A Boldogasszony Éve indulásáról Emlékirataim című könyvében maga Mindszenty József számolt be.
Eszerint a hercegprímás 1947. június 13-án repült Kanadába, hogy Ottawában részt vegyen a június 18-22. között megrendezett Mária-világkongresszuson. Igen mély benyomást tett rá, hogy a záró éjszakai szentségimádáson 150 000 hívő térdelt az Oltáriszentség előtt, valamint az, hogy a rendezvényen a kormány tagjai is megjelentek, s közülük néhányan, noha nem is voltak katolikusok, felajánló imát mondtak a Szűzanya oltára előtt. Voltaképpen ezen élményeknek tudható be, hogy "a tenger felett hazatérőben, átgondoltam nyugodtabban az ottawai Mária-kongresszuson támadt gondolatomat: egy megrendezendő magyar Boldogasszony-Év tervét. Elgondolásom tetszett a püspöki kar tagjainak, és valamennyi főpásztor lelkesen karolta fel a Mária-év tervét."
Konfabuláció
Mindszenty József igen részletes és érzékletes leírásával csak egy baj van. Nevezetesen az, hogy nyilvánvalóan konfabuláció. Amikor ugyanis a hercegprímás június 22. után hazaérkezett, már eldöntött tény volt: a Boldogasszony Évet az Actio Catholica Országos Elnöksége májusban, tehát az előző hónapban - Mindszenty Józseftől teljesen függetlenül - meghirdette, és be is vette 1947/48. évi munkatervébe. Az elnökség fontosnak tartotta leszögezni, hogy "az idei Nagyboldogasszony ünnepén közös püspökkari pásztorlevél és Esztergomban rendezendő országos ünnep nyitja meg az évet", valamint, "hogy ezt az országszerte megrendezett ünnepséget a Mária-kegyhelyekre való megszervezett zarándoklatok vezetik be". Tehát az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc centenáriumi ünnepségeihez kapcsolódó Boldogasszony Éve meghirdetője a XI. és XII. Pius pápa által útjára indított, illetve támogatott nagy hatású katolikus mozgalom, az Actio Catholica volt. Az a katolikus mozgalom, illetve szervezet, amely nem nézte jó szemmel, ha akár a lelkipásztorkodó papság, akár a főpapok politikai szerepet vállalnak. A hivatalos egyházi, pápai vélemény az volt, hogy az Actio Catholicának (mint ezt XI. Pius a litván püspöki karhoz intézett levelében ki is fejtette) pártpolitikán kívül kell állnia. 1945 után azonban mindez megváltozni látszott annyiban, amennyiben a politika az Actio Catholicán belül mind nagyobb szerepet kapott, ami óhatatlanul az állam és az egyház közötti összeütközéshez vezetett.
De térjünk ismét vissza a Boldogasszony Éve eseményeihez. Mindenekelőtt ahhoz a tartományfőnököknek megküldött stencilezett körlevélhez, amelyet az Actio Catholica Országos Elnöksége 1848 centenáriumának megünneplése címmel 1947 júliusában közreadott, a katolikus sajtóban pedig július 27-én megjelent, s amelyben az elnökség fogalmazta meg az ünnepléssel kapcsolatos legfontosabb elképzeléseit. Ebben az elnökség (anélkül, hogy a forradalom és szabadságharc nevét akár egyszer is leírta volna) kijelentette: "1848 százéves évfordulójának megünneplésében a magyar katolicizmus megfelelő módon részt fog venni". Mindez azonban katolikus részről természetesen szigorúan hivatalos jellegű lesz, tehát egyházi kereteken belül fog zajlani. Amire annál is inkább szükség van, hangsúlyozta a körlevél, mivel "1848 világnézeti kísérő jelenségeiben olyanokról is tudnak, melyekben semmi ünnepelni valót nem találnak. Mindez természetesen annak a lanyha katolikus közszellemnek köszönhető, amely a jozefinista nép- és egyházellenes diktatúrájának hatására alakult ki."
Ám ez korántsem jelenti azt, hogy a katolikus egyház az állami szervekkel való közös ünnepségek megrendezése elől elzárkózik. Ellenkezőleg, jelen tervezetének összeállításával azon fáradozik, hogy 1848 méltó megünneplésében az állami és az egyházi intézmények között minél nagyobb legyen az összhang. E körlevéllel együtt, feltehetőn ugyanabban a borítékban a tartományfőnökök egy másik, mindmáig publikálatlan levelet is kaptak (a szöveget lásd keretes írásunkban).
Újraevangelizáció vagy rendszerellenesség?
