Magyar Narancs: Filozófiatanár filozófiatörténetet ír - eddig szabályos a történet. A 40 millió eladott példány azonban finoman szólva is szokatlan fordulat egy filozófiatörténeti munka, még egy olyan közérthető, játékos mű esetében is, mint a Sofie világa.
Jostein Gaarder: Finoman szólva is. Engedélyt is kellett kérnem a feleségemtől, mert biztos voltam benne, hogy ha a filozófia történetéről írok, azt megsínylik a családi bevételek. Amikor belekezdtem a Sofie-ba, már 12 éve tanítottam. Addigra kiadták egy regényemet, és ekkor merült fel bennem először, hogy egy nap talán felhagyok a tanítással, és minden időmet az írásnak szentelem. Kivettem egy év szabadságot, hogy kiderüljön, mire megyek íróként. Persze nem tudtam elszakadni a filozófiától, a tanítással töltött évek tapasztalatai, az osztályteremben született spontán példák mind szépen belekerültek a könyvbe. A feleségem nem támasztott akadályt, mindössze annyit mondott, hogy rendben, írd meg a könyvedet, de ha egy mód van rá, írd meg gyorsan. Hogy úgy mondjam, praktikusan állt hozzá a dologhoz. Aztán ami ezután következett, a legvadabb várakozásaimat is felülmúlta. Nem mintha túlságosan vad várakozásaim lettek volna; mégiscsak a filozófia történetéről írtam könyvet.
MN: Népszerű tanár volt?
JG: Őszinte leszek: igen, az voltam. Élveztem a tanítást, élveztem, hogy a filozófiáról diskurálhatok fiatal emberekkel. Az a nagy helyzet nálunk, Norvégiában, hogy ha egyetemre megy az ember, legyen az bármilyen egyetem vagy főiskola, a legelső szemeszternek elmaradhatatlan része a filozófiaoktatás. Azt gondolom, nem véletlen, hogy a Sofie világát egy norvég írta. A filozófiaoktatásnak igen gazdag hagyományai vannak nálunk. Az én tanítványaim húsz év körüli egyetemisták voltak, és a Sofie világa jórészt azon a tananyagon alapul, amit nekik tanítottam.
| ||
MN: Ha jól értem, Norvégiában a filozófia, ha nem is a gyakorlása, de az alapok megismerése, össznépi tevékenység.
JG: Az a legjobb az egészben, hogy közös platformot teremt egy csomó, egyébként különböző szakterületeken mozgó ember között. Ha például orvoshoz megyek, meglehet az a jó érzésem, hogy bizonyos mértékig közös a háttér, ismerősek a referenciák, az utalások. Jó lenne, ha ez a régi rendszer megmaradna, mert most éppen küzdeni kell azért, hogy ez a hagyományos oktatási rend fennmaradjon - amely egyébként egészen a középkorig vezet vissza, hiszen ez a septem artes liberales, a hét szabad művészet hagyománya. Nálunk a filozófusok megbecsült tagjai a társadalomnak, és a politikai életben is igen aktív szerepet töltenek be.
MN: Kikérik a filozófusok véleményét olyan fontosságú ügyekben is, mint például a tömeggyilkos Breivik ügye?
JG: Tavaly júliusban, amikor az eset történt, számos lap kikérte a véleményemet. Őket persze nem mint filozófus, hanem mint a Sofie világa szerzője érdekeltem. Egyébként nem is nevezném magamat filozófusnak, de igen, a filozófusok is részt vettek ebben az egész országot érintő és mozgósító párbeszédben. Mindenkit megrázott ez a szörnyű tragédia. Annál is inkább, mert nem valamilyen rajtunk kívül álló erő, hanem olyasvalaki követte el, aki egy közülünk. Leginkább arról kérdeztek, hogyan reagált a társadalom. Azt mondtam akkor, és ezt tudom mondani most is, hogy elveszítettük az ártatlanságunkat. Szerettünk úgy gondolni magunkra, mint egy kivételesen békés nemzetre. Persze nagyon sok felszín alatti feszültségről lehetett tudni, főleg a kisebbségeket érintő kérdésekben. Úgy hallom, az ilyesmi önöktől sem idegen. De ami itt történt, az nem más, mint egy terrorcselekmény, egy norvég terrorista tette.
MN: Mi ma a legégetőbb kérdés, amivel a filozófusoknak szembesíteniük kellene a társadalmat?
