Open Film Festival a Kultiplexben:Vegyes saláta, némi fűszerrel

  • Marczinka Csaba
  • 2001. február 8.

Könyv

Az idén negyedik alkalommal megrendezett OFF (Open Film Festival) lassan rangos filmeseménnyé növi ki magát - ezt bizonyították a Kultiplexre átkeresztelt Blue Box mozi büféjének ugrásszerűen megemelkedett árai és kibővült kínálata, valamint a permanens tömegnyomor. Bár az épület felújítását még nem fejezték be, a fesztivált mégis - viszonylag zökkenőmentesen - sikerült lebonyolítani.
Az idén negyedik alkalommal megrendezett OFF (Open Film Festival) lassan rangos filmeseménnyé növi ki magát - ezt bizonyították a Kultiplexre átkeresztelt Blue Box mozi büféjének ugrásszerűen megemelkedett árai és kibővült kínálata, valamint a permanens tömegnyomor. Bár az épület felújítását még nem fejezték be, a fesztivált mégis - viszonylag zökkenőmentesen - sikerült lebonyolítani.

A fél- és háromnegyed-készültség a filmek többségére is jellemző volt, bár egy-egy jó poén és ötlet azért többnyire még a gyengébb produkciókban is akadt. Sok film túl rövid, kidolgozatlan, egy-egy ötletre épít, vagy éppen ellenkezőleg, egy témát variál, azt sulykolja, beszéli agyon, hosszúra nyúlt, monoton beállításokkal. A filmek többségéből hiányoztak az eredeti ötletek, a fő baj mégsem ez volt, hanem a szerkesztésbeli-dramaturgiai fogyatékosság, a végső kidolgozás hiánya.

A zsűri ítéletei többé-kevésbé tükrözték a reális erőviszonyokat, tulajdonképpen kisebb hibaszázalékkal működtek, mint jó néhány profi filmszemle zsűrije. Hegedűs Márton és Gudenus Géza filmjei valóban kiemelkedtek a mezőnyből, bár Gudenus filmjei közül a korhangulatot kiválóan érzékeltető Nekem 68 mellett talán a Natúrszelet is megérdemelt volna egy díjat, például a témaválasztásért járó különdíjat. Hisz míg az egész amatőrfilmszemlén túltengtek a horror-, krimi-, gengszter-, thriller-tucatparódiák, Gudenus filmje fikciós eszközökkel igyekezett feldolgozni a dokumentumfilmek által is hanyagolt hajléktalantémát, ráadásul úgy, hogy sikerült felvillantania annak társadalmi kontextusát. A problémamegjelenítés és a létállapot-ábrázolás szempontjából talán csak a Pannonhalom, Szolnoki József filmje múlta felül. Meg is kapta a dokumentumkategória fődíját a Pannonhalma környéki elszegényedett falvak lakóinak hiteles ábrázolásért. Magyar n. Attila Rádió... feketezene című dokumentumfilmje is kiemelkedett a mezőnyből.

S végül néhány említésre méltó mű a díjazatlanok közül. A magyar-román koprodukcióban készült Grand Hotel Victoria (Cristian Carcu) képi világa, az Örvény (Kókai János) szituációja és indítása figyelemre méltó, ez utóbbi film aztán "befulladt", és így a fináléja sem lehetett hatásos. A Pizza Hát! (Fehér Attila és Molnár Gergely) helyenként erős poénokat villant fel, bár nem tudja őket kellő dramaturgiai tudatossággal kihasználni. A kísérleti és rövidfilmek közül a Rezgőfilmet és a Tíz szegélyt (Baczai Zsolt filmje) sajátos képi kifejezésmódja emeli ki. Az idei OFF mindazonáltal olyan volt, mint egy kissé eklektikus, rikító színekben tobzódó vegyes saláta, melyről azonban sajnálták a fűszeres mártást. Reménykedjünk, hogy jövőre már nem spórolják ki belőle.

Marczinka Csaba

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.