"Az a különbség köztünk és egy Shakespeare-királydráma szereplői között - nézett körül Lányi András, behozva a terembe végre a dramaturgiailag rég áhított öniróniát -, hogy a Shakespeare-hősök még emlékeznek arra a felvonás elején, ki kit mészárolt le az előző felvonás végén." A tetszés nem marad el. Hisz itt mindenki tudja, hogy alapjában véve a másik rovására csinálhat filmet, és mindenki azt hiszi, hogy végül ő csinálja meg. A körülmények szorításában most kénytelenek összefogni.
Ha nincs pénz...
Az az illúzió rég odalett, hogy a magyar film készítésébe jelentős magántőkét lehet bevonni. Az állami támogatás összege évek óta nem változik, vagyis reálértékben zsugorodik. A tévéfilmkészítés, mint túlélési lehetőség - a közszolgálati televízió agóniája miatt - gyakorlatilag megszűnt. Egy-egy film költségeit eddig négyféle állami forrásból lehetett összeszedegetni. Az 1992-ben létrehozott Magyar Mozgókép Alapítvány (később Közalapítvány: MMKA) költségvetése 1,1 milliárd forint. Ebből tavaly négyszázmilliót osztottak ki játékfilmgyártás, forgatókönyvírás vagy "utómunkálatok" támogatására. A dilemma évről évre azonos: több filmre adjanak kevés pénzt - majd- csak összetarhálják a többit a producerek -, vagy néhányra sokat, mondván, az legalább biztosan elkészül. Az arányok érzékeltetésére: a négyszázmillió forint három átlagos költségvetésű film elkészítésére elég. Ahhoz, hogy a magyar filmet számon tartsák a világban, évi húsz film elkészítését tartja ideálisnak a szakma. Az MMKA egy-egy produkcióra általában 20-30 milliót ítél meg különféle címeken.
A másik forrás a Magyar Történelmi Filmalapítvány, amely - nevéből következően - tematikus alapon oszt el kétszázmillió forintot.
A Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) filmes kerete nagyjából ugyanennyi.
Az állami források között az első helyre lépett elő az utóbbi években az ORTT, amely a médiatörvény értelmében a Műsorszolgáltatási Alapból köteles támogatni a nemzeti filmgyártást. Az MMKA játékfilmes keretének a kétszeresével rendelkezik erre a célra. Az ORTT esetében nehéz volna föltételezni, hogy a pénzeket szakmai szempontok szerint osztja. A politikai delegáltakból összeállított elnökség válogatja ki saját szája íze szerint a támogatásokról döntő kurátorokat. A testület tavaly például bőkezűen támogatta a világ egzotikus tájain uralkodó börtönviszonyokat föltérképezni induló stábot: az oknyomozásra megbízást adó Stúdió 3 Kft. többségi tulajdonosa dr. Kónya Imre volt országgyűlési képviselő. Tavaly az ORTT favoritja - 38 nyertes pályázattal - a Rethimno Kft., vagyis Kálomista Gábor, a reménybeli magyar Andrew Vajna egyik vállalkozása volt.
A millennium első évében a minisztérium is kitett magáért - 1,5 milliárd forint erejéig. Ebből egymilliárdot ígértek meg Bereményi Géza Széchenyi-filmjére. Tekintettel a végtelenített millenniumra, a pénz idén is rendelkezésre áll.
Az arányokból látszik: az MMKA rég elveszítette elsődleges finanszírozó szerepét. Ugyanakkor az egyetlen jelentős pénzosztó intézmény, amely még a szakma kezében van. Ilyen megvilágításban érthető a filmesek riadalma.
...vagy rosszul költitek el...
Nyíltan vagy burkoltan sokszor elhangzik: az MMKA finanszírozási rendszere rossz - a filmek jókora időbeli csúszással készülnek el, sokszor még az utolsó pillanatban is újabb pénzt kell beléjük ölni. A filmek költségvetését - a megvalósíthatóság szempontjából - senki nem vizsgálja előre, és utólag sem kell számot adni róla. Nem egy rendező úgy véli, a művészi fantáziának nem lehetnek korlátai a pőre anyagiak. Ha egyszer Madagaszkáron kell forgatni két hetet egy szobabelsőben, akkor az úgy lesz. Ha végül történetesen a jelenet mégsem kerül bele a filmbe - pech. Az még, hogy egy film tökéletes érdektelenségbe fullad, és tíz vetítést sem ér meg, sőt a kritikusok is csapnivalónak tartják, nem mindig lehet akadálya annak, hogy a következő évben újabb filmre kapjon pénzt az alkotója. Van tehát gond az alapítványi finanszírozási rendszerrel. Mégis, a különféle támogatási formák és források összehangolása nem lenne ördöngös feladat. Az újabb filmterv támogatásakor megfontolandó - előnyt vagy hátrányt jelentő - szempontok rendszerének kidolgozása már meg is történt. Az MMKA vezetői szerint a fő baj az, hogy kevés a pénz.
