Könyv

Száz éve született, de legjobb műveiben nem öregedett egy percet sem. Az íróról és tréfamesterről, a playboyról és katonáról, az anekdota mesteréről és elátkozójáról az egykori barátot, a Holmi főszerkesztőjét kérdeztük.

Az 1956-ban "ugráló" írók egyikeként Örkény Istvánnak is "le kellett tennie a garast" a konszolidáció mellett - vívódását az állambiztonsági szolgálat is nyomon követte.

Tiszakécskén él feleségével és kutyájával, az egykori zsinagóga épületében könyvklubot vezet. A magyar gyerekirodalom egyik legsikeresebb szerzőjével kassai színházi bemutatója, a Gergő és az álomfogó című mesemusical premierje után beszélgettünk.

A létező könyvek többsége gyaníthatóan olvasatlanul áll a könyvtárak, nagyobb részük pedig a családok könyvespolcain. Annak, hogy ez így van, oka lehet - szakkönyvek esetében - az avulás, de egyszerűen az idő múlása is: a gyerekkönyvek után tetszhalott állapotba dermed az ifjúsági irodalom, aztán a versolvasó egyetemista is belekérgesül a hétköznapokba, és már nem kedves költője soraival alszik el.

Az egyik legfontosabb kortárs költőnk a hat évvel ezelőtt megjelent Vonalkóddal a prózaírók elitligájában is helyet csinált magának. Ezúttal ellenállhatatlan sajttortákról, szép írókról és arról vallott nekünk, miért is nem mondhatja, hogy Bovaryné én vagyok.

Az egykori, legendás Mozgó Világ főszerkesztő-helyettese, több éve a Palatinus Kiadó irodalmi vezetője, és idén januártól a sok felháborodást szült, átalakult NKA kuratóriumi tagja. A Sziveri-hagyatékról és a mindent átitató politikáról beszélgettünk.

Mitől oly fontos, kérdeném, hogy valamely epizód valóban megesett-e, vagy csupán a történetbe amúgy karakteresen belesimuló kitalálás egy irodalmi riportban? Különösen, ha olyan remekbe szabott irodalmi-történelmi-antropológiai riportázsról van szó, mint Ryszard Kapuscinski könyvei, mondjuk, a Hailé Szelasszié etióp birodalmának végnapjait megidéző Császár vagy A sahinsah, amely Reza Pahlavi elűzéséről és az ajatollahok forradalmáról tudósít.

Az immár egyhetes Günter Grass-botrány majd minden megszólalásáról, magáról a mesteréről és többnyire bírálóiéról is elmondható, hogy – szemben azzal, ami a vitatott vers, az Amit el kell mondani címében áll – talán jobb lett volna, ha nem hangzik el.