Az Actio Catholica Országos Elnökségének gyanakvása, amelyet már a Boldogasszony Éve előtt tapasztalni lehetett, ekkor még indokolatlannak számított, hiszen az új államrend és a katolikus egyház között nyílt konfrontációra nem került sor. Mi több, Csongrádon például a Boldogasszony Évének szervezői augusztus 15-én olyan röplapot kaptak ajándékba a kommunistáktól, melynek egyik oldalán "A Magyar Kommunista Párt szeretettel adja emlékül ezt az ősi magyar vallási éneket az 1947. augusztus 15-16-17-i Csongrádi Mária-napok résztvevőinek", a másik oldalán pedig a "Boldogasszony anyánk" kezdetű ének kottája és szövege volt olvasható. Amikor aztán augusztus 15-én az ország összes templomában felolvasták a püspöki körlevet, s ezzel a Boldogasszony Éve hivatalosan is megkezdődött; Esztergomon, Vácon, Győrön, Máriaremetén vagy Eger városán át az ország valamennyi Mária-kegyhellyel rendelkező településén mintegy másfél millió zarándok fordult meg a szentmisék, gyertyás körmenetek, éjszakai szentségimádások mellett rendezett egyházi ünnepségeken.
Itt kell megjegyezni, hogy az 1947. augusztus 15-én meghirdetett Boldogasszony Éve történelmi jelentőségét a történészek, illetve az egyháztörténészek meglehetősen eltérően ítélik meg. Míg ugyanis az előbbiek lényegében azt az álláspontot képviselik, hogy a Boldogasszony Éve zarándoklatai voltaképpen olyan lázító, rendszerellenes demonstrációk voltak, melyek "jó alkalmat szolgáltattak a prímásnak arra, hogy bejárja az országot, és vallásos aktusokon tüntessen a népi demokrácia ellen, s a hívők felvonulásával bizonyítsa az Egyház erejét, és távol tartsa őket 1848 centenáriumától", addig az egyháztörténészek azt állítják, hogy a Boldogasszony Éve az egész országra kiterjedő "újraevangelizálási program" volt, "a XX. századi Magyarország egyik legjelentősebb katolikus lelkiségi mozgalma", illetve "századunk magyar katolikus egyházának egyik kiemelkedő vallásos eseménysorozata".
A vitát, amely lényegében arról szól, hogy a Boldogasszony Éve valóban "katolikus lelkiségi mozgalom" volt, vagy valami egészen más, talán segíti eldönteni, illetve új megvilágításba helyezni egy jelentős írónk, aki véletlenül személyesen is részese volt az év egyik igen fontos, nagy tömeget megmozgató eseményének, a szeptember 19-21. között Egerben megrendezett Mária-búcsúnak. Márai Sándorról van szó.
Márai 1947 őszén, valószínűleg szeptember 1-jén utazott Egerbe. Korábban, egészen más történeti körülmények között, már járt a püspöki székhelyen. Akkor, a tél végén vagy a tavasz elején a vonaton föltekintve könyvéből az ablakán át szétlőtt házak, romos pályaudvarok tűntek szeme elé. De örömmel tapasztalta, hogy sok helyen már újra cserepezik a háztetőket, az utak mellett békés ökörcsordák legelésznek, s az aszályos vidék a háborús pusztítás ellenére is a bőség, a gazdagság képét mutatja. Úgy érezte, hogy Egerben is mély béke van. Noha a barokk város az ostromot kisebb karcolásokkal megúszta, az író nem titkolt megütközéssel veszi tudomásul lakóinak indokolatlan panaszkodását. Úgy vélte, hogy a helyi intelligencia tagjai, akikkel találkozott, mind "reakciósok". Ami van, azt szidják, ami viszont volt, azt visszasírják. Most, azaz 1947 szeptemberében részben ugyanazt látja Egerben. Az utat, akárcsak korábban, most is vonaton tette meg, s megérkezésekor az időközben rendbe hozott szállóban vett ki szobát. Az elmúlt évben tapasztaltakkal ellentétben most úgy látta, hogy az újjáépítés lendülete alábbhagyott. A barokk szállóban viszont nem változott semmi. Mint korábban, most is a hotel szívélyeskedő, sőt alázatoskodó bérlője fogadta, a pincérek is a régiek voltak, csak a félszáz éve itt zenélő cigány most már nem az egykori, hanem az új uraknak, a dzsentrisedő pártembereknek húzta.
A búcsú láza
Az író már megérkezésekor tapasztalja, hogy a város a Mária-búcsú lázában él. Ezt látja akkor, amikor a városban a Boldogasszony anyánkat kántáló búcsúsokkal találkozik, vagy amikor némely kirakatban még a selyembugyik között is Mindszenty József arcképét pillantja meg. A felfokozott izgalmat tükrözte az is, hogy a helyi rádió egy fiatal lánynak szinte önkívületi állapotban előadott versét, különösen annak a "legyen megint ezer éven át magyar a Mária-ének" verssorát a szomszédos szőlősdombok visszhangozták.
Beszédében Mindszenty a hely szellemének megfelelően a múltat, Eger hős védőinek szellemét, az író szerint is "átlátszó célzásokkal" idézte fel. Úgy szólt a múltról, a 100 000-es pogány hadakról, a "hódítóvá lett" Szolimán fővezérről, hogy a dicstelen jelent, a Vörös Hadsereget, Sztálint érti rajta. Az elnyomó hatalmat említve az új rendszer vezetőire célzott, majd a "szenynyes mandátumot" (utalás az 1947-es választásokra) nem vállaló Deák Ferencre, aki Szűz Mária skapuláréját mindig a nyakában hordta. Márai úgy érezte, hogy a hercegprímás nem kisebb politikai izgalmat keltett, mint néhány nappal korábban a választási beszédével Rákosi.
