Blog

Epés iránytű

Folyóméter

  • Bán Zoltán András
  • 2012. április 17.

Könyv

Nem vagyok az internet hullámainak szenvedélyes lovasa, de irodalmi dolgokat olykor megnézek. Ilyenkor többnyire azt látom, hogy a honlapok számának szaporodásával szinte egyenesen arányos a színvonal zuhanása; egészen meghökkentő baromságok is megjelennek, és mivel általában nincs kontroll, azaz szerkesztő, korrektor és egyéb ilyen múlt századi polgári csökevény (akik olykor még a profi honlapokon is messze a nyomtatott nívójukon alul teljesítenek; hogy miért, az talán egy alkotás-lélektani vizsgálódás témája lehetne), szenvedélyes és zablát soha nem látott amatőrök veszik a kezükbe a maguk tövéről metszett karmesteri pálcát.

De van egy blog, amely nagymértékben segít eligazodni a dzsungelben.

A neve egyszerű, nem túl ötletes, de megvan az előnye, hogy tökéletesen világos: Folyóméter – folyóiratfigyelgető, alcíme pedig leplezetlenül kimondja a vállalkozás célját: Mit ír az újság – avagy minden, amit tudni akarunk az irodalomtól. Ez már részleges ars poetica, ugyanis kissé rejtetten, de olyasmit állít, hogy az irodalomtól megtudhatunk valamit. Szóval nem avant-garde vagy l’art pour l’art a hitvallás, nemesen konzervatívnak is nevezhetnénk a blog két vezető szerzőjének álláspontját. Két szerző? Nem tudom. Olykor ugyanis hárman vannak, nevezetesen Szántó Domingo, Olykor Leonárd és olykor Noshát Ernő, utóbbi talán Karinthy híres verséből eredezteti családfáját: „És ha neked ez nem képez művészetet / Kedves Ernő: hát akkor nem művészet”, ahol is az Ernő a filológusok szerint Osvátra utal. Nem tudom. Miként azt sem tudom, milyen megfontolás lehet a Szántó Domingo (Santo Domingo) elnevezés mögött. De ez nem is érdekel, és az sem, hogy a három szerző talán egyetlen triász széthasadt triója, hogy egy olyan zavaros mondattal éljek, amire biztosan lecsapna egyikük. Ez adja ugyanis a blog lényegét: a kíméletlen kritika. Itt nem lehetsz elég jó, elég neves, a szerzők kíméletlenül kiveséznek – e sorok szerzője is megtapasztalta párszor, mit jelent, amikor a nyársukra tűzik. Persze ebben segít a névtelenség, hiszen köztudott, hogy Magyarországon nem tanácsos névvel ellátott bírálatot írni nemhogy a szellemfejedelmekről, de még lakájaik legkisebbikéről sem. Az anonimitás persze kétélű dolog a műbírálat műfajában, és az ember nem tudja, mit szeretne jobban, ha a szerző(k) végre névvel is kiállnának a publikum elé, vagy pedig azt, hogy maradjon minden a régiben. Az utóbbi előnye, hogy nem apadna a bátorságuk, szókimondásuk, a másiké pedig az, hogy akkor fel lehetne venni a kesztyűt, pár éles állításuk nyílt vitában edződhetne meg, így például markáns véleményük a manapság oly sok zavaros vizet kavart politikai költészet tárgyköréről, hogy ebből se maradjon ki hiú személyem.

A kritika mellett persze remek szolgáltatás is a blog: akinek se kedve, se ideje, se pénze, hogy végigbúvárolja a magyar irodalmi folyóiratokat, az itt ingyen és bérmentve megteheti. És hogy közben remekül szórakozik a helyenként bámulatos stílusban és elemzőkészséggel (rosszabb esetben nem csekély kicsinyességgel is) megírt apró remekeken, az szerfölött növeli az élvezeti értéket.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Az új Közel-Kelet

A Hamász és a Hezbollah után Izrael utolsó nagy ellenfelét is katonai eszközökkel kényszerítené térdre. Az iráni nukleáris ambíciók jövőjén túl immár a teheráni rendszer fennmaradása is kérdéses.