Z.-né vár az állomáson, csak attól tartok, elkerüljük egymást. Öt éve nem láttam s nem nagyon emlékszem az arcára. Csak arra, hogy csúnya volt. Ez pedig kevés ahhoz, hogy felismerjem.. Hagyom, hogy kifelé sodorjon a tömeg. Z.-né messziről integet, kezében cekker, benne kilós fehér kenyér, azt lengeti felém. Egyszerre ismerős az arc.
- Már nagyon vártalak - mondja. - És úgy izgultam, hogy megismerlek-e egyáltalán.
- Egyszóval férjhezmentél?...
- Nem is rosszul - mondja.
- És Ferkó? - kérdezem.
- Ferkó... - érti a kérdést, s most már olyannak tűnik a szaggatott beszélgetés, mintha mély ismeretség szálai fűznének össze bennünket. - Szereti őt is a férjem, mintha csak a sajátja lenne.
- Hogy tanul?
- Biztosan többre viszi, mint én...
- Ugyan.
- Nem érdekes. Most már beletörődtem. Csak ő boldoguljon.
Megérkezik a távolsági busz. A járdára veri a zsíros sarat. A tömeg megrohanja, mi is felkászálódunk. Z.-né Ferkóról beszél, én szórakozottan nézem az ismeretlen tájat.
- Csak a magatartásával van baj...
- A magatartásával?
- Igen. Négyest kapott.
Z.-né cinkosan rámkacsint.
- Nem értem. Azt mondtad, hogy csendes gyerek.
- Én sem értettem. Bementem a tanítónőhöz. Kérdem, hogy mi a kifogás Ferkó ellen... Azt mondja, a magatartása is lehetne ötös, csak ne barátkozna a cigányokkal. Mindig a cigányokkal barátkozik. És megveri a magyarokat. Ha kicsúfolják. Csendes. De mindig megveri a magyarokat. A saját fajtáját.
Nevet. Cinkosan visszakacsintok én is.
- Az én emberem ez a Ferkó - mondom.
- Nem szóltam neki... - mondja később elgondolkozva Z.-né.
- Igazad van.
- Sokat verték őt is. Amíg nem volt apja. Azért húz hozzájuk.
Felvillanyozva nézem a buszban zötykölődők arcát. Kosarak, batyuk. Már írom is a riportot az én emberemről, Ferkóról. Tiszta képlet. Ferkó, ha nem is tudja, tiszta kis emberségével megérezte, mit jelent a társadalom kivetettjének lenni. Jól indul ez az utazás.
- Szép ez a környék - mondom, bár a táj meglehetősen kopár.
- Szép?
- Olyan nyugodt.
- Néha, mint a temető.
Elnevetem magam, mosolyog. Foltos a bőre, arca szikár, csak a szeme csillog. Lapos mellein szürke pulóver feszül. Hirtelen elszégyellem magam. Mennyi mindent akart ez a lány. Z.-né. - Lassan gurulunk a falu felé, csak néhány szót váltunk. A kapuban egy nyolcéves forma kisfiú áll és egy gondosan fésült szőke kis tündér bekecsben. Mint egy baba. A kisfiút figyelem, zavart, nem mosolyog, felnőttesen igyekszik mozogni. A kislány rám sem hederít, elveszi az ajándékcsokoládét, és elvágtat vele. Órák múlva, amikor előkerül, ruhája csatakos - angyalszerepét eljátszotta.
Z.-né főz. A konyhában ülünk és beszélgetünk. Ferkó egy szót sem szól, de nem tágít. Készségesen dolgozik anyja keze alá.
Hajnalban utaztam, elálmosodok. A házban van egy parányi szoba, odamegyek. Kopott szekrény és egy sezlon áll benne. Ennyi maradt a szülői örökségből. A többit kidobták, eladták. Ledőlök a sezlonra, tenyérnyi ablakok nyílnak a vályogfalban a csendes falusi utcára. Kezembe veszem Miller regényét, a "Gyújtópont"-ot.
- Ha kész az ebéd, felébresztelek - kiált be a konyháról Z.-né.
Nem sokat olvasok. Az utcán elpöfög egy traktor, aztán ismét csend van. Amikor kinyitom a szemem, Ferkó ott áll az ajtóban. Nem mozdul, néz. Barátságos érzelmekkel nézem az én emberemet.
- Szoktál olvasni könyveket? - kérdezem.
- Szoktam - mondja gyorsan.
- Olvasásból hányasod van?
- Ötös.
Úgy felelget, ahogy felnőttnek kell. Nyújtom felé a könyvet. Tekintetem két nagybetűkkel szedett sorra téved.
- Innen olvasd - mutatom.
Lassan olvasni kezd, piszkos kis ujjával követi a száján formálódó szótagokat.
- "A ZSI-DÓK O-KOZ-TÁK A HÁ-BO-RÚT. Alatta meg: ÜSD A ZSI-DÓT!"
Felnéz.
- Jól olvasol - mondom. - Tudod, kik azok a zsidók?
Felcsillan a szeme, gyorsan válaszol:
- Megölik az embereket, kiszívják a vérüket.
- Micsoda? Ezt honnan hallottad?
Tisztán, ártatlanul néz rám.
- Apukától - mondja komolyan.
Csend van. Csend. Kiveszem kezéből a könyvet, és becsukom. Később beszól Z.-né, hogy elkészült az ebéd.
- Na menjünk - mondom, és feltápászkodom.
Az asszony a konyhában arcom fürkészi.
- Nem ízlik? Miért lettél olyan szomorú?
