Nádas 70

Jelentés helyett

Nádas Péter cikkei a Pest Megyei Hírlapban

  • N.P.
  • 2012.11.11 13:10

Könyv

Bel- és talajvízveszély Ócsán. Erről akartam tudósítani. Tizennégy ház dőlt össze. Fényképeztem az összedőlt házakat. Harmincnégy megrongálódott. A tanácselnökkel és a járási építésszel jártuk a községet. Öt családot elhelyeztek már, négyet még el kell helyezni. Lehet, hogy azóta már többet.

Kiszól a tornácról egy asszony.

- Ezt fényképezze le!

- Mit?

- Jöjjön.

Átvezet háza udvarán, el a disznóólak mellett, ott kis faajtó nyílik a szomszédos portára. Első pillantásra csak egy rozzant viskót látok.

- Ebben tartja a tulajdon édesanyját! - mondja az asszony.

Később veszem csak észre - a nádtetős viskó tisztességes, tornácos, újonnan épült téglaépülethez támaszkodik.

A régi és az új együtt

- Ki tartja itt az édesanyját?

- A szomszéd, Varga Károly. Nem mertünk aludni sem az éjjeleken, most hogy esett. Egyszer még rászakad. Tessék csak benézni az ablakon. Biztos alszik a néni. Már vagy két hete beteg.

Benézek az ablakon, a vetett ágy üres.

- Nincs itt senki.

- Akkor a konyhában lesz, tessék elhinni, rá se nyitották az ajtót, míg beteg volt. Mondtam is a menyének, most az elébb: "Hát Ilona, hát miért nem nézel rá, hát rátok hagyta a házat, hogy enni adjatok neki." Tudja mit felelt? "Nem vagyok én Varga Károly, nem rám hagyta." Hát te hogyan gondolkodol? Ezt kérdeztem tőle? Erre csak rándított a vállán.

Benézünk a konyhába. Ez a nagy ház konyhája. Tisztára meszelt, rendes konyha. Az asztalon fazék, mellette tányér, a tányérból ettek, a kanál az asztalon fekszik.

Vékonyka öregasszony

emelkedik fel a tűzhely mellől.

- Mennyi idős a néni?

- Nyolcvanat töltöttem az őszön.

- Hány gyereke van a néninek?

- Három. Két fiú, egy meg lány.

Megnézzük a szobát. A szomszédasszony kalauzol. A mennyezet gerendázata vészesen domborodik.

- Becsorog ide már az eső... - mondja a néni.

- De ki nem engednék a konyhába....

- Nem engedi azt a menyem - mondja a néni úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. - Egyszer úgyis rámszakad, aztán vihetnek a temetőbe...

Honnan-honnan nem, megtudván, hogy vendég érkezett, megszállják a szomszédok a konyhát. Pattognak a vádak. "Oda se néznek az anyjukra", "Kicsikarták tőle a házat, aztán egy tányér levessel sem kínálják". Egy nyomorék asszony is bejön a konyhába. Botra támaszkodva, nehezen jár. Aki beszél, rámutat:

- Ha ez a lánya, az Eszti nem lenne, már éhen is halt volna szegény. ' tudja, mi az, ha valakinek nincs tehetsége az életre. Azért segít. De ezek...

Varga Benjáminné, a nyolcvanéves néni is tűzbe jön a vádak hallatán.

- Még annyit sem, édesanyám, hogy érzi magát,

még annyit sem kapok...

Hogy mi dolgot leadtam, hogy megkeressem a magam kenyerét. A kényszerűség rávitt. Megfőztem én nekik... Addig jó voltam...

- Az unokái nem törődnek a nénivel?

Értetlenül néz, a szomszédasszony megismétli hangosabban:

- Az Ili meg a Karcsi bevetődnek magához?

Legyint és folytatja.

- És mennyit dolgoztam végettük, és nem gondoltam, hogy a gyermekeim...

Eszti, a nyomorék lány szinte felsikít:

- Én ezt nem érdemlem magától. Miért közösít a többiekkel?

Az öregasszony ismét apatikus némaságba süllyed. Mielőtt indulnék, megkérdezem még:

- Mit evett ma a néni?

Ravaszkásan rám hunyorít.

- Hogy elment... ettem egy kis krumplilevest.

Kimegyünk. Megkérdezem a szomszédasszonyt, csak úgy véletlenül, hová ment Varga Károlyné.

- Pestre. Bevásárolni. Ruhát, meg cipőt. A tizenöt éves Ilinek.

Az öregasszony utánunk csoszog. Hunyorog a napsütésben.

Neked ajánljuk