Könyv

"Jelentős írói érdemeiért és különösképpen magas rendű idealizmusról, művészi tökélyről tanúskodó, a szív és a lángész ritka összhangját megteremtő költészetéért" - szólt annak idején az indoklás.

Nem sokat hallunk mostanában az olaszokról. Nálunk egyedül talán a furfangos Eco hajtja a lovakat, de ki olvas ma már Moraviát, Buzzatit? És mintha Italo Calvino mesés posztmodernsége is elavulóban lenne.

A könyvhétre jelent meg eddig kéziratban lappangó önéletrajzi regénye. Ezzel párhuzamosan előkerült egy ismeretlen fényképe is 1931-ből. De vajon nem lappang-e egész életműve, vajon nem ő az ismeretlen ismerős a Nyugat nagyjai közül?

Hat évtizede hirdette meg a katolikus egyház a Boldogasszony Éve című rendezvénysorozatát. Az ennek keretében megrendezett egri Mária-búcsú eseményeit idézzük fel Márai Sándor és Mindszenty József emlékezései tükrében.

Amikor a Totalizatőr megnézte a könyvheti listát meg a zsűri májusi szavazását, a következő esélylatolgatást jegyezte fel magának: "Závada papíresély. Esterházy mindig pénzért fut. Borbély duplázhat. Beney aligha javíthat. Kántor szolid tipp. Lanczkort túlfogadták. Téreyben több van. Simon meglepetést okozhat. Nietzsche friss forma. Bán állatorvosi javaslatra nem indult. Egy néző véleménye: Szép Ernő."

Van a San Gennaro kincsében egy jelenet. Ne vacakoljunk, a csúcsjelenet. A megoldás.

A huszadik század konfidens ismerőse volt, ám mégsem vált belőle főállású kortárs, aminthogy nem lett megélhetési emigránsvezér és életkorának tekintélyt perelő magyar-francia Nesztor sem. Második hazája büszkén búcsúzhat tőle; mi, magyarok jobbik énünkből vesztettünk halálával.

Az utóbbi évtizedek egyik legvitatottabb tudományos szerzője Richard Dawkins. Jelentős és grafomán pamfletíró, akinek a szélesebb közönség körében is népszerű teóriái, kijelentései nem kevés ellenvetést is szültek - Dawkins pedig, mint tudjuk, elemében van, ha nyilvános polémiára késztetik. Az egyik legfrissebb (eredetileg 2005-ben publikált) vitairat szerzőjét, Alister McGrath-t sajátos pályafutása és szellemi fejlődésének merész kanyarjai valósággal predesztinálták arra (s most feledkezzünk meg arról: hősünk még protestáns is), hogy Dawkins hatásos vitapartnere legyen.

Sem a név, sem a cím nem egyezik az 1952-ben megjelent eredeti kiadásban foglaltakkal: első megjelenésekor (és még sokáig utána is) ezt a regényt Claire Morgannak tulajdonították olvasói, és ha ajánlották egymásnak - márpedig a paperback kiadás piaci sikere ezt feltételezi -, akkor A só ára címmel tették. Az írói coming outra csak 1984-ben került sor: Patricia Highsmith immár egy majdnem teljes életművel a háta mögött bújt elő a Claire Morgan név mögül, és ismerte el, hogy az inkognitóval azt kívánta elkerülni, hogy a rögtönítélő közvélemény leszbikus írónak titulálja.

Rácz Péter nagyobb korpuszban csupán jó tízévenként hallatja hangját. A lassú kibontakozás egyfajta bezárkózás dialektusát beszéli; a költő mind takarékosabban bánik a szavakkal, és kiegészítő ihletre kényszeríti olvasóját. A burkolt beszéd itt nem csatlakozik valamely előző kötetfolyamathoz, hanem mintegy új kezdetet teremt. Milyen a Rácz-vers általában? Szorongó, fukarul közlékeny, még a belső tusakodást is palástolja. A versek zömében érzékelünk valamely apró hétköznapi eseményt, emberek között lezajló konfliktus-magot, nézeteltérést. De a költemény nem modellálja az életfolyamat poétikus szférába emelt következményeit, csupán szárazon adagolja a valóság részleteit.

A kiadó Magyar Néző sorozatában megjelent kötet a XIX. század második felének egyik legkülönösebb életpályájú alakjának az írásaiból ad válogatást.

A kritikus ezúttal több oldalról nézvést is speciális helyzetben tudhatja magát; olyan "levesbe kavar bele", amelyet egyszer már megkóstolt; igaz, nem részletező, inkább kedvcsináló recenziót írt Centauri könyvéről a litera.hu-n. A novelláskötetet akkor három másik, belőle határozott elutasítást kiváltó mű társaságában forgatta, közöttük fénylett fel Centauri Kék angyala. Nem volt vitás, olyan prózával találta magát szembe, amely invenciózus irodalmi szándékokat és megvalósulásokat tükrözött; sokféle szöveg mutatkozott ebben a repertoárban, egyikből sem hiányzott a lelemény és a mívesség. A recenzens illatokat érzett, finomságokat szimatolt. A Kék angyallal érintőleges és érzékeny emlékű flörtöt tudhatott maga mögött, mígnem másodszor is engedett a csábításnak; hoszszú hétvégét ígért választottjának.