Gerta Pohorylle, vagyis Gerda Taro és Friedmann Endre, vagyis Robert Capa közös történetéről szól a regény, és aki ismeri valamelyest a híres fotográfus életét és életművét, kevés újdonságot tud meg róla a kötetből. Gerda Taróról már valamivel többet - habár a szerző az utószóban megjegyzi, hogy "a mai napig", tehát 2009-ig egyedül létező életrajzát nem olvasta, mert még nem fordították le németből. Ez nem igaz, mert addigra már olaszul és franciául is megjelent. Mindegy, a lényeg az, hogy két szép, fiatal, energikus ember szép szerelme után leskelődünk, és ez a szerelem szép is maradt, mert nem volt ideje elromlani: Gerda 27 éves haditudósítóként elesett a spanyol polgárháborúban.
Kár, hogy nincsenek róluk képek - Gerda Taro (és Capa és barátjuk, David Seymour) nemrégiben megtalált polgárháborús felvételei nem lehetnek érdektelenek -, de hát biztos a jogok... Habár elképzelni sem rossz egyidejűleg a szerelmes törékenységet és a hősies lendületet, a nagyot akaró szenvedélyt.
Eközben bizonyos értelemben regényes történelemkönyvet tartunk a kezünkben, némi ízelítővel a náci Németország kezdeti éveiről, főképpen pedig a harmincas évek lüktető Párizsáról, a művészvilágról, az árnyékos oldalon pedig ott is a fasisztákról. Történelemkönyvet, mert a spanyol szerző, aki bevallása szerint Capáról akart könyvet írni, nagyon is -ról ír, megtorpanva messze kívül a tárgyán. Mintha hűvös megfigyeléseket rögzítene a távolból - de ez sem igazán áll össze határozott, végigvitt stílussá, vagy ha összeáll is olykor és ideiglenesen, nincsen sodrása, ereje. Maguk alá gyűrték volna a szerzőt a hősei? A szerkesztés már jobban sikerült, úgyhogy Capa életének a Gerda Taróval töltött időszakon kívüli eseményei - és viszont - is sorban belekerülnek a sztoriba, és ügyesen kuszálódnak olykor a képzelet villanásai a valóság jóval lassúbb csörgedezésével.
Fordította Pál Ágnes. Európa Könyvkiadó, 2011, 215 oldal, 3000 Ft
