Könyv

Semmi sem igaz, de minden lehetséges

Krekó Péter: Tömegparanoia – Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája

  • Götz Eszter
  • 2018. június 17.

Könyv

A jó hír, hogy született egy higgadt, tudományos szemléletű, összefoglaló könyv az álhírek és összeesküvések mechanizmusáról. A rossz hír, hogy a téma annyira aktuális, hogy könyvnek kellett születni róla.

Krekó Péter politológus, szociálpszichológus évek óta kutatja a területet, és talán nem kell különösebben elmélyedni a tárgyban ahhoz, hogy tudjuk: évről évre, sőt hétről hétre egyre bőségesebb nyersanyaggal dolgozik. A konteók, a tudatlanságból vagy tudatos manipulatív szándékkal terjesztett álhírek hatásának valódi súlya Magyarországon csak az utóbbi néhány évben érzékelhető, de korántsem új jelenségről van szó. Noha Krekó a kötet példáinak zömét a 2010-es évtized terméséből válogatta, többször is hangsúlyozza a történeti gyökereket. A világháló, és azon belül a közösségi média azonban radikálisan megváltoztatta a hír korábbi hatásmechanizmusát, annyira, hogy a szerző kénytelen kimondani: a közösségi média 21. századi eszközeivel könnyebb középkori nézeteket terjeszteni, mint valaha.

Már az 1900-as évek legelején a cári Oroszországban született hamisítvány, A Cion bölcseinek jegyzőkönyve című antiszemita „alapmű” is gyors (és tartós) világkarriert futott be, de nem vetekedhetett azzal a tempóval, ahogyan a világhálón ma néhány perc alatt többször is körbefutja a Földet egy bármilyen igazságtartalmat nélkülöző hír. És hogy az érvekkel alátámasztott cáfolat sem elég a hatástalanítására, ezt a szerző több példával, a pszichológiai folyamatot több oldalról – a tömegpszichózis, a média átalakulása, a megváltozott olvasáskultúra, a hatalmi tényezőknek való kiszolgáltatottság érzése, a csoportidentitások szerepe felől – alaposan körbejárva elemzi. Olyan meggyőzően, hogy az olvasó rögtön önmagára is gyanakodni kezd, lopva belepillant a Facebook-oldalán nemrégiben posztolt tartalmakba, hátha bedőlt valami hülyeségnek. Ha netán mégsem, és kezdi úgy érezni, hogy tökéletesen immunis az álhírekre – no, ekkor van baj. Krekó ugyanis egyértelműen rávezeti az olvasót az álhír legnyugtalanítóbb ismérvére, tudniillik arra, hogy a valóságnak pontosan azt az olvasatát mutatja, amit mi látni szeretnénk. Iránytűként a kételkedést ajánlja: „Annak a forrásnak, ahonnan csak »jó«, a világképedet megerősítő információkat kapsz, ne higgy! A valóság összetettebb és ellentmondásosabb annál, mint hogy mindig kielégítse az elvárásainkat, a reményeinket és megerősítse a véleményünket.”

Az álhírek és összeesküvés-elméletek megközelítésére a szerző jó érzékkel vetíti egymásra a történelmi példákat és a mai eseteket, arra figyelmeztetve, hogy egy információ kritikátlan elfogadása és továbbítása bizonyos határhelyzetekben történelemformáló erővé nőheti ki magát. A hagyományos műveltség hiánya és az ezzel járó bizonytalanság, a kritikai attitűd meggyengülése nem leegyszerűsíti a társadalmi folyamatokat, hanem összekuszálja, átláthatatlanná és manipulálhatóvá teszi azokat. Krekó józan tudományossága nem engedi, hogy az itt és most legkézenfekvőbb példát használja szemléltetésként, nem a Magyarországot uraló abszurd politikai narratívákból, a Soros György és az EU mint „háttérhatalmak” elleni kormánypropagandából indul ki, hiszen ez is csak tünete egy korszaknak, amelyet a társadalomtudomány néhány éve „post-truth”, vagyis igazságon túli korszaknak nevez. A posztmodern újabb arca nyilvánul meg ebben a nézőpontban, amelyben a konteók – a paradigmaelméletet megalkotó filozófus, Karl Popper szerint – szinte politikai valláspótlékul, a hatalomnak való kiszolgáltatottság ellenszeréül szolgálnak. Krekó a 2016-os amerikai elnökválasztást befolyásoló, macedón egyetemisták által, pusztán pénzszerzési céllal működtetett fake news-oldalakat, vagy a Brexitet megelőlegező brit politikai üzeneteket ugyanilyen tünetként hozza fel, ahogyan az orosz állam által támogatott álhírgyárak tevékenységét, vagy a magyar politikusok által is előszeretettel használt „alternatív tények” kifejezést.

Persze ellenerőben sincs hiány. Ferenc pápa idei üzenete a tömegtájékoztatás május 13-i világnapjára a médiában tapasztalható félretájékoztatás hatásáról szól, és a katolikus egyházat a békét kereső, igazságos újságírás elősegítésére buzdítja. Az MTA pedig egy frissen indított weboldallal igyekszik újra értékké avatni a tények tiszteletét, legalábbis az illetékességi körébe tartozó tudomány világában, hangsúlyozva az áltudományosság veszélyeit. Mindkettő józan érvekkel hadakozik egy olyan szellemiség ellen, amelynek számára a józanság nem szempont. Hiszen a kritikával nem élő olvasó minél többször kap egy információt, annál inkább hisz benne, ezt Krekó példák hosszú sorával igazolja. A post-truth korszak ijesztő tanulsága, hogy az igazságon túl is van élet. A hazugságra épített stratégiák, ahogyan tapasztaljuk, akár sikeresek is lehetnek.

Athenaeum Kiadó, 2018, 264 oldal, 3699 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.