposan szappanoztam

és újraszappanoztam az ujjközeimet, rájöttem,

hogy mindent rosszul tudtam arról, mi a mocsok. Azt

hittem addig, hogy a szennyezés forrása

anyám. De én voltam, aki fertőzött terekben járt.

Korábban ezt írtam: Ami feldühít, és amitől

elfelejtem, amit a demenciáról tudok, az a

beteg körül gyűlő piszok. Ezt folyamatosan

takarítani kell. A takony, a kiköpött étel, a széklet

és vizelet a falakon – nehéz elviselni. Hosszan tart

a türelmem, de aztán felgyűlik és túlárad

rajtam a testi anyag, amivel nem akarok

együtt élni, és megosztani a felületeket.

Azóta anyám sokat tanult, a procedurális

emlékezetébe beíródott a tiltás, hogy nem

nyúlhat a széklethez. Könnyebb a dolgunk, tereink

tisztábbak, vannak segítőink, de nappalunk és éjszakánk

a vécéztetés strukturálja. Hogy szenvedés és

szégyen nélkül ürüljön anyám testéből a széklet

és a vizelet, hogy szűnjön a nem-ürítés kínja.

Nem a család nyál- és salakanyag-közösségéről

beszélek, ahová mint vírus furakodna be az idegen –

szégyenkeznék, ha így értenétek. Csak arról, hogyan

vált ismerőssé az anyag a testünkből. Ezt, ha kell, lemosom.

Anyám testének tisztaságára büszke vagyok. Barack-

és kókuszillat, mandula és narancsvirág, vadrózsa,

eper-málna. Haját hullámosra szárítjuk. Ha ő

már megfürdött, én következem. Állok a zuhany

alatt, mint aki visszakapta a testét. Ez a test

hirtelen középkorú lett. Előjelek voltak: a bőr

megereszkedett, elszarusodott, ráncolódott, szőrösödött.

Nektek, barátaim, akiknek van gyereketek,

nem mondok újat. Megmosom, aki valaha

engem mosott és a fenekemet törölte.

Ha az ember beírja a keresőbe, hogy nemlehetelfelejteni, akkor az első találat Nádas Gábor és Szenes Iván slágere lesz – ebből az egyik sor ennek az írásnak a címe –, de rögtön utána Szűcs Teri blogja jön. Az a sorozat, amelyet az egyébként irodalomtudós blogger az édesanyja demenciájáról kezdett írni tavaly májusban. Az eddigi huszonhárom bejegyzés egészen különleges művé áll össze, amely a kezdetektől fogva úgy hiánytalan egész, hogy minden poszt egy újabb koncentrikus körben bővíti az addigiakat, kívülről, belülről, vagy valamely egészen más tartományban.

„A demencia csodálatos világa – ide kell belépnünk”: ezzel a mondattal fejeződik be a második bejegyzés. A szerző a dolog természete folytán tavaly tavaszszal még nyilvánvalóan nem tudhatta, hogy később pontosan mit fog írni, a felhívásában szereplő értéktartalom meghatározásában mégsem tévedett. Csodálatos világot tár fel Szűcs Teri huszonhárom posztja, nehéz elképzelni, hogy ezeket és a még megírandó bejegyzéseit egyszer ne vehessük kézbe majd könyvként is: a legjobb kiadóknak kellene versengeniük érte.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.