Fővárosi színházak: Presztízs, kérdésekkel

  • Koren Zsolt
  • 2000. szeptember 7.

Könyv

Hónapokkal ezelőtt még véres fejezéssorozatról beszéltek, mára már szinte teljesen biztos, hogy a Schiffer János alpolgármester által beharangozott "több mint igazgatóváltás, kevesebb mint struktúraváltás" elmarad. Bár a városháza teljesítette ígéretét, miszerint egy időpontban pályáztatja meg a fővárosi tulajdonban lévő tizenkét színház igazgatói székét, a tender előtti héten már senki nem remél történelmet író millenniumi generációváltást. Ha két-három igazgatót menesztenek (amit persze nem így neveznek majd), máris komoly kompromisszumokat és konfliktusokat vállal az önkormányzat. Nincs olyan ember, aki a nevét és arcát adná a struktúraváltáshoz.
Hónapokkal ezelőtt még véres fejezéssorozatról beszéltek, mára már szinte teljesen biztos, hogy a Schiffer János alpolgármester által beharangozott "több mint igazgatóváltás, kevesebb mint struktúraváltás" elmarad. Bár a városháza teljesítette ígéretét, miszerint egy időpontban pályáztatja meg a fővárosi tulajdonban lévő tizenkét színház igazgatói székét, a tender előtti héten már senki nem remél történelmet író millenniumi generációváltást. Ha két-három igazgatót menesztenek (amit persze nem így neveznek majd), máris komoly kompromisszumokat és konfliktusokat vállal az önkormányzat. Nincs olyan ember, aki a nevét és arcát adná a struktúraváltáshoz.

Különösen, mert a tucatnyi intézmény tavaszi átvilágításából a legegyértelműbben az derül ki, hogy a kampánycsendben hangoztatott színireform indokolatlan és értelmetlen lenne. Schiffer János alpolgármester elmondta, vannak nagyon tehetséges színészek és rendezők, akik színházigazgatóvá értek, de annak, hogy most helyzetbe kerüljenek, az a gátja, hogy mások túl rég óta irányítják intézményeiket. Az esetleges igazgatóként szóban forgó nevek közül Alföldi Róbert úgy gondolja, "nem biztos, hogy a városháza (a szakmával közös szándéka ellenére) lesz olyan bátor, hogy a nem kizárólag jól működő jelent egy még bizonytalanabb jövőre cserélje. A szakma is folyamatosan egyeztetni akar, a baj az, hogy majdnem mindenki érdekelt. Nincs olyan szakmai ember, aki hiteles személyiség, és nincs érdekelve."

A fővárosi önkormányzat mint fenntartó megbízásából a Citifund Pénzügyi és Vezetési Tanácsadó Kft. végezte el a két közhasznú társaság (Mikroszkóp, Vidám Színpad) és a többi tíz költségvetési intézmény helyzetfeltárását, legfőképp abból a célból, hogy javaslatokat, irányelveket fogalmazzon meg, segítve ezzel a döntésképtelen és bizonytalan fővárosi közgyűlési képviselőket. A jelentés mellesleg kiváló statisztikai kordokumentumként is megállja a helyét. Néhány epés megjegyzés ugyan indokolt lenne az átvilágítást végzők nyelvi és színházszakmai felkészültségét illetően, ám ismerve a színháziak antibürokratikus hajlamait, minden elismerés az átvilágítóké a beszerzett információhalmazért, mind a mennyiség, mind a feldolgozás minőségét illetően. A jelentés készítői, javarészt okleveles közgazdák, a vizsgált szakterületről egyetlen hozzértőt bírtak felkérni Bóka László színháztörténész személyében, aki mindenképpen kompetens szakelem a témában, ám egy szál maga elenyésző hányadnak tűnik.