JG: Ma talán a legfontosabb kérdés, hogy miképp lehet hosszú távon fenntartani a földi élethez szükséges körülményeket. Ha ma írnám meg a Sofie világát, sokkal többet írnék a bolygónk jövőjéről, az ökológiáról, a biológiai diverzitásról. Nem lenne nehéz, hiszen húsz évvel ezelőtt alig vettem tudomást ezekről a kérdésekről. És minden bizonnyal sokat írnék azokról a filozófusokról, akik ezzel foglalkoznak. Két amerikairól biztosan: az egyik James Hansen klímakutató, a másik Bill McKibben, aki környezet- és klímavédelemmel foglalkozik, a The New York Times Green Blogján is lehet olvasni. Szerintem az emberiség előtt álló legnagyobb kihívás a globális felmelegedés. Most mondhatná, hogy de ez pusztán egy technikai jellegű probléma, hogy jön ide a filozófia? És igaza is lenne, mégis én a globális felmelegedést igenis a filozófia ügyének is tartom. Új gondolkodásmód nélkül nincs változás. A legfontosabb filozófusok ma szerintem azok, akik értik a fizikát, a biológiát és a kémiát. Noha a filológia és a filozófia felől jövök, egyre inkább érdekelnek a természettudományok.
MN: És a filozófusok fogják ezeket a környezettudatos új tanokat elterjeszteni?
JG: Norvégiában még hallgatnak az emberek a filozófusokra. Bár nem nagyon vagyok kapcsolatban a tudóstársadalommal, de néhány filozófussal összefogva néhány éve alapítottunk egy filozófiai fesztivált. Lehet, hogy ez az egyetlen filozófiai fesztivál a világon, én legalábbis nem hallottam más hasonló kezdeményezésről. Egész nap filozófiai kérdésekről vitatkozunk, de a filozófus is csak ember, néha azért lazítunk is. Május és június fordulóján tartjuk a fesztivált, vannak vitorlástúráink, reggelente pedig horgászunk. Mi ezt filozofikus horgászatnak hívjuk.
MN: Vannak filozófiai irányzatok, amikkel nincs kiegyezve?
JG: Nem filozófusnak, inkább írónak tartom magam. De nincs a filozófiának olyan ága, amit elleneznék. Manapság sokan adnak hangot mindenféle rasszista nézeteknek, de ezeket nem nevezném filozófiának. A rasszizmus és a filozófia ugyanis természetüknél fogva kizárják egymást.
MN: Már csak ezért is furcsa lehetett, amikor egy Izraelt elítélő publicisztikája miatt rasszizmussal vádolták meg.
JG: Gyakori jelenség nálunk, Norvégiában, de máshol is, Németországban, az USA-ban vagy Angliában, hogy aki Izrael politikáját kritizálja, könnyen megkaphatja, hogy antiszemita. Én is megkaptam. Pedig csak a politikáról, az izraeli kormány felelősségéről írtam egy norvég lapban megjelent cikkben. Az említett írás 2006-ban született, néhány nappal azután, hogy nagyon sok civil esett áldozatul Dél-Libanonban egy izraeli akcióban. Nagy felhördülést keltett az írás. Nem sokkal ezután azt írtam egy másik cikkben, hogy ha tudom, milyen könnyen félreérthetők a szavaim, márpedig félre lettek értve, hiszen én nem a zsidókról, hanem Izrael politikájáról beszéltem, akkor egészen másként fogalmaztam volna. De az ember felelősséggel tartozik a szavaiért, és ha félreértésre adnak okot, az az én hibám. Amit írtam, mérgemben írtam. Ha valamire, arra megtanított az eset, hogy néha bölcs dolog kivárni, míg az ember mérge lecsillapodik.
MN: Ha ma írná meg a Sofie világát, a környezettudatosságon túl még miről értekezne bővebben?
JG: Ha tudtam volna, hogy a könyvet hatvan különböző nyelvre fordítják le, sokkal többet írtam volna például a keleti filozófiákról. A Sofie világa nagyon is a nyugati világ szemszögéből íródott, ezért több kiadás alkalmával is ki kellett egészítenem az alcímet: a "regény a filozófia történetéről" nem volt elegendő, sok helyen a "regény a nyugati filozófia történetéről" alcímmel jelent meg. De ne várja tőlem senki a Sofie világa 2-t. Remélem, majd valaki más megírja.
