Poeta.doc

Hátradőlés a Titanicon

Könyv


Keresztesi József:

Hátradőlős rock’n’roll

Hátradőlsz a hátsó ülésen

Az voltál, aki lehettél

Letekertél mindent, ami tekerhető

Hogy az arcodba zúzzon a menetszél

Kezedben a játékrevolver

Nejlonszatyorban a halászlé

És eszedbe jut, hogy az első bében

Mire tanított Vadászné:

„Józsikám, úgy kell élj

Hogy meg kell állj az ég előtt”

– Legyen ez egy kompromisszumok nélküli

Csütörtök délelőtt

 

Hátradőlsz a hátsó ülésen

Tolják mások a talicskát

Hugyozzák körbe a homokvárat

Ahogy a régi tanítók tanítják

Szeretlek, tudod, hogy szeretlek

Mi az, hogy legyünk inkább barátok

Tudod, hogy visszanyerem a karórádat

Hogy visszaváltom a kabátod

Talicskán tollak a homokvárba

Csak igyunk egy fröccsöt még előbb

Legyen ez egy kompromisszumok nélküli

Csütörtök délelőtt

 

Hátradőlsz a hátsó ülésen

Ennyi volt, ami lehettél

Kidugod a fejed az ablakrésen

Hogy az arcodba zúzzon a menetszél

Sálat-sapkát, és nem vacogni

Sem az élettől, sem a haláltó’

Eltűnni, mint az NDK

Fölszívódni, mint az Aral-tó

Hátrahagyni a birodalmakat

A rock’n’roll-t meg a térerőt

Legyen ez egy kompromisszumok nélküli

Csütörtök délelőtt

 

Hátradőlsz a hátsó ülésen

Hadd jöjjön, ami a végén jön

Karácsonyfák a konténerben

Ufótakony a szélvédőn

Bungee jumping a bicikliboltban

Fehér pitbull a zongorán

A fontos gombot jegyezd meg, hol van

De ne katapultálj túl korán

Úgy dőlj hátra, mint egy űrhajós

Akit a dolgozó nép az égbe lőtt

Legyen ez egy kompromisszumok nélküli

Csütörtök délelőtt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állítólag – állítom, bár sehol sem találom a forrást – Füst Milán mondta egyszer, hogy a jó vers magasan kezdődik, megy egyre feljebb és feljebb, míg a végén el nem tűnik valahol a fészkes fenében. E mellé a definíció mellé, illusztrációnak a lexikonba, azt hiszem, bátran oda lehetne tenni Keresztesi József Hátradőlős rock’n’rollját.

Pedig eredetileg nem is versnek íródott, hanem dalszövegnek. Aztán megjelent A Karácsondi út című kötetben is, amelynek alcíme: A Szőranya és az Új Párduc zenekarok dalszövegeiből. És hát éppen ez az. Keresztesi verse, illetve kötete szerintem épp e miatt az alcím miatt nem történt meg a kritikusokkal és a versolvasókkal: mert dalszövegeket, nemde, nem olvasunk. (Ahogy egy informatikus barátom mondta, írj olyan programot, amit a hülyék is használni tudnak, és csak a hülyék fogják használni.)

A kötetben egyébként sok emlékezetes vers van, a végén a címadó darabbal, a magyarul megjelent alighanem legjobb Bob Dylan-fordítással. Gondolkodtam is, hogy esetleg a Nem a zenekar című vers szerepeljen itt, de végül beértem a két első versszakával: „nem a Titanic süllyed csak mi változunk / lessük hogy mi lesz a vége / a tengeri moszat roppant egészséges / csak egy káposztasaláta kéne / meg egy pohár világos kéne hozzá / pikolófiú ne unatkozzá / továbbálljak vagy tovább üljek – / nem a zenekar játszik nem a hajó süllyed // nem a saját arcom nem a saját fejem / kokain úszik a madártejen / zuhan zuhan egy szelet kenyér / odalenn a vajat alákenem / nem a Titanic süllyed csak a vércukor / irány El Dorado irány Salvador / nyújtsad elvtárs a két kezed / elnyalogatjuk a jéghegyet”.

A Nem a zenekar a veszélyben, sőt süllyedőben lévő hajó allegóriájának nagy hagyományához csatlakozik, amely az európai irodalomban Alkaiosznak az állam hajójáról írt versével kezdődik, de ugyanez a vízió élteti Karinthy Frigyes Karácsonyi karének című versét is: „Alattunk fekete kút ólomtestünk rest kitalálni / Kopoltyút és uszonyokat inkább leszáll a fenékre / Halljátok?!… itt veri már… a víz… az ablak peremét… / Még pár vonal az egész… már nincs időm befejezni ó / Egyet böffen a tenger s egy óriás buborék / Pattan el… azután… azután semmi se lesz.” És ugyanebbe a sorba illeszkedik Fellini És a hajó megy című kései filmje is, amely mintha Európának az első világháború katasztrófájához vezető útjáról szólna, a mentőcsónakban végül egy ormótlan rinocérosszal, amely talán a kultúrát szimbolizálja.

Keresztesi, egyébként a Karácsonyi karénekhez hasonlóan, amelyben Karinthy név szerint szólongatja író barátait, az önfeledt pusztulás látomását személyes motívumokkal hozza közel, teszi átélhetővé, a hajós verset így fejezve be: „gyere kedvesem ülj le mellém / mi volnánk azok nem a Titanic az / csak azt tudom amire te tanítasz”.

A Hátradőlős rock’n’roll is egy folyamat végpontján kezdődik: a számvetéssel („mire tanított Vadászné”). De ez a hátradőlés mégsem jelent önfeledt, roxette-es joyride-ot, és Keresztesi versében hiába keresnénk G-dúrban zúgó kabócákat is, ahogy a világ sem suhan pajkos szellőként, mint a Quimby számában, hanem csak a – nyilván befőttesüvegbe töltött – halászlé lötyög a nejlonszatyorban. Nincs tengerpart, nincs szerpentin, talán csak egy festő-Astra van (Opel Astra, benne öt szobafestővel), de mégis minden megvan, illetve ami megvan, az a minden. És ez – éppen a „minden” definíciójának megfelelően – nem is kevés.

A Hátradőlős rock’n’roll nem a süllyedés, hanem az emelkedés verse, a felemelkedésé abba a tartományba, amelyről a haldokló Kosztolányi írta: „Ifjúságom zászlói, zúgva, lassan, / repüljetek az ünnepi magasban”. Nem csoda, hogy ennek az crescendónak a hordozórakétája az egész élet, benne az ember első bé osztályos, akkor talán még szép reményekre jogosító énjével, játék pisztollyal, zálogházba adott télikabáttal, kidobált karácsonyfákkal, a zongorán a megtestesült ellentmondásként heverésző fehér pitbullal – maga az élet, amelynek nem folyékony hidrogén és oxigén a hajtóanyaga, hanem befőttesüvegben szállított hazai leves, és amely nem a világ­űr tartományaiba katapultálja a már a kilövéskor halálra ítélt űrhajóst, hanem a nagy semmibe, ahol még az Aral-tó és az NDK se várja, hiszen az egyik felszívódott, a másik meg eltűnt.

De addig is kihajolni nem tilos, a szívet pedig – ahogy Kosztolányi mondja –, „azt föl, föl, barátaim”: legyen ez egy kompromisszumok nélküli csütörtök délelőtt.