Az adatgyűjtés

első szakaszának első pontja egy önértékelés bekérése volt, melyet később összevetettek az utolsó (nyertes) pályázatok szakmai elképzeléseivel, azok megvalósulásával, valamint a megvalósulást akadályozó tényezőkkel. Ez egészen érdekes és néhol téves következtetések táptalajává lett, így derült fény például arra, hogy a Budapest Bábszínház valójában egy bábokkal dolgozó színház. A József Attila Színház pedig az angyalföldi proletariátus népszínháza, amely az aluljáróban afféle gesztusként nyit az elit értelmiség felé. A tanulmány legfontosabb üzenete - és evvel egyébként mélyen egyetértenek a direktorok is -, hogy a színházi struktúra megváltoztatása nem indokolt, minden tekintetben "megfelelő a jelenlegi irány, nyugalomra van szükség, az önállóság megőrzése és politikamentesség a színházi szuverenitás záloga". A jelentés készítői háromféleképpen próbálták meg definiálni a struktúraváltást: mást játszani máshol másokkal, esetleg "a kommersz támogatása helyett a valódi értékek létrehozását, bemutatását támogatni", illetve magára a finanszírozási reformra való törekvésben láttak még lehetséges megoldást. A főpolgármester helyettese, Schiffer János ehhez képest kicsit eltérő véleményen van, szerinte inkább személyi változások igénye fogalmazódott meg. Amikor a fenntartó, a főváros a struktúra váltásáról beszél, senki nem azzal foglalkozik, hogy egy-egy színháznak más legyen a felállása, vagy más szerkezeti és szervezeti formát szeretnénk létrehozni, hanem megfelelőek-e azok a személyek, akik színházat vezetnek Budapesten.

A helyzetfeltárás általánosságban megfogalmazott, tehát szinte

a legtöbb színházra

vonatkozó

problémaként emlegette, hogy a társulatok egységét és szellemiségét a kvázi tagsági viszonyok fellazítják, aminek társadalmi és jövedelemszerzési vonatkozásai egyaránt vannak. A költségvetési intézményi forma több tekintetben biztonságos ugyan, de a finanszírozási és foglalkoztatási rendszer nehézkes, az illetékes városházi ügyosztály eszköz nélküli, lassú, bürokratikus döntési mechanizmusa bonyolult és nem konzekvens. A tulajdonosi szemlélet helyett a felügyeleti az uralkodó, a kapcsolattartás nehézkes, az érdemi hatáskörök el- és összemosódnak. A jelentés készítői szerint továbbá a színház első számú vezetőinek személye és stílusa meghatározó jelentőséggel bír a színház működése, profiljának érvényesülése szempontjából, ám az intézmény profiljának a meghatározása tulajdonosi kompetencia. Tehát először az arculat meghatározása javallott, és ehhez kell a megfelelő célszemélyt megtalálni, majd annak teljesítmény-produktumát értékelni. (Aki találkozott már művésszel, nem mond ekkora botorságot.) Az átvilágítók megállapítják azt is, hogy a színházak működése csak korlátozottan piacosítható, mivel a "magyar nyelvű előadások nem fogyaszthatóak korlátlanul Európa piacain", viszont a hazai lakosság jövedelmi viszonyai a kultúra iránti keresletben korlátosak.

