KÖNYVMELLÉKLET

Moritz Föllmer: A Harmadik Birodalom kultúrtörténete

  • - banza -
  • 2018. július 7.

Könyv

Pofonegyszerű, ám remekül működő ötlettel teszi roppant méretű anyagát áttekinthetővé a szerző. A fejezetek élén egy-egy fotót közöl, és a képen látható motívumokkal közelíti meg tárgyát. Talán a legfrappánsabb, amikor indulásként és kedvcsinálóként egy 1928-ban, Berlinben lefényképezett újságosbódé kínálatát elemzi. Látható tehát, hogy Föllmer az ún. Alltagsgeschichte módszereivel is él, vagyis a mindennapi élet mozzanatait ügyes kézzel helyezi a világtörténelmi súlyú események mellé. Már a könyv eredeti címében Goebbels naplóját idézi, aki Párizs eleste után ezt rögzíti: „Olyan az egész, akár egy álom.” Föllmer koncepciója szerint a „kultúra mindig, mindenütt vágyakhoz és álmokhoz kötődik”, ami nem feltétlenül igaz, de módszertanilag gyümölcsöző alaptétel, ráadásul szerfölött olvasóbarát.

Aztán jönnek a további naplók. Például a hamburgi tanárnő, Luise Solmitz 1933-as hátborzongató, ámde tipikus bejegyzése: „Nagyszerűen érzem magam a diktatúrában.” De amikor rádöbben, hogy zsidó férjével nem is lesz olyan álomszerű az élet, 1941-ben már ezt írja: „Minden önállóságot, minden személyességet és individualitást államellenesnek nyilvánít a rendszer, mely kizárólag az állami akarat eszközének tekinti az embert.” És végső summája, melyet Föllmer már nem idéz: „Soha nem volt még nép, mely nagyobb lelkesedéssel képviselt volna egy rossz ügyet.”

E szélsőértékek közt lezajló folyamatokat elemzi higgadtan, ötletesen a kötet, mely remek fordításban, odaadó szerkesztésben került elénk.

Fordította Kurdi Imre. Corvina, 2018, 267 oldal, 3990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.