rés a présen: Mikor vetted észre először magadon, hogy hajlamos vagy a versírásra? Az első versed is szabadvers volt?
Horváth Florencia: Egy hete voltam gimnazista, amikor a magyartanárom odaadott nekem egy kinyomtatott irodalmi pályázati felhívást. Nagyon közel álltam hozzá, hogy kinevessem. Visszatekintve tényleg viccesnek tartom az események alakulását, mert aztán homloküreg-gyulladásom lett, sokat voltam otthon, és annyira unatkoztam, hogy végül írtam rá szöveget. Nem szabadverset – és egyáltalán nem jót. El is utasítottak, de a következőt megnyertem. Ekkor merült fel bennem, hogy akár komolyan is lehetne venni.
rap: Mióta érdekel az, hogy elő is add a verseidet?
HF: A Karádi Gergővel közös, Valójában senki című estünket 2023 novemberében mutattuk be. Amikor elküldtem neki a verseskötetem kéziratát, pár napon belül három hangfelvétellel válaszolt: szinte kész dalokkal. Inkább interpretációról, mint megzenésítésről van szó, hiszen húzott, alakított a szövegeken. Körülbelül fél évig dolgoztunk a koncepción, szinte magától alakult. Prózaian, párbeszédes formában és dalként szólalnak meg a szövegek. Készítettünk két kisfilmet, és performatív gesztusokra is nagyban építünk. A felolvasóesthez képest más térbe és elvárásrendszerbe kerülnek az írásaim, ilyenkor a színházhoz áll közelebb, amit csinálunk.
rap: Nemrég a Margón mutattad be az első, Hiátus című kötetedet. Milyen volt?
HF: Soha életemben nem izgultam ennyire, de nagyon szuper atmoszférát teremtett a beszélgetés moderátora, Tóth Ramóna Mirtill, aki egyben a szerkesztőm is. Sokat adott az is, hogy hatalmas telt ház elé ülhettünk ki. Nagyon tetszett, hogy Ramóna történetként ragadta meg a verseskötet megírásának folyamatát, összekötötte azt, ahogy keletkezett és azt, amiről részben szól.
rap: Hogyan állt össze a kötet?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