Életveszélyes játék
A lapok szerint a szónokok ünnepi beszédének végén - de közben is - több alkalommal lelkes, szűnni nem akaró tapsvihar zúgott, majd a kardinálist ünneplő "Mind-szen-ty! Mind-szen- ty!" ütemes éljenzés hallatszott. Mindezt hallva Márai úgy érezte: "elég egy szó, mint egy eldobott gyufaszál a kiszáradt tarlón, és préritűz szánt végig az országon".
A feszültséget a fülledt éjszaka csak fokozta, a virrasztó-kántáló tömegben pedig az író a magyar társadalom legkülönbözőbb csoportjait fedezi fel, nemcsak kint az utcán, hanem a szállóban, a szintén a Mária-búcsúra érkező vendégek között is. Itt van a "jelmezes műparaszt", aki nem is burkolt antiszemitizmussal arra biztatja a cigányt, hogy szépen húzza, mert igazi magyaroknak, keresztényeknek játszik, meg a szintén a nagy eseményre érkezett és napestig a Schneider Fánit húzató, hangosan mulatozó állatorvosok. Amikor aztán a harmadik nap után, nagy szemetet hagyva maguk után, a búcsúsok elmentek, az író úgy érezte, hogy az egri Mária-búcsú, ez a "nyivákoló-kántáló törzsi ünnep" lényegében nem volt más, mint egy életveszélyes játék, amellyel a magyar társadalom a legolcsóbb nacionalizmust a vallás jelmezébe öltöztette.
S ha Márai Sándor után Mindszenty Józsefnek a Boldogasszony Éve jelentőségét méltató azon sorait idézzük fel, miszerint "a Boldogasszony Éve keretében megrendezett Mária-napok célja a hagyományos Mária-tisztelet és a vallásos öntudat elmélyítése" (volt), illetve "hogy soha olyan kérdés, amely merőben politikai, szóba sem került a Mária-napokon", akkor azt kell mondani, hogy a hercegprímás fenti megállapítását sem az eddig megismert tények, sem a kommunisták iránti elfogultsággal nehezen megvádolható Márai Sándor feljegyzései nem támasztják alá. Annál kevésbé, mert az Actio Catholica Országos Elnöksége nem az 1848. évi forradalom és szabadságharc centenáriumára, hanem - saját hatalmának megerősítése érdekében - szinte a Boldogasszony Éve meghirdetésével egy időben "bizalmas jelzésű" levelekkel, "megbízható személyi postával" az állami szervekkel szembeni konspirációba kezdett.
Ami pedig a hercegprímásnak azon véleményét illeti, hogy "a Mária-napokon olyan kérdés, mely merőben politikai, szóba sem került", azt részben az idézett beszédrészletek, részben a szinte a pattanásig feszült politikai hangulat is cáfolja. Márai ezt írta: "Néhány korty Egerből, ebből a sűrű aszú édes-tömör reakcióból, s csaknem megértem a kommunistákat."
bennfentesek
Főtisztelendő Tartományfőnök Úr!
Mellékelten küldöm (az) 1848 katolikus megünneplésére vonatkozó nyilvánosságnak szánt közleményünket. Terveinkről Eminenciás Úr előzetes tudomást szerzett és azokat vele és a Katolikus Főigazgatósággal összhangban alakítottuk ki. Megfelelő állásfoglalás céljából egyidejűleg kapták meg a mellékelt sorokat a püspöki kar tagjai, az összes rendek főnökei és a Katolikus Főigazgatóság. Tisztelettel kérem, hogy a hatáskörébe tartozó iskolák, intézmények stb. felé olyan rendelkezést kiadni szíveskedjék, amely az ünneplést a közlemény által megfogalmazott keretben biztosítja.
Azonkívül a mellékelt bizalmas jelzésű tájékoztató feltárja azon indítékokat, melyek az ünneplésben is megfelelő óvatosságra intenek. A helyi vezetőknek erről szintén tudomással kellene bírniok, de biztosítani kell azt, hogy ennek a tájékoztatónak bizalmas volta sem a központban, sem esetleges továbbítás folytán útközben nem szenved sérelmet. Míg tehát az első közlemény és az ehhez kapcsolódó rendezések postai úton is nyugodtan továbbíthatók, ez a bizalmas jellegű tájékoztató csak megbízható személyi postával, vagy szóbeli üzenettel juthat a helyiek tudomására.
Szíves együttműködését előre is hálásan köszöni és munkájára az Úrjézus kegyelmét kívánja.
Budapest, 1947. július 17.
Mihalovics Zsigmond s. k.
prot. kanonok
A. C. orsz. igazgató.
