A magyar származású kanadai szerző (1943-ban Szigethy Annaként született Budapesten) ennél sokkal mélyebben próbálja értelmezni Soros György motivációit, személyes találkozókon és a hosszú beszélgetések alapján kísérelve meg rekonstruálni cselekedeteinek mozgatórugóját. Munkatársaival (mindenekelőtt Aryeh Neierrel, a Nyílt Társadalom Alapítvány egykori vezetőjével) folytatott interjúi pedig hozzásegítették ahhoz, hogy bemutathassa, miként működik a világméretű „Soros-hálózat”. Anna Porter házi feladata leginkább abban állt, hogy megértse és megértesse, hogyan kapcsolódik össze és hogyan épül egymásra Soros György három élete. A pénzét nagyszabású tranzakciókkal gyarapító milliárdos befektetőé, a jótékonykodó filantrópé és az ettől elválasztva kezelt, a nyílt társadalom elvén alapuló filozófiáját nemzetközi politikává fordító sajátos véleményvezéré, afféle értelmiségi közszereplőé. Porter nagy erőkkel próbálja felfejteni és interpretálni Soros alapvető, saját bevallása szerint leginkább Karl Popper tudományfilozófus és az elméleti fizikus Werner Heisenberg gondolatai által inspirált filozófiai alaptételét, amit a nyílt társadalom eszménye mellett leginkább a reflexivitás gondolata jellemez (a megfigyelők egyben részei is a megfigyelt világnak, aktívan be is avatkoznak a működésébe, ami kizárja az objektív ítéletalkotást). Porter idézi is Soros egyik előadását, amelyben úgy vélekedik, hogy a döntéseinkben szerephez jutó tévképzetek és félreértések hozzájárulnak azon események magyarázatához, amelyekben részt veszünk. Ez az – amúgy sokaktól kritizált vagy épp értetlenséggel fogadott – gondolat inspirálta Sorost, hogy az új pénzügyi rendszerek és eszközök iránti érzéketlen ortodoxiával vádolja a közgazdászokat és a piacokat felügyelő szerveket, egyben erőteljesebb állami beavatkozást sürgessen (miközben a pénzét jórészt, ahogy azt Porter is sűrűn emlegeti, a viszonylag szabályozatlan devizapiacokon, egy hedge fund vezetőjeként szerezte). A könyv nagy része azonban nem a mérhetetlenül sikeres üzletemberről, a merész pénzügyi spekulációkról szól, hanem arról a folyamatról, ahogy a filantróp milliárdos egy olyan nemzetközi hálózat irányítója lesz, amelyet hét alapelv vezérel, amelyek egyben a nyílt társadalmak megvalósulásának alapfeltevései.
Ha csak felsoroljuk őket (rendszeres, szabad és igazságos választások, szabad és sokszínű média, a független igazságszolgáltatás által fenntartott jogállam, a kisebbségi jogok alkotmányos védelme, a tulajdonjogokat tiszteletben tartó és a hátrányos helyzetben lévőknek védőhálót biztosító piacgazdaság, elkötelezettség a konfliktusok békés rendezése mellett, a korrupciót megfékező törvények érvényesítése), és megpróbáljuk mindezzel összevetni a régiós, pláne az itthoni viszonyokat, inkább csak kacagni vagy sírni támad kedvünk.
Porter a kellő távolságtartás mellett ezért némi empátiával közelít Soros törekvéseihez, ugyanakkor kellően kritikusnak mutatkozik abban a tekintetben, hogy megvonja a Nyílt Társadalom Alapítvány(ok) és a megannyi, Soros támogatta civil szervezet sok évtizedes tevékenységének mérlegét. A szerző szigorúan ítél, ennek megfelelően régiónként, szinte országonként nézhetjük végig, mennyiben lépett előre a világ a nyílt társadalmak irányában. Nos, a mérleg ebből a szempontból lesújtó: a Soros preferálta társadalmi változásokat megtorpedózták azok ellenfelei, az általa támogatott intézmények (így a súlyos háborús bűncselekmények, népirtások kivizsgálására rendeltetett bíróságok) is csak kis részben végezték el feladatukat, és még azok támogatását sem sikerült kivívniuk, akiknek szenvedéséért kárpótlást próbáltak nyújtani.
Több helyen megtapasztalhattuk azt a Soros emlegette szindrómát, mely szerint a korábbi üldözöttek maguk is üldözők lesznek (ebből a szempontból szomorú és kiábrándító Mianmar új vezetőjének, Aun Szan Szu Kjinek a sorsa). Porter diagnózisa szerint a liberális demokráciák defenzívába kerültek, s mind jobban terjednek az autoriter rezsimek. Közben Soros és ellenségei által démonizált, „pókhálóként terjeszkedő” alapítványai, intézményei gyűlöletkampányok célpontjai lettek Kelet-Európában, Oroszországban, de személye és céljainak elutasítottsága magas Izraelben és az Egyesült Államokban is (ahol a szerző szerint alapítványai is egyoldalúan és elfogultan tevékenykednek – habár az amerikai politikai és emberi jogi viszonyok ismeretében ezzel a kritikával nem igazán lehet mit kezdeni). A magyar kiadás kedvéért Porter még egy teljes fejezetet beillesztett, amely a Soros-ellenes magyar kampány utóbbi pár évének dühöngésével és a CEU elűzésével foglalkozik (a magyar olvasó itt kevés új ténnyel vagy értékeléssel szembesülhet) – az egyetem körüli botrány ahhoz is vezethet, hogy sokak számára Soros elvei és filozófiája egyetlen intézményben testesülnek meg (amit Porter értelmezése szerint a legkevésbé sem szeretett volna).
Könyve összességében izgalmas, némely tekintetben lehangoló (Soros ellenségeinek talán felvillanyozó) olvasmány – de csak ha maximalista módon, messzemenő elvárások mentén próbálunk mérleget vonni. Pedig a Soros-hálózat változatlanul optimista céljairól és a hibák és tévedések nyomán folyton korrigált módszereiről hallva ezért még mindig marad egy kis remény az olvasóban.
Fordította: Pétersz András, barecz & conrad books, 2019, 255 oldal, 3950 Ft
