Könyv

A budai úrifiú, akit a keresztény magyarság ellenségeként pécéznek ki és állítanak félre, írt egy olyan regényt, hogy beszakadt alatta az asztal. A nyilasok rémtetteivel szembenéző Orgia után Zoltán Gábor most emelte a tétet. Szomszéd című esszéregényében végleg elengedi az olvasó kezét. Segít eltévedni.

Útinaplót írni a világfaluban tulajdonképpen archaikus gesztus, ráadásul nem kevés makacsságra vall. Amióta az egész világ ugyanazon a hálón lóg, és a földgolyó bármely két pontja között másodpercnyi késlekedés nélkül eszmét, hangulatot, gondolatot, képet lehet cserélni, amióta a repterek forgalma a nagyvárosi főutcákéval vetekszik, összement a tér, minden elérhető, minden jelen idejű.

Számos adóssága van a magyar politikának, közéletnek, ezért sokak számára nem is annyira nyilvánvaló, miért a múlttal való szembenézés a legfontosabb.

A Hasítás Garaczi László lemur-sorozatának ötödik kötete. Ha hagyományos memoárfolyammal lenne dolgunk, bármit jelentsen is a „hagyományos” (meg a „memoár” és a „folyam”), most a recenzens azt írná: az új mű az íróvá válás regénye.

Az Alexandra-birodalom bedőlése a két nagy terjesztői lánc, a Libri és a Líra megerősödésével járt a könyvpiacon. Ha a kétosztatú felállásnak nem is örül mindenki, a kiszámíthatóbb környezet legalább esélyt kínál a kisebb kiadóknak a túlélésre.

„Befejeztem a »Napló 1976–83« kötet kéziratának válogatását. Nem valószínű, hogy ezentúl éle­temben megjelenik még egy naplókötet. A válogatás nehézkes munka, mert a gyorsulás századában minden elképesztően gyorsan változik, a gondolatok kihangzása is” – jegyzi fel 1984 májusában Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989). Immár 84 évesen pontosan látja, hogy még egy naplókötet összeállítására sem ereje, sem ideje nincs már.