...majd mi adunk
Márpedig ezentúl - ha a minisztérium elképzelései megvalósulnak - a filmfinanszírozás eddigi intézményei számára még kevesebb lesz. A kormány ajánlata a következő: lesz hárommilliárd filmkészítésre, de mi mondjuk meg, hogy ki mennyit kapjon. És lesz filmtörvény is - utána. Előbb létrehozzuk gyorsan a Filmközpont Rt.-t, de azután becsszóra.
Csakhogy a minisztérium által mostanáig rejtegetett új törvénytervezet csak nyomokban emlékeztet a filmszakma által kezdeményezett koncepcióra (ez utóbbiról lásd keretes írásunkat). Az új elgondolás leglényegesebb pontja épp a Filmközpont fölállítása lenne, amely kérdésben a minisztérium - úgy tetszik - megingathatatlan. Ám eme reménybeli intézmény koncepciója több sebből vérzik.
A részvénytársaságot - pillanatnyilag forgalomban lévő alapító okiratának tervezete szerint - egyszemélyi alapító-tulajdonosként hozná létre a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) kétszázmillió forint alaptőkével: vezető tisztviselőit tehát a minisztérium nevezné ki. (Ez meg a pénzek központosítása kábé azt jelenti, hogy az a rendező, akinek a koncepcióját elutasítja az rt., a büdös életben nem csinálhatja meg az adott filmet.) Az rt.-nek elvben nyereségesen kellene működnie; a gazdasági társaságokról szóló törvény szerint, ha saját tőkéje két évre a jegyzett tőke alá süllyed, akkor vagy tőkepótlást, vagy a jegyzett tőke leszállítását kell elvégezni. Hogy az rt.-nek miből lesznek bevételei - a költségvetésen és mondjuk a jegyárbevételen meg a jogdíjakon kívül -, rejtély: az alapító okiratban mindenesetre tevékenységi körként szerepel a filmforgalmazás, ami, ha megvalósul, alaposan bekavarhat a már kialakult piaci viszonyoknak (és e tekintetben nyilván nem közömbös, hogy Bereczky, az rt. egyik lehetséges vezetője épp egy forgalmazó társaság igazgatója).
Filmfőigazgatóság, Központi Dramaturgia, Mafilm
És ez még nem minden. Az erős állami befolyás és centralizáció nyilván érintené a filmgyártó cégeket is: ha a Filmközpont producerei jelölik majd ki a gyártókat, úgy éppenséggel azt is megtehetik majd, hogy a gyártással foglalkozó ezernyi kis cég helyett a szívüknek jobban tetszőt, például a Mafilmet válasszák.
A kormány tehát elvesz: pénzt és döntési jogkört. A kormány emberei által emlegetett 3-3,5 milliárd forint, amivel a Filmközpont gazdálkodna a millenniumi másfél milliárdból, az NKA eddigi hatszáz és az MMKA eddigi négyszáz milliójából állna össze, meg egy halvány ígéretből, hogy az imigyen összegereblyézett 2,7 milliárd forintot a költségvetés tartalékaiból a kormány kipótolja (Várhegyi Attila utal e lehetőségre).
A Filmközpont ezenkívül ellátná a filmforgalmazással összefüggő államigazgatási feladatokat: márpedig gazdasági társasághoz nem telepíthető hatósági jogkör. A feladatait fölsoroló fejezetből nyilvánvaló: az rt. átvállalja a Mozgókép Közalapítvány és részben a Filmintézet funkcióit. Ehhez képest a törvényjavaslat e funkciókra nem biztosít elegendő forrást. A gazdasági társaság adózás utáni eredményét sem kezelné túl bőkezűen: "legalább 60 százalékát" fordítaná a Filmközpont feladatainak ellátására.
