Blog

Epés iránytű

Folyóméter

  • Bán Zoltán András
  • 2012. április 17.

Könyv

Nem vagyok az internet hullámainak szenvedélyes lovasa, de irodalmi dolgokat olykor megnézek. Ilyenkor többnyire azt látom, hogy a honlapok számának szaporodásával szinte egyenesen arányos a színvonal zuhanása; egészen meghökkentő baromságok is megjelennek, és mivel általában nincs kontroll, azaz szerkesztő, korrektor és egyéb ilyen múlt századi polgári csökevény (akik olykor még a profi honlapokon is messze a nyomtatott nívójukon alul teljesítenek; hogy miért, az talán egy alkotás-lélektani vizsgálódás témája lehetne), szenvedélyes és zablát soha nem látott amatőrök veszik a kezükbe a maguk tövéről metszett karmesteri pálcát.

De van egy blog, amely nagymértékben segít eligazodni a dzsungelben.

A neve egyszerű, nem túl ötletes, de megvan az előnye, hogy tökéletesen világos: Folyóméter – folyóiratfigyelgető, alcíme pedig leplezetlenül kimondja a vállalkozás célját: Mit ír az újság – avagy minden, amit tudni akarunk az irodalomtól. Ez már részleges ars poetica, ugyanis kissé rejtetten, de olyasmit állít, hogy az irodalomtól megtudhatunk valamit. Szóval nem avant-garde vagy l’art pour l’art a hitvallás, nemesen konzervatívnak is nevezhetnénk a blog két vezető szerzőjének álláspontját. Két szerző? Nem tudom. Olykor ugyanis hárman vannak, nevezetesen Szántó Domingo, Olykor Leonárd és olykor Noshát Ernő, utóbbi talán Karinthy híres verséből eredezteti családfáját: „És ha neked ez nem képez művészetet / Kedves Ernő: hát akkor nem művészet”, ahol is az Ernő a filológusok szerint Osvátra utal. Nem tudom. Miként azt sem tudom, milyen megfontolás lehet a Szántó Domingo (Santo Domingo) elnevezés mögött. De ez nem is érdekel, és az sem, hogy a három szerző talán egyetlen triász széthasadt triója, hogy egy olyan zavaros mondattal éljek, amire biztosan lecsapna egyikük. Ez adja ugyanis a blog lényegét: a kíméletlen kritika. Itt nem lehetsz elég jó, elég neves, a szerzők kíméletlenül kiveséznek – e sorok szerzője is megtapasztalta párszor, mit jelent, amikor a nyársukra tűzik. Persze ebben segít a névtelenség, hiszen köztudott, hogy Magyarországon nem tanácsos névvel ellátott bírálatot írni nemhogy a szellemfejedelmekről, de még lakájaik legkisebbikéről sem. Az anonimitás persze kétélű dolog a műbírálat műfajában, és az ember nem tudja, mit szeretne jobban, ha a szerző(k) végre névvel is kiállnának a publikum elé, vagy pedig azt, hogy maradjon minden a régiben. Az utóbbi előnye, hogy nem apadna a bátorságuk, szókimondásuk, a másiké pedig az, hogy akkor fel lehetne venni a kesztyűt, pár éles állításuk nyílt vitában edződhetne meg, így például markáns véleményük a manapság oly sok zavaros vizet kavart politikai költészet tárgyköréről, hogy ebből se maradjon ki hiú személyem.

A kritika mellett persze remek szolgáltatás is a blog: akinek se kedve, se ideje, se pénze, hogy végigbúvárolja a magyar irodalmi folyóiratokat, az itt ingyen és bérmentve megteheti. És hogy közben remekül szórakozik a helyenként bámulatos stílusban és elemzőkészséggel (rosszabb esetben nem csekély kicsinyességgel is) megírt apró remekeken, az szerfölött növeli az élvezeti értéket.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.