A generális godok

mellett a jelentés korrekt képet ad az egyes intézmények alapproblémáiról, például a színházi élmény megalapozását és megismertetését vállaló Bábszínház esetében, ahol a gyerekeket az előadásra szállító két darab autóbusz régen elöregedett, éppúgy, mint az épület és a teljes színpadtechnika, illetve maga a társulat is. A gyerekek szállítása az állandóan emelkedő benzinárak miatt a jegyáremelés lehetőségét akadályozza. A jelenleg rekonstrukció alatt álló Operett Színház például hosszú évtizedek óta gondoskodik a Nemzeti Színház jelmezeinek tárolásáról, a Katona pedig kénytelen volt a kiszolgáló személyzet létszámát minimálisra csökkenteni, miközben sem zsinórpadlása, sem raktára nincsen. A Kolibri Fészekben a szellőzés a legégetőbb probléma, ők viszont interneten is elérhetők, és CD-ROM-on archiválják munkáikat. A Madách Színház javasolta először a budapesti színházak számára egy központi raktárbázis létrehozását. A bázis egyébként a felújítás utáni többletkiadások ellensúlyozására kért 65 millió forint helyett összesen 5 milliónyi támogatást kapott. A Radnótiban 1999-ben a támogatás reálértékének csökkenése miatt négy helyett három bemutatót tartottak. A Thália együttműködése az Operaházzal kudarcot vallott, ami jellemzi a művészeti értékeket éppúgy, mint a közönségvonzás erősségét. Az Új Színházban lévő szinkronstúdió üresen, kihasználatlanul áll a tulajdonjogi viták miatt, a stúdiószínpad áthallását pedig az informatikai és hangrendszer fejletlensége okozza. A Vígszínházban több ingatlannak is rendezetlenek a tulajdonviszonyai, és talán itt okozza a legtöbb fennakadást a költségvetési intézményekre vonatkozó 1/12-es finanszírozási rendszer, amely szerint az államháztartási törvénynek megfelelően az éves támogatást tizenkét egyenlő részletben, havonta utalják át. Ez mellesleg általános probléma: kiszámítható és egyenletes összegű bevételi forrást jelent ugyan, de nem követi a színházak működésének szezonális jellegét, a téli és őszi színházi csúcsidőszakok esetén komoly fennakadást okozva. A tizenkét színház egyike sem rendelkezik viszont lejárt, kifizetetlen szállítóállománnyal, dolgozókkal szembeni kötelezettséggel, illetve köz- és közüzemi tartozással. A legtöbb (kilenc) színház rendelkezik belső ellenőrrel, és a tulajdonos is rendszeresen ellenőrzi őket.

Az APEH

célvizsgálata mindegyik színházra kiterjedt, és több helyen végeztek átfogó ellenőrzést is. Az Állami Számvevőszék rendes vizsgálatát általában a rekonstrukció után ejti meg, a társadalombiztosítás abszolúte esetlegességgel dolgozik, de az elmúlt öt évben szinte minden színházban járt. A szponzori pénzek az összes bevételhez képest elhanyagolhatók, ám jelentős előrelépést jelenthetnek egy-egy produkció létrehozásában. Mint kiderült, a színházak rendkívül nehezen találják meg azokat a szponzorokat, akik üzleti lehetőséget látnak a színházban, meglepő példa, hogy a gyermekszínházak esetében a gyermekeket még a csokoládégyárak sem tekintik fizetőképes partnernek. A teátrumok mellett működő alapítványok nem működnek megfelelően, nem segítik elő az előadások létrejöttét. Egybehangzanak a vélemények a magántőke bevonásának tekintetében, mely jelenleg még "illuzórikus, hiszen nem biztosított a megtérülés lehetősége, a működtetés jelenlegi formái közül a költségvetési intézmény nem alkalmas, a közhasznú társaság pedig csak korlátozottan tekinthető a tőkebefogadásra alkalmas formának".

A kht. ugyan alkalmas tőkebefogadásra mind a tőkeemelés, mind a tulajdonosi szerkezet átalakítása útján, ám a képződő nyereség kötelező visszaforgatása miatt a tőketulajdonosok érdektelensége jellemző. A kis színházak (Mikroszkóp, Vidám Színpad) esetében alkalmazott kht. forma az igazgatói vélemények szerint bevált, hiszen számviteli és foglalkoztatási szempontból rugalmasnak tekinthető, bár működésében változatlanul fellelhető a költségvetési intézményi jelleg. A tulajdoni arány 51-49 százalékos arányú az önkormányzat és a direktorok között. Az már azonban nem tisztázott, ha az igazgatói székben bármely okból változás történik, mi lesz az ő (nem elenyésző) tulajdonrészük sorsa, és az értékesítés milyen szempontok alapján és milyen áron történik.

Míg a közeljövő útja tehát nem a fejezés és monstre generációváltás, az emlegetett direktorjelöltek (Alföldi Róbert, Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Mácsai Pál, Rudolf Péter) feltételezhetően csak akkor rúgnak majd labdába, ha a Pestit és a Madách Kamara Színházat leválasztják nekik, beleolvadva ekképp a javasolt többlépcsős struktúraváltás lájt változatába.

Koren Zsolt

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.