Jókora botránykő a filmtervek pályáztatásának rendszere (lásd keretes írásunkat) és a "központi dramaturgia" fölállításának terve is. Bereczky Csaba - a miniszterelnök médiaügyi főtanácsadójának, Wermer András és Káel Csaba egykori filmfőiskolai osztálytársa, akit újabban már cáfolt értesülések szerint a Filmközpont vezérigazgatójául szemeltek ki - úgy látja, hogy az évente beadott forgatókönyvek tíz százaléka "gyártásra kész", húsz százaléka dilettáns, a többi jó, de át kell íratni. Erre a feladatra a Filmközpont dramaturgiai műhelyt hozna létre. A segítségükkel kikupált forgatókönyveket azután a következő évben újra lehet pályáztatni. Ravasz elképzelés a minisztériumi nyilatkozatokból már ismert "művészfilm-klauzula". Ez évente két filmre adna megrendelést, egyedi elbírálás alapján. Az NKÖM jogi főosztályának vezetője szerint "így azok a filmek is esélyt kapnak, amelyek a pályázati rendszerben reménytelenül versengnének, hiszen egy művész- vagy rétegfilmnek alig van nézője, vagyis képtelen volna teljesíteni egy előírt nézőszámot". Jancsó anekdotázó kedve legott fölhorgadt az elképzelés hallatán: "Dzsugasvili is sokallta az évente elkészült 150 szovjet filmet. - Hány jó van ezek között? - kérdezte az ottani filmközpont vezetőjét. - Kettő - hangzott a felelet. - No, akkor azt a kettőt kell jövőre megcsináltatni!"
Ide tartozik még az a passzus is, mely szerint a központ egy film költségvetésének az ötven százalékát állná. A forrásgereblyézés után kézenfekvő a kédés: a többit ki?
A törvény verme
A filmesek csapdát orrontanak az egész filmtörvényesdi mögött. Lányi András szerint nem véletlen, hogy a tervezet dilettáns fércmunka. Nem megy át a parlamenten, azért is fogalmazták ilyenné, hogy ne menjen át. De másfajta törvény sem kerül a Ház elé, arra hivatkozva, hogy "a szakma akadékoskodik". "Nem lesz törvény - jósolja Lányi -, de lesz Filmközpont! És főként lesz viszály. Már van is. És ez volt az igazi cél."
A filmművészszövetség - a távolmaradásukkal tüntetőket (Makk Károly, Kézdi-Kovács Zsolt, Rózsa János, Sándor Pál és mások) kivéve - elszánta magát, hogy konfrontálódik: se Filmközpontról, se másfajta filmtörvényről, mint a régi, hallani nem akar. De biztosak lehetünk abban, hogy a következő hetekben nagy lesz majd az átmenő forgalom a Várhegyi-titkárságon. Rossz nyelvek már neveket is tudnak: ki lesz benn az igazgatótanácsban, ki a felügyelőbizottságban, kiből lehet társproducer, kiből lektor. Hegyvidéki villák tovább csinosodnak, és persze majd filmek is készülnek. Jók is.
Mihalicz Csilla
A pályáztatás, ahogy a kormány képzeli
A kormány tervezete kizárólag a játékfilm-támogatással foglalkozik. Olyan pontrendszert készül bevezetni a pályázatok alkalmasságának mérésére, amely egyszer már megszondáztatott a filmesek körében, és elvettetett. E szerint a maximálisan elérhető pontok száma száz. Ebből ötvenet érhet a jó forgatókönyv. Tízet-tízet, ha a rendező fesztiválon díjat nyert, illetve ha magas nézőszámot ért el az előző filmjével. Húsz pontot ér a "költségvetés hatékonysága". További pontokat jelent a producer "megbízhatósága" (nincs köztartozása stb.). A százas pontérték azt jelenti: a pályázó kiérdemelte, hogy a film költségeinek a felére bankhitelt vehessen fel. A Filmközpont akkor vállalja át a visszafizetést, ha a film a határidőn belül elkészült.
A törvény, ahogy a szakma képzeli
A filmesek által kezdeményezett, tavaly áprilisban elkészült filmtörvény-tervezet kulcsa a finanszírozás kérdése volt. Abból indult ki, hogyan lehetne folyamatosan növelni a filmiparra fordítható pénzt úgy, hogy az túlnyomórészt a költségvetésen kívülről érkezzék. Az elképzelés négyféle bevételi forrással számolt: a mozijegyadó, a televíziós reklámbevételek, a befektetési kedvezmények és a központi költségvetés. Az ezekből befolyó pénzt kétféle úton - pályázati, illetve normatív rendszerben - osztaná el a filmipar központi szerve, a Magyar Mozgókép Közalapítvány. A normatíva nemcsak a filmalkotói csoportot, hanem a magyar film terjesztőit és forgalmazóit is megilletné. Az MMKA a terv szerint kettéválva, mint hatósági feladatokkal ellátott intézmény és mint közalapítvány működne